Make me your villain!

Üzlet. 2

Evan Petterson :

Idő közben néhány új alak is a bárba tévedt, de a férfi érdeklődését nem keltették fel. Italában a jég teljesen elolvadt már, nem is csoda, lassan iszogatott s megállás nélkül a poharat szorongatta, megfeledkezve arról, hogy így itala egyáltalán nem lesz olyan kellemes hőmérsékletű, mint kéne. Cigarettásdobozát piszkálta maga előtt a pulton, mikor fülét megütötte a pincér halk mormogása, ahogy kilépett a pult mögül s az egyik asztal felé vette az irányt. Tekintetével követte, s ekkor tűnt fel neki az asztalnál lévő alak, aki éppen őt mérte végig unott arccal. Talán ennek a férfinek a tekintetét érezte magán nemrég, de egyenlőre nem tulajdonított akkora figyelmet neki. A sokadik szálat húzta ki a dobozból, öngyújtója kattant egyet, a dohány pedig halkan sercegve izzott fel a papír közt. Levette mélybarna szemeit az asztaltársaságról, s azon kezdett gondolkodni, hogy  háttérben szóló, zenének nem éppen mondható zajforrást átkapcsoltassa valami másra. Bár nem korlátozódott be ízlése egyetlen műfajra sem, iszogatás s dohányzás közben nem  éppen ilyesfajta zenét szeretett hallgatni. Ahogy így gondolataiba volt mélyedve, szeme sarkából vette csak észre, hogy az előbbi fiatalember mellette foglalt helyet. Egy kurta mosoly jelent meg szája sarkában, bár maga sem tudta, miért. Megint az az érzés fogta el, mintha vizslatná, akár egy szép gyümölcsöt a boltban, s ez már kezdte kissé zavarni. Egy egyszerű mozdulattal az idegen felé fordult félig, s nem kertelve, végigmérte ő is, tetőtől talpig.

Ray Craven :

Felemelve a kezét mutató ujjával a pohár peremén kezdett el apró köröket leírni, de így is fel tűnt neki, hogy az alak végig mérte. Ez normális is lett volna, de valamiért mégis zavarta annak ellenére, hogy ő is ezt tette alig pár percel. Sóhajtva szólalt meg.
- Ha így néz, akkor még a végén azt hiszem, hogy szeretne tőlem valamit. Nyilván még nem ismeri a bárokban lévő szokást, de soha senkit nem mérünk végig, főleg nem ilyen feltünően. Mert rossz vége is lehet. - míg beszélt nem nézett rá, maga sem tudta miért szólalt meg, talán csak változatosságra volt szüksége, feszült volt és most ezen a bor sem segített. Jómaga nem dohányzott, de az első pillanata feltűnt neki, hogy a férfi előtt heverő hamutartó tele van, más pedig nem ült mellette.
-Ha ennyit dohányzik az elég kiábránditó tud lenni, szokjon le róla és ne mérgezze a környezetét. - pompás, hát ettől jobb szöveget akarva sem tudott volna össze hozni. Mégis mi a fasz van vele? Megörűlt?

Evan Petterson :

Nem tűnt úgy, mint aki nagyon a lelkére venni az intő szavakat. - Talán legközelebb azután osztogasson ilyen nagylelkű tanácsokat idegeneknek, miután Maga is betartotta őket. - felelte csak rá. A dohányzástól kissé rekedt lett mély hangja, de még így sem mondhatta kellemetlennek az ember. Megköszörülte torkát, újabbat kortyolt immár harmadjára kikért italába, s elnyomta a csikket a hamusban, mely lassan ürítésre szorult. - Nem gondoltam volna, hogy ma este ennyi jó tanáccsal leszek gazdagabb, köszönöm. - biccentett egyet udvariasan. - Hadd osszak meg egyet én is Önnel. Ha beszélünk valakihez, illik a másik szemeibe, de minimum rá nézni.

Ray Craven :

Gúnyos mosolyra húzta ajkait. Okostojás, ezt gondolta róla, viszont valahol ez tetszett neki. Más meg sem szólította volna ezek után, vagy csak felháborodott volna. De ez a férfi más volt, szóval azt akarja, hogy nézzen rá.? Újabb korty után félre tolta a poharát,majd a férfi felé fordult. Kék szemeit a férfiéba fúrta.
- Igaza van, ezer bocsánat, hogy vettem a bátorságot és jó polgár lévén aggódtam az egészségi állapota miatt. - ami persze cseppet sem volt igaz. - Ám azzal teljes mértékben egyetértek, hogy ha már beszélünk, akkor azt úgy kell tenni ahogyan azt Ön mondta. Most remélem elégedett és teljes mértékben meg tudott nézni magának. Apropó, a heggel ne is foglalkozzon, akadnak bosszúálló nők. - utalt a szájánál húzódó sérülésére miközben gúnyos mosolyra húzta ajkait . - Esetleg egyéb jótanácsa is lenne a számomra?

