BTS and I ¦BEFEJEZVE¦

___2.évad 23.rész___

- Most már azt hiszem, ideje lenne indulnunk. - kezdett készülődni nem sokkal később Jin. Senki nem ellenkezett, habár megértem, kinek lenne kedve Minjunhoz, meg ehhez a feszült, erőltetett beszélgetéshez? Megértettem, de mégis valahol mélyen kicsit fájt is.

- Csomagolok nektek enni. - álltam fel én is a konyhába indulva.

- Minek? - szólt utánam Minjun.

- Mert sok van és jut mindenkinek még bőven. - feleltem, miközben már dobozokat kerestem, amikbe elrakhatom az ebédet.

- És mi mit fogunk enni, ha nekik adod az összeset? Nyolcan vannak! Vagyis kilencen! - háborodott fel azonnal a kanapéról felpattanva.

- Marad belőle, ne idegeskedj már! Majd te megeszed ezt, én meg veszek valamit... - sóhajtottam gondterhelten.

- Még mindig folytatni szeretnéd azt a szart? Minek, ha ma úgyis teleetted magad ezekkel?

- Minjun! - szóltam rá fennhangon az előző szavaira utalva.

- Miről van szó? - kérdezett rá óvatosan Jimin, mire Minjun lazán vállat vonva vágta rá a választ.

- Fogyózik.

- Diétázom. - javítottam ki, miközben megforgattam a szememet.

- Ugyanaz. - vont vállat Minjun én pedig inkább nem is néztem fel. Nem akartam szembesülni a többiek véleményével.

- A diéta célja, a szervezet megváltozott állapotához igazodó táplálkozás. Nem azért diétázom, mert veszíteni szeretnék a súlyomból, hanem azért, mert a forgatás miatt stresszes vagyok és ilyenkor javasolt. - mondtam el a már sokszor elismételt mondatokat szinte unottan.

- Pedig szerintem azért sem ártana diétáznod, hogy fogyj. - szólt közbe Miya a hatalmas műkörmét nézegetve. Egy pillanatra abbahagytam minden cselekvést, amíg lehunyt szemekkel mélyet sóhajtottam, aztán a fejemet ingatva folytattam a dobozok telepakolását. - Attól még, hogy nem veszel tudomást arról amit mondok, attól még az úgy van, ahogy mondom. - nevetett fel gúnyosan Miya.

- Van még valami, amit szeretnétek a fejemhez vágni? - emeltem fel a fejem egy törékeny mosollyal az arcomon. Miya vigyorogva pillantott félre, aztán Minjun felé fordult.

- Megmutatod fent a szobákat? Kíváncsi vagyok az elrendezésre! - Minjun meg sem szólalt, csak a karja után nyúlva húzta fel az emeletre. Még egy ideig néztem arra, amerre eltűntek, aztán hangtalanul egy szatyorba pakoltam a dobozokat és a pultra tettem.

- Végre! Azt hittem már soha nem lesz nyugtunk. Nem akarunk megszökni? Felszállni egy repülőre és elhagyni az országot? Mondjuk úgy két percen belül? - vázolta fel a menekülési tervet Hoseok a kanapéról felugorva.

- Repülőgépre nem kapsz utolsó pillanatban nyolc jegyet. - ingattam a fejem mosolyogva. Amint elment Miya és Minjun, egy fokkal felszabadultabb lett a légkör.

- Gondolod, hogy nem tudjuk megoldani?- kapta a telefonját a kezébe Hobi és már nézte is a járatokat.

- Én igazából támogatom az ötletet! - csapódott Jimin Hoseok mellé.- Oh ott azt írja, van még 10 jegy? Mire várunk még? - pillantott ránk izgatottan.

- De az holnap indul! - hűtötte le Hobi.

- Akkor nincs mese telefonálnom kell... -  kapta elő a telefonját és nyitotta meg a névjegyzéket Jimin. Hitetlenül elnevettem magam.

- Fiúk, elég legyen- dorgáltam meg őket, habár én vagyok a legfiatalabb nyolcunk közül. - Senki nem megy sehova repülővel, és senkit nem kell felhívni. Lehívni viszont igen, szóval megyek, szólok Miyának, hogy indultok. - mutattam az emelet felé és neki is iramodtam.