Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Nyolcvanegy) Falfaragvány

A Szoba egy ideje nem szólt hozzá, bár Daisynek nem is volt rá szüksége. Alig volt ott, csak aludni járt vissza, megöntözte a növényeit, megfőzött egy-egy bájitalt, de amúgy idejét vagy a griffendélesekkel, vagy pedig Notio folyosóján töltötte. Az ottani könyvek igazi aranybányát jelentettek számára, a rengeteg felhalmozott tudással nem tudott betelni és egyszer még az is előfordult, hogy két egész napot ott töltött. Szerencséjére Lily és Marlene falazott neki, de onnantól kezdve óvatosabb volt és nem hagyta magát annyira belefeledkezni a tanulásba.

Azon az éjszakán mégsem a titkos folyosó felé tartott, hanem a kősárkány nyomait követte. Már egy ideje feltűntek neki a letaposott kőfaragványok, amiket mintha szándékosan úgy készítettek volna, de hiába próbálta kideríteni, mi lehet a háttérben, végül mindig elvesztette az utat. Időbe telt, mire rájött, hogy valójában Mardekár sárkányát követi.

Kiábrándító bűbáj rejteke alatt, egy elvarázsolt gyertyatartóval—mely csakis annak világított, aki a kezében fogta—osont a kastély csendbe burkolózó folyosóján. Vastag zoknija ellenére is kezdett átfagyni, hiszen már beköszöntött a tél, de nem állt szándékában a célegyenesben feladni.

Hangtalanul elszaladt Hóborc mellett, aki éppen az egyik páncéllal ügyeskedett, hogy az ráboruljon arra, aki legközelebb hozzáér, majd befordult a következő sarkon és akkor megtorpant.

A sárkány ott volt. A hatalmas, gyönyörű bestia a szárnyaival takarózott be és mellső lábain pihentette a fejét. Békésen szendergett, de Daisy nem hitt a látszatnak. A faragvány már másfél hete fogócskát játszott vele, most pedig megállt; tudnia kell, hogy Daisy utolérte, most csak várakozik.

Daisy körülnézett, gyűrűjével ellenőrizte a kastély közeli folyosóit és beugróit, de egy élő lélek sem volt arra. A szellemek pedig nem érdekelték.

Odalépett a sárkányhoz és habozás nélkül megcsiklandozta a homlokát.

A faragvány kinyitotta a szemét; vakon meredt rá, de látta, aztán nyújtózkodott és kitátotta éles fogakkal tűzdelt száját.

Ellenben Daisy most habozni kezdett. Nem a fogak miatt. Tökéletlen volt az időzítés.

—Nem—suttogta a sárkánynak.—Nem most. Megtaláltalak, az enyém az ajándékod, de nem most fogom elvenni. Amikor legközelebb kereslek, azonnal megjelensz nekem és lerovod a tartozásodat! Érted?

A sárkány becsukta a száját, kőszemével mintha kíváncsian végigmérte volna Daisyt, aztán aprót biccentett és villámgyorsan eltűnt a roxforti falfaragványok sűrűjében.

Daisy egy darabig követte a tekintetével és minden erejével azon volt, hogy ne hívja vissza azonnal. De a bestia eltűnt, ő pedig sóhajtva elfordult az üressé vált falszakasztól és visszaindult a Szükség Szobájába, hogy aludjon is egy keveset reggelig.