𝖑𝖑𝖑 ▎𝐋𝐄𝐋𝐊𝐄𝐊 𝐒𝐎𝐇𝐀𝐉𝐀
▬▬▬▬▬ 𓂅 Ꮺ࣭۪ ♡゙˖ʚ ɞ 𓏲˖ 𑁍 Az emberi lélek törékeny teremtés. Ha egy kis repedés is esik a külvilág nyilait felfogó pajzson, kozmetikázhatjuk ugyan, ám sosem lesz olyan, mint volt. Legalábbis úgy hittük, amíg nem t...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
á l m o k
"And I tend to close my eyes when it hurts sometimes I fall into your arms I'll be safe in your sound 'til I come back around"
━━━━━━ ☾ ˖࣪ ♡ ˚❅ ָ࣪ ━━━━━━
2022.; Los Angeles, CA
― Köszöntöm a kedves nézőket, ez itt a Lelkek sóhaja, én Tristan Savrinn vagyok, mellettem az elbűvölő Daphné Fournier ― mutatott felém lassan vezetett mozdulattal a fiú, hogy kezét az operatőr követve, felém fordítsa a kamerát.
― Elbűvölő, Savrinn?
― Nem mondhatom, hogy búval baszott.
― Én Daphné Éloïse Fournier vagyok, mindenféle jelző nélkül. Hadd alakuljon ki minden nézőnek egy önálló véleménye rólam a hülye minősítő felkonfod nélkül.
― Tartsunk szünetet, hogy elszívj egy nyugtató cigit vagy anélkül is tudsz emberi lenni?
― Csodás jellemzés! Tudod mit, Savrinn, vezess fel így ― dőltem hátra durva lendülettel a fotelban, majd copfba szorított tincsektől sajgó fejbőrömön simítva egyet, húztam ki magamat.
Kell egy cigi! De nem lehet neki igaza... Megint! Nem baj, csak ötven perc van hátra a munkaidőmből. Háromezer másodperc... De ki számolja?!
Az operatőrök közt egy öltönyös alak tűnt fel. Arcát kezdetben eltakarta az ipari lámpák megvilágítása, ám jeges hangszíne rögtön tudatta velem, ki jelent meg nesztelen, mégis káoszt csapva maga körül. Nicolas Cameron, a vőlegényem.
― Il faut qu'on parle [francia: Beszélnünk kell] ― orgánuma szigorúan visszhangzott, szívem dobbanása fülemben hallatszott, ahogy bátortalan léptekkel követtem sokat nem mondó invitálását. Mivel sosem jelent meg munkahelyemen korábban, aggodalommal töltött el, hogy erre sor került.
Nicolas, aki úriemberként, a figyelmes gesztusok hírében állt, meg sem lepett, mikor anyanyelvemen címezte szavait. Csakúgy, mint, ahogy kezét az enyémre helyezve állította le idegességemben egymást tördelő ujjaimat.
― Pour l'amour de Dieu, utilise ton cerveau! [Az Isten szerelmére, használd az agyad!]
― Être libre me manque [Hiányzik, hogy szabad legyek] ― vallottam be töredelmesen, miközben újdonsült társamra vetettem leplezett pillantást. Egyedül akartam vezetni a műsort. A műsoromat.
Nicolas ismert és pontosan tudta, hogy az a nő, aki még a kákán is csomót keresve akadékoskodik, nem én vagyok.
― C'est mieux que rien [Jobb, mint a semmi] ― szigorú tekintettel mérte végig a fotelben maradt fiút, aki idétlenül mosolyogva szórakoztatta Mayat.
