Eltitkolt elem

1. Fejezet

Tarrinban - A talizmán

Valahol a nyár és az ősz találkozásánál járhatunk. A nap éppen csak most ébredt fel. A szél is csak éppen megmozdítja a faleveleket. Egy olyan kis faluban járunk, ahol a lélekhordozók csendes kis visszafogott életet élnek. A faházaik, amiket a magasra nőt fákra építettek, én is egy ilyenben élek.

-Warrirlake Wera a nevem, 17 éves leszek két hét múlva, a lélek állatom még nem tudom, de ennek ellenére jelentkezni szeretnék a kiképzésre. - mondtam határozottan. - Áh ez így nem lesz jó, - dühöngtem magamban és lábammal toporzékoltam - majd ott kitalálok valamit. Először édesanyámmal kell beszélnem. - néztem a tükörbe eltökélten. Kihúztam magam, kezemet a derekamra raktam és magabiztosan bólintottam.

-Wera, - kiáltott nekem anyám – készen van a reggeli, gyere megakarok veled beszélni valamit. – mondta a reggeli lágy hangján. Igaz tudom mit akar mondani. Csak bizakodhatok, hogy elenged a kiképzésre. A velem egykorúak is ebben az évben mennek és nem szeretnék lemaradni tőlük. Valójában ez az alsó korhatár, de később is dönthetek úgy, hogy megpróbálom, de nincs miért későbbre hagynom. Nem tudok már egyedül annyit fejlődni, hogy lenne értelme.

Általában a nemesek vagy a nagyobb hatalommal bíró gyerekek próbálkoznak meg ezzel, hogy a családjukra büszkeséget hozzanak vagy esetleg beálljanak az otthoni bizniszbe. A kiképzés után, ha sikeresen elvégezted akkor az akadémia is biztosít lehetőségeket. Úgyhogy, ha bármit is akarok kezdeni magammal és hasznos akarok lenni legalább egy kicsit is akkor muszáj bejutnom.

A kis fahídon, ami a két szoba között leng, oda siettem a konyhához. A többi házban még nem ébredt fel mindenki, csak pár helyen láttam kint ülni a szomszédokat. A legtöbben kereskednek különböző árukkal, hogy fenntartsák magukat. Az élelmet körülbelül mindenki magának teremti meg. Lent a földön egy két helyen veteményesek vannak, de a fűszernövényeket vagy gyümölcsöket itt fent próbáljuk megnöveszteni. Állatokat nem tartunk, inkább vadászni járunk. Persze oda figyelve a lent élő kolóniákra, ha úgy van etetjük őket, és ha szükséges elejtünk párat. A házunk, mint a faluban majdnem mindenkinek egy fán van. A lények elől a fákra kellett költöznünk, így nagyobb biztonságban vagyunk a lent élő különböző szörnyektől. Nálunk már csak így mennek a dolgok. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenhol fákon élnek. Szerintem csak mi vagyunk ilyenek. Nem igazán jártam még más falvakba, ezért is lesz, majd érdekes és izgalmas a városban a kiképzés.

-Jó reggelt anyám. – köszöntem neki egyből, amint beértem a konyhába és helyet foglaltam az asztalnál. Az ablakok alatt virágok díszelegtek és az ajtóban már a moha látszódott beférkőzni. – Nagyon jó illata van. – dicsértem meg a kiváló főztjét.

-Neked is jó reggelt szívem. – adott egy puszit a homlokomra. Végig néztem a hosszú barna haján, ami lazán egy fonatban majd, hogy nem súrolta a padlót, a szürke kis kötényén, amin zölddel rávarrtt minta helyezkedik el és a kezén, amin egy gyűrű lapult meg. Apára emlékezteti, ahogyan engem is. Lassan, de tudatosan lépdelt a konyhában. Elővett az egyik fiókból evőeszközöket majd a fenti polcról a tányérokat is leemelte. Gyorsan felálltam és kivettem kezéből majd leraktam az asztalra és megterítettem. A reggeli szarvashúsból állt, még tegnap vadásztam le. Nagyon szeretek vadászni, ez emlékeztet apára és legalább formában maradok. Az erdő illata, az, hogy a vadaknak ilyen kifinomult szaglásuk van. A szél hátrány lehet nekem, de a szarvasok főként erre tudnak támaszkodni, na meg persze a hallásukra. A növények miatt is szeretek lemenni, bár van, hogy a mezők szélére is kitévedek néha, de az egy tiltott terület számunkra.

A frissen sült húst középre helyezte anyám és egy másik edénybe pedig a köretet, ami a veteményesünkből származó zöldségekből állt. Ez után ő is leült velem szembe.