𝖘𝖘𝖘 ▎𝐒𝐙𝐄𝐍𝐀 𝐄𝐒 𝐒𝐙𝐀𝐋𝐌𝐀
▬▬▬▬▬ 𓂅 Ꮺ࣭۪ ♡゙˖ʚ ɞ 𓏲˖ 𑁍 Az életben nem minden úgy történik, ahogy mi arra felkészülünk, de csak az számít hogyan reagálunk a váratlan eseményekre. Legyen az egy süllyedő hajó, egy önálló országként működő ti...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
― Sosem szerettem a tüzet, mert folyton az járt a fejemben, hogy megégethetem vele magam, de ahogy elnézlek téged a pillecukroddal, legszívesebben a lángokkal takaróznék, olyan melegséggel járod át a lelkemet.
Magányos sütögetésemet a kedves hangon szóló Bruno szakította meg, hogy társaságomként feldobja a már így is egekbe ívelő boldogságomat.
― Olyan jártasan bánsz a szavakkal, hogy megkérdőjelezem, miért írom a dalaim szövegét ― nevettem fel, majd belekortyoltam a bokám belső felének támasztott üvegbe. Különösebben nem szerettem a sört, de amint ajkaimat bevonta egy csepp a Pax Pacis-i nedűből, rabjává váltam. ― Van egy olyan érzésem, hogy a piromániás Lukas ebben jelentős szerepet játszott.
― Lukas szeret játszani a tűzzel, de semmi pénzért sem égetné meg bálványozott önmagát.
― Van benne valami ― pillantásomat a karamellizálódó édességről a kertben összegyűlt tömegre tereltem, hogy, mint szomjazó turista a sivatagban, úgy kutassak az életed adó víz, esetemben Lukas után. Tekintetem megakadt egy igéző olíva szempáron, melynek tulajdonosa egy öreg fa törzsének dőlve pásztázott engem. Vérnyomásom zakatoló ütemét a fülemben éreztem dobogni, míg szájpadlásomat fémes íz vonta be, ahogy kishíján szívem kiugrott a helyéről egyenesen Lukas lábai elé, ahol lelkileg valójában hevertem.
― Dahlia, vigyázz! ― Bruno kiáltása rántott vissza a Lukas-univerzum elnyelő űrutazásából. Ijedten ugrottam meg a farönkön, mire ráeszméltem, hogy a pillecukrom begyulladt és a lángok versenyt futottak a bot felém eső végén kijelölt célvonalig.
Bruno, gyors reflexeire hallgatva verte ki kezemből a botot, hogy a tábortűz epicentrumába ugorva fejest, semmisüljön meg a lángok marásában.
― Annyira elhivatottan gyönyörködtél Lukas-ban, hogy kishíján leégetted a karodat... Gratulálok, Dahlia! ― morogtam magamnak alig hallhatóan. Lassan ismét visszatértem a veszélyt kiváltó személy figyeléséhez, aki halvány mosollyal bírálta szerencsétlenkedésemet, mielőtt ellökve magát a fától, elnyelte volna a tömeg.
― Tévedtem. Lukas szeret játszani a tűzzel, de eléri, hogy mások égessék meg magukat.
― Ez az én hibám volt, amiért nem figyeltem eléggé.
― Kezdettől fogva nem kellett volna engednem, hogy befogadjunk, de ő úgy erősködött, hogy hazahozzunk...
― Nem egy kivert kutya vagyok, akit úgy kellett összekaparni az út széléről.
― Pedig pontosan ez történt. Az útról szedtünk fel és a platón fuvaroztunk idáig, majd gondoskodtunk rólad, de te hálátlan korcsként beleharaptál a kézbe, ami etetett.
Bruno ártatlan arckifejezését egy sötét álarc taszította a háta mögé, amin a lángok árnyéka félelmetes táncot lejtett. Szavai tocsogtak a gonoszságtól, szívembe kegyetlenül szúrva a barátság tőrét.
