Eltitkolt elem

18. Fejezet

4. nap Eredben - Újra megtörténik

Caroline kést szegez Culos nyakához.

Talán a hirtelen ért sokktól, vagy csak a döbbenettől, de tovább haladtam. Pedig lett volna esélyem elrejtőzni és kigondolni egy tervet, hogy legalább esélyem legyen legyőzni Carolinet, bár, ha igazam van abban, hogy ő egy újászülőtt akkor sehogy sincs esélyem. Culos, a szemével engem néz. Megszólalni nem tud, vagy csak nem akar hozzám szólni. Igaza volt. Egész végig hallgatnom kellett volna rá.

-Én tényleg sajnálom. - hangomat alig hallhatták. Lerogytam a földre és szúró érzés keletkezett a térdemben a hideg, érdes talaj érintésére.

-Látom végre megérkeztél. - gúnyosan nevette el magát Caroline. - Tudod sokáig kellett rád várnom. - fejemet felemeltem a földről, hogy lássam arcát, ahogyan könyörögni fog nekem az életéért. Ezt nem hagyom, hogy megússza.

Megint az a furcsa érzés a mellkasomban. Most nem a füleim és a lábaimban éreztem, hanem a kezeimben és a szemeimben. Nem válaszoltam, nem grimaszoltam. Nem hagyom meg neki azt az örömöt, hogy lásson szétesni. Mivel látta rajtam, hogy nem szólalok meg így folytatta, ami jól jött most nekem.

-Hát jó, akkor elmondom, hogy lesz a folytatás. Először szépen ide adod a sárgamoszatot majd a nálad lévő nyakláncot. Tudom azt hitted jó szívvel segítek nektek és csak egy kis érdektelen dolgot vagy pénzt kérek tőletek, amit a herceg biztos meg adott volna, ha te kéred tőle. - sóhajtott egyet és dühvel a szemeiben majd gúnyos hangjával folytatta. - De nekem nincs ezekre szükségem, még ha tényleg oda is adtam nektek a szertartásról szóló könyvet, amiben csak egy dolog téves. A sárgamoszat hatástalan. Direkt megbabonáztam a lovat, hogy ide jöjjenek érte, sajnálom, hogy ti keveredtetek bele, mert a királlyal nehéz lesz majd megküzdeni, ha rájön, hogy elvágtam a fia torkát. - töprengett el rajta. - Na, de hagyjuk is. Tudjátok nekem kell az a sárga moszat, hogy visszatérhessek bosszút állni a szülőföldemre. Érdekel a történet hercegem? Igen? Szeretnéd, hogy elmondjam? - fordította fejét Culos irányába és a kést jobban hozzá szorította nyakához, de ő csak próbálta hátrébb húzni fejét. - Hát legyen, ha ennyire akarod. - vont vállat. – Egyszer réges-régen egy messzi-messzi tájon mikor még kislány voltam a húgommal játszottam a folyó mentén, ami a szülőfalum közelében volt. Emlékszem, hogy haragudtam rá, talán azért, mert szüleim jobban dicsérték őt, mint engem. Ő volt mindenben az első, és én már csak második lehettem mellette. Közeledett a városban egy ünnepség, mindig részt vettünk rajta. Ilyen ügyeségi versenyek, a végén két nyertes lehettet, akiknek megkellett küzdeniük, táncoltunk. Még mindig emlékszem az arcokra, amik nem engem, hanem a húgomat figyelték. Én csak egy mellékszereplő voltam az ő csodás életében. Elegem lett és az ékszereit a vízbe dobtam, amit ajándékként kapott minden egyes győzelme után. Sajnos vagy nem sajnos annyira talán mégsem volt okos, mert a vízbe ment utánuk és keresni kezdte. A folyónak egyre erősebb áramlatai lettek. Már megsajnáltam így oda mentem hozzá és kiakartam húzni onnan. Pár ember észrevette mi történik és hívták a szüleinket majd ők is oda jöttek. Arrébb löktek a saját szüleim, hogy a drágalátos húgomat kiszedjék onnan. Az ott lézengő emberek méregettek a szemeikkel. Elitéltek pedig nem is csináltam semmit. Mikor kijött végre a folyóból megkérdezték tőle, hogy mi történt. Látszott az arcán a rémület. Ő a sajátjára alakította és azt mondta, hogy nem engedtem, hogy ki jöjjön. Ellenkezni kezdtem, de senki nem figyelt rám. Még aznap elűztek a birodalomból egy gyereket, emberölés kísérletével. Annyira elcseszett ez az egész, érted Culos? Ugye te megértesz? Megpróbáltam vissza menni, de amint áttettem a lában elégett, helyette, most falábam van. - mutogatta magát és még mindig csak Culosra figyelt. - Egy hülye átok miatt. Megátkoztak, azok a rohadékok. De hagyjuk is a szörnyű családom. Tudod a nyaklánc, amit viselsz nagyon értékes lehet. Érzem rajta a benne túlcsorduló erőt. - vett egy mély lélegzetet. - Csodás. Nem tudom honnan lophattad, de az a mágia, ami benne van felülmúlhatatlan, bár igaz én nem tudom aktiválni. Elzárták... - félre nézett pár pillanatra majd hirtelen maga elé meredt és szemei félelmet tükröztek. Félt tőlem.

Egy érzés, egy gondolat. Most kell cselekednem, és valami azt sugallta többet nem mondhat. Valamire rájött, amit nem engedhetek, hogy kimondjon, de még én sem tudom mi az.

A szemeim kiélesedtek, a tenyeremben felébredt az erő. Fehér vonalak jelentek meg előttem. Egy íjat ábrázolt. Megfogtam majd a kezemet oda tartva egy vessző is létrejött. Céloztam. Majd átsuhant egy gondolat az agyamon, én még sosem öltem. Nem is terveztem. Kezdtem kétségbe esni, de Culos tekintette visszarántott.

-Caroline, most még befejezhetjük. Senkinek nem kell megsérülnie. Csak kérlek enged el Culost és a sárgamoszatot is megkapod. - mondtam higgadtan, bár én sem tudom mit gondoljak.

-Eszembe sincs egyezkedni. Szerintem te se gondoltad komolyan, hogy miután bosszút állok csöndben várom a halálomat vagy hogy most meggondolom magam. És amúgy is nem vagy olyan helyzetben, hogy feltételeket szabj. - Talán nem látja a felé szegezett fegyvert?  - gondoltam magamban. - Már rég elterveztem hogyan hódítom meg a világot. Ti csak egy apró fejezet vagytok az én történetemben. Vagy most ide adod vagy megölöm. - szorított egyet a kés tartásán és engem nézett. - látom meg kell sürgesselek 3...2... - nem hagyott más választást. Nem hagyhatom, hogy bosszút álljon. Itt kell megállítanom. A vessző célba talált.

Viszont két test zuhant a földre, az öve és az enyém.