Lehettem volna a mindened. A társad, a szerelmed, a társszerelmed, a hátországod, az érzelmi stabilitásod, a mindennapi szexed, az ágyad, az asztalod, a választásod, a férfias döntésed. Lehettem volna én a hosszú hajszálak a mosdóban, a rózsaszín fo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mikor megéreztem Conrad erős karjait elárasztott a nyugalom – a bódító aromájával egyetemben. Parfüme keveredett férfias illatával, melyet rettenetesen kedveltem. Az ölelésében otthonra, biztonságra leltem és a szívem azt kívánta, hogy ennek a pillanatnak sose legyen vége. Kézfejével finoman fel-le simított hátamon, ami eltartott néhány percig. Nem is mondott semmit, amiért igencsak hálás voltam neki, valószínűleg hallhatta a diskurzust köztem és az apja között.
Azonban mikor elengedett a meleg ölelésből, gyönyörű íriszében megcsillant valami ismeretlen. Sötétbarna szemével hol a tekintetemet, hol rózsaszín ajkamat nézte, én pedig agyamat elveszve, tátott szájjal kémleltem. A szívem dübörögni kezdett, mintha valaki odabent erősen ütné, azonban most nem a dühtől. Conrad elméje ezerrel kattogott valamin, majd nagyot nyelve hajolt közel orcámhoz, mely most a pírben úszott. Már csak milliméterek voltak szánk között, ám végül elhajolt, kezemet megfogta és el kezdett maga után húzni.
Meg akart csókolni. Ezt suttogta bentről valaki, azonban az agyam képtelen volt feldolgozni a néhány minutummal történt eseményeket. A zavartól a mellkasom továbbra is nyugtalanul emelkedett.
Egy kisebb szobába vezetett, ahol csupán egy ágy és egy szekrény kapott helyet. A torkomban egy nagy gombóc keletkezett, majd félve az előttem álló férfira pillantottam, ki halványan elmosolyodott.
– Nem szeretnék semmi olyant tenni, ne aggódj – rázta meg fejét, majd hozzám lépve fogta meg a kezemet és cirógatni kezdte. – Pihenésre van szükséged és ha minden igaz, akkor csak két óra múlva szabadulunk innen.
Felpillantottam rá, majd megeresztettem egy mosolyt. Elengedtem a meleg tenyerét, levettem a talpamról a papucsot és befeküdtem az ágyba, mely legnagyobb meglepetésemre kényelmes volt. A fejemet a párnán tartva kémleltem a jacht fehér plafonját. Conrad sem habozott sokáig, majd besüppedt a matrac mellettem.
– Mennyit hallottál?
– Épp eleget, hogy elkönyvelhessem; apám egy pöcs.
Conrad felé fordítottam fejemet, ki felvette pozíciómat, azzal a különbséggel, hogy karja a feje alatt pihent, így kilátás nyílt csupasz felsőtestére. Azonban ez most nem kötött le, hiszen sokkal jobban érdekelt az arckifejezése és a szavak, melyeket a száján ejtett ki. Elidőztem orcáján, melyet a Nap sugarai lágyan simogattak, a hajó apró ablakán bekúszva, így meg tudtam állapítani, hogy barna szempillái mennyire is hosszúak vagy ajkai milyen selymesek lehetnek. Ezenkívül az orra is tökéletes kontrasztban volt. Elkönyveltem, hogy őrülten szép férfi.
– Tehát mindent – sóhajtottam nagyot, miután felébredtem a bambulásomból, majd az oldalamra fordultam. – Ne haragudj rám, én csak egyszerűen...
– Charlotte, nem kell bocsánatot kérned! – nézett rám, majd ő is teljes testével felém fordult. – Nem a te hibád, hogy az apám így reagálta le, emiatt ne okold magadat, kérlek! Nem tudtad, hogy mit fog szólni, illetve tenni, te csak csupán kiadtad azt neki, amit én valószínűleg soha nem mertem volna. Tudod, hogy mennyire bátor vagy?
