BTS and I ¦BEFEJEZVE¦

___2.évad 27.rész___

Mikor kinyitottam a szemem, az ágyban feküdtem, szépen betakarva, puha párnával a fejem alatt. Az ablakon csak a hold fénye világított be, kékesre festve a fehér plafont. Ahogy ott feküdtem a csendben, próbáltam gondolni valamire, ugyanis a fejem teljesen üres volt. Felültem. A fájdalom mérgező nyílzáporként súlytotta a hátamat, a derekamat. Az ajkamba harapva kászálódtam ki az ágyból. Minjun egy régi pólója volt csupán rajtam, de meglepetésként ért, hogy patyolat tiszta voltam. Valószínűleg megfürdetett. Amennyire hálás voltam neki ezért, éppen ugyanannyira gyűlöltem is érte. A szekrénybe kapaszkodva vettem elő magamnak pár ruhát, aztán lebotorkáltam a lépcsőn. Út közben öltöztem fel rendesen, hogy minél kevesebb idő alatt elhagyhassam a házat. Utam a konyhába vezetett, ahol gondolatmentesen nyitottam ki a hűtőt, de bármire néztem egyeltalán nem kívántam semmit. Így hát üres kézzel indultam el, és csak azután tettem szert rendes alkoholra, miután bementem a legelső trafikba. Ezután a tengerpart felé vettem az irányt, ahol a legelső padra levetettem magam.

Ahogy ott ültem, valami erős, ütős itallal a kezemben, a térdeimre támaszkodva, és csak bámultam ki a fejemből, sorra rohamoztak meg az utóbbi három hónap estéinek rémálomszerű sorozata. Elővettem a telefonomat. Eleinte csak forgattam a kezemben. Bekapcsoltam, a képernyőt fixíroztam. Nem tudom, mit vártam. Talán egy üzenetet. Hogy hiányzom valakinek. Bármit. És mikor már vagy huszadjára kapcsoltam be a telefonomat, megnyitottam a telefonjegyzéket. Jungkook nevén legeltettem a tekintetem, az ujjam a neve felett állt meg. Haboztam. Még mindig üres volt a fejem, de valamiért nem tudtam megnyomni a gombot. Nem éreztem helyesnek. A szemeimet lehunyva sóhajtottam és észre sem vettem, hogy véletlenül rányomtam a zöld telefon ikonra. Két búgás után tettem csak le.

- A francba! - csaptam idegesen a rozoga pad öreg fadeszkájára. Mellettem az egyik oldalon egy kuka foglalt helyet, melyben már el sem fért az a rengeteg mennyiségű szemét, így a kukán domborulva is, és mellette is voltak különféle papírok, üvegszilánkok. A másik oldalon egy magas villanyoszlop, mely gyér fényével éppen csak engedte látni az öt méteres körzetemet. Előttem a tenger feketeségét néhol megtörte a fogyó hold ragyogó fénye, fehér habos hullámai a sziklákat ostromolták szüntelen. Tücskök ciripeltek a magas fűben és a macskaköves út téglái között elszívott cigarettacsikkek gyülekeztek. Meghúztam az italomat, aztán egy bizonytalan mozdulattal felegyenesedtem a padról és az utcai lámpa alól kibotorkálva a tengerpartra csoszogtam. Arcomon semmitmondó kifejezés ült, szemeim kezdtek bizseregni a lassan rám törő fáradtságtól és ebben a pillanatban örültem, hogy a fiúk nem láthatnak. A part kiskavicsos része kicsit odébb volt és mikor odaértem egy percig csak tovább hallgattam a tenger morajló zaját a mély csendben, aztán gondoltam egyet és semmi előjel nélkül levetődtem a kavicsokra. Hanyadt feküdve megpillanthattam a sötét eget, melyet most nem felhők, hanem csillagok hada díszített. Ismét meghúztam az üveget, aztán kézfejemmel megtöröltem a számat, ugyanis az alkohol fele nem ott, hanem azon kívül landolt.

Sosem szerettem inni. Mindig is ellene voltam, de most szerettem volna a sárga földig lerészegedni. Erre a gondolatra, mint egy kisgyerek aki a szüleinek szeme láttára, csak azért is megeszi az utolsó kocka csokoládét, kiittam az üveg tartalmát. Az íze nem volt az kedvemre való, de azért lement a torkomon. Végül ismét visszadőltem a kavicsokra. A szesz égette a torkomat és felforrósította az egész bensőm. Egyszerre sokkal melegebb lett. Kardigánomat a földön fekve próbáltam leszenvedni magamról. Gurultam ide-oda a szúrós kavicsokon és végül öt percnyi szerencsétlenkedés után, végül sikerült levennem a felesleges ruhadarabot, így már csak egy pólóban és rövidnadrágban feszítettem részegen a parton. A csillagokat nézve egyszerre rámjött a rosszullét. Forgott velem a világ és alig mertem megmozdulni, nehogy összehányjam magam. Émelyegtem és lehunyt szemmel próbáltam könnyíteni a helyzeten. Ekkor szólalt meg a telefonom. Csukott szemmel kezdtem tapogatózni a zsebeimben. Minél gyorsabban el akartam hallgattatni a készüléket, ugyanis a hangja most egyszerűen dobhártyaszaggató volt. És csak csörgött és csörgött, végül abbahagyta. Már éppen megkönnyebbültem volna, mikor ismét rikácsolni kezdett. Így hát sóhajtva keresgéltem tovább. Mikor megtaláltam, először lenémítottam és csak utána vettem fel.