Eltitkolt elem

23. Fejezet

5. nap Eredben - Új érzés

De muszáj biztosra mennem!

Kiért az akadémiáról, és egy házsor felé ment. Követtem, néhol-néhol hátra pillantott. Szerencsére volt egy fekete rövid kis kabátom, amin a kapucnival takartam a fejem és olyankor a szembe jövő árusoknál álltam meg nézelődni vagy esetleg gyors vettem egy balost, és a ház fala mögül néztem őt. Nem mentünk messzire, sőt elég közel volt. Egy kisebb fogadóba ment be az egyik kihaltabb sikátornál. Megálltam az ablak alatt, és egy kisebb dobozra felálltam. Onnan lestem be rá. Az ablak félig nyitva volt, ezért nagyon halkan, de hallottam a lényeget. Will szólt egy ott lévő embernek majd leült egy asztalhoz. Nem sokkal később valaki oda ült hozzá. Az arcát nem láttam teljesen, mert a kalapja eltakarta.

-Miért jöttél ide hirtelen? – kérdezte az ismeretlen alak. A hangja kicsit rekedtes, talán negyvenes éveiben lehet. – Nem követett senki, ugye? – kicsit feljebb nézett, és a nyakán láthatóvá vált egy tetoválás.

-Nem, sürgős információm van. Weráról van szó. – Will? Biztos ismerlek téged? A nevem hallatán rossz érzés fogott el. Lehet túl hamar bíztam meg benne. – Ma fog menni.

-Egyedül? – kérdezte a kalapos csávó.

-Nem, én is vele megyek és jön még valaki. Rennek hívják. Ő is az akadémiára jár. – válaszolta Will határozottan. Még jó, hogy Culost nem említettem neki. – De miért fontos, hogy oda megy-e vagy nem? – kérdezte.

-Azt nem kell tudnod! – emelte fel a hangját és kezével az asztalra csapott. – Most menj vissza, ne fogjon gyanút. – Már késő. Az ajtó irányába mutatott és hatalmas lendülettel felállt majd visszament egy hátsó szobába. Gyors léptekkel mentem vissza. Hallottam, ahogyan az ajtó kinyílik, de takarásban voltam már, ezért tovább mentem sürgős léptekkel. Az akadémia előtt megálltam, és vártam. Nálam volt minden, ami kellhet. Hoztam egy kistáskát, amiben a könyv van, egy tör és a nyakamban a nyaklánc. Egy kis vizet, és harapni valót is. Will és Ren majdnem egyszerre érkeztek ide.

-Mondtam, hogy lovakkal megyünk... asszem'. A kastély mellett van egy lovarda. Oda megyünk. – mondtam. Ren feltett pár kérdést a lovakkal kapcsolatban, gyors felvázoltam neki, majd felálltam és elindultam oldalamon Rennel, és egy kicsit lemaradva Will is követett minket. Egyáltalán nem tudom mit terveznek. Kik? Miért? Tudom, hogy ezekre a kérdésekre nem most fogok választ kapni. Az istálló előtt ott várt Culos négy lóval.

-Nem említetted, hogy ő is jön. – szólalt meg Will halkan és feszülten.

-Nemrég döntöttem így. Sok mindenben segített már nekem. Megbízható. – nem úgy, mint egyesek. - folytattam magamban. Ren teljesen oda volt, hogy A herceg is velünk jön. Én is vele együtt örültem.

-Sziasztok, Culos vagyok! – mutatkozott be.

-Én Ren. – emelte kezét a mellkasára.

-Will. – bökte oda ő is.

-Szóval, bemutatod a lovakat? – kérdeztem.

– Persze, ő az enyém. – mutatott a mellette lévő lóra. –Shadow a neve, aztán itt van Hope, és...

-Ő az enyém. – kiáltott Ren. Oda szaladt hozzá, és játszani kezdet vele. Nagy állatbarát lehet.

-És Silver. – fejezte be. – Vele egy kicsit vigyázni kell. Nagyon makacs.

-És ő? – kérdezte Will miközben a csodapacira nézett.

-Ő Wonder. – mondtam, és közelebb mentem hozzá. Hagytam hadd szagoljon meg, majd megsimogattam. A városon kívüli lovak is a királyi családhoz tartoznak, ezért nem kell aggódnom, hogy bajba kerülnék, mert nem vittem vissza. Nem mintha nem mondtak volna le róla... Culos elintézte reggel. – Az enyém. – mosolyogtam Culosra.