Evan Petterson :

A gúnyos mosolyra meg sem rezdült, oly sok tekintettel találkozott már a harminckét éve alatt, hogy nehezen tudta volna bárki is meglepni, de persze akadnak csodák. Figyelte, ahogy beszélgetőpartnere méltóztat felé fordulni, így végre szemeibe tudott nézni. A kék íriszekre csak aprót rezdült arca, valahogy mindig is hidegség fogta el az ilyen szemektől, de ezt tökéletesen tudta takarni. Intett a pincérnek, mire újabb csilingelő, jéggel teli poharat tettek elé s öntötték bele italát. - Maga kezdett tanácsokat osztogatni, azt hittem Ön nem szorul rájuk. - tettetett meglepettséget, s mivel az első doboz cigarettája elfogyott, egy újabbat kotort elő zsebéből. - Rossz szokás. - vonta fel vállát a dohány végével szájában s rágyújtott, a füstöt pedig a férfi felé fújta ki, de arra figyelt, hogy ne az illető arcába menjen.

Ray Craven :

- Mindenki szorul tanácsra, még egy hozzám hasonló tapasztalt férfi is. Mert nincs olyan aki ne hibázna. - morranva fújtatott egyet a füst szagát megérezve. Alig egy perce oltotta el az előzőt és már most is egy újabb lóg a szájában. Akaratlanul is mozdult a keze, a férfi szájából pedig egy mozdulattal vette ki a cigarettát, ugyanazzal a mozdulattal pedig oltotta is el.
-Épp az előbb magyaráztam el magának, hogy ez mennyire káros. Netán süket az úr? Inkább igyon, mérgezni ráér később is magát. - Válla felett nézett hátra, hogy lássa Tom merre tartózkodik. De jobb keze ugyanott ült ahol eddig, őket figyelte éberen. - Nem kellene már haza mennie a feleségéhez esetleg a gyerekekhez.? - szeme a férfi kezére tévedt, de azon nem látott gyűrűt. Talán nincs is neki senkie? Vagy csak jól álcázza? Hallott már dolgokat, hogy a családfő megunja a feleségét és más nők után kezd el kajtatni. Minden megeshet, lehet ő is épp ilyen.

Evan Petterson :

Már éppen nyitotta volna feleletre száját, mikor a férfi kivette szájából a füstölgő kis rudat s eloltotta. Egy kisebbet rándult csak erre arca szeme alatt, mintha tikkelt volna, de megőrizte nyugodtságát.
- Akkor talán Maga is az, ha a legelső tanácsom sem jutott el a füléhez vagy esetleg hülye. - ingatta fejét, de az egyértelmű jelzésre már nem gyújtott rá újabb szálra. - Nem tudja kivel akadhat itt össze az ember, nem igaz? - emelte szájához poharát, ha már másik káros szenvedélyét nem űzheti. Követte pillantását, de nem tudta kivenni, pontosan merre nézhet partnere, így annyiban hagyta. - Ezt a kérdést én is feltehetném, hogy a családja vajon mit gondolhat jelenleg. - kezdett el dobolni a pulton. A bár zenéje csak még rosszabbra váltott azóta, ő pedig megunva ezt, magához intette a pincért s bár udvariasan, de kissé ingerülten kérte, hogy kapcsolja ki ezt a ricsajt, vagy minimum valami mást tegyen be helyette. Belesimított hátrafésült hajába ujjaival, mire egy kósza tincse kiszabadult s homlokába lógott. - Miért érdekli egy idegen férfit, hogy én miért vagyok itt? - nézett bele a kék szempárba.

Ray Craven :

Lusta mosolyra húzta ajkait.
- Nem minden tanácsot kell megfogadni, mert olykor a hibáinkból kell megtanulnunk mindazt amit mások már egyszer elmagyaráztak. - beszélve végig a férfi arcát figyelte, jobban mondva tanulmányozta. A szeme alatti sötét karikákat, ami lehet csak a bár gyér világítasa miatt voltak ott, az apró ráncokat a homlokán. Nagyjából egy korunak saccolta önmagával.
- Az én családom távol van, fogalmazzunk úgy, hogy abszolút nem érdekli őket, hogy élek- e vagy halok. De nem is igazán érdekel. Mindenkinek megvan a saját keresztje, az enyém az, hogy egyedül éljem le az életem. Így biztos, hogy nem követem el ugyanazt a hibát mint a szüleim. - fél szemöldökét felvonta. - Nem tudom miért érdekel, nyilván kíváncsi vagyok. Hiszen most láttam, látom először. És utoljára is. Mert vajon mennyi az esély arra, hogy valahol újra össze fussunk? Szinte semmi. De így legalább el mondhatom magamról később, hogy beszélgettem egy jót kötöttségek nélkül. Holnap nem fog bántani, hogy mit tettem ma. Mert az már a múlt lesz és semmi köze nem lesz a jövőhöz.