𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫4.🍓

"A szívverésem felgyorsul és megfordulok.
Baszki..."

-JungKook...? -néztem meredten az alig a talpán álló alfára, aki mellesleg nagyon jól nézett ki.

-Eperke...? -kérdez vissza kérdésemre, de ezzel meg is válaszolta enyémet.

Két méterre álltam csak tőle és már indultam meg felé, hogy bemenjek visszafektetni, mikor hirtelen összeesett és a padlón kötött ki.

-JungKook! -ordítottam ijedten és azonnal mellé térdeltem.

Az alfáról folyt a víz és ahogy homlokához értem, az tűz forró volt, viszont nem csak ezeket vettek észre, hanem azt is, hogy a csodás csokoládé illata megtölötte az orrom. Olyan finom illata van...

Nagy nehezen felsegítettem a földön fekvőt és alányúlva tartottam meg.

-Merre van a szobád? -nézek körül a romos épületben, mire Kook csoszogva megindul egy irányba, én pedig tartva őt, követem egészen addig, míg egy hálószóbába nem érünk, hol már átveszem az irányítást és én vezetem őt, egészen az ágyáig, mibe bele is fektetem.

Jungkooknak szemei le vannak hunyva, mintha aludna, fejét, mégis jobbra-balra forgatja, teste meg van feszülve, kezével a lepedőbe markolt, mellkasát pedig megemelve, szakadozva vette a levegőt.

-Kook, hol van a harapás? -próbálom kezelni a helyzetet higgadtan.

-Az...az oldalam. -válaszolt szemét összeszorítva.

Pólóját óvatosan felhúzva néztem rá oldalára amin egy rohadt ronda harapás volt.

Mély volt, gennyes és véres, valami fekete elfertőződött résszel és a sebből fekete csíkok indultak ki, amik elkezdték behálózni a testét.

-JungKook, ez nagyon csúnya! Nem kezelted? -nézek a fiúra aggódva.

-Nem kell. Jól vagyok. Majd begyógyul magától. -feszíti be mégjobban testét.

-Nem. Nem vagy jól és ha eddig nem gyógyult be magától, nem hiszem, hogy most kezdene el. -húzom vissza pólóját.

-Hol tartod az elsősegély dobozt? -kelek fel ágya mellől.

-Nincs. -válaszolt egyszerűen és kezdte egyre lassabban venni a levegőt.

-Miért nincs? Ahj, isteneeem!!! Hogy segítsek, ha nincs nálad semmi? -kérdeztem idegesen és fel alá kezdtem sétálni.

-Shajnálohm...-suttogta. Csak el ne veszítse itt nekem az eszméletét, mert én megőrülök!

-Nem, nem a te hibád, ne haragudj. Majd feltalálom magam abból, amit találok. -siettem ki a szobából és egy konyha szerű helyiséget kerestem, ahol talán találok valamit.

Egy ideig kutakodtam, majd egy üveg Soju-val (alkohol) és egy tisztának talán mondható anyaggal tértem vissza.

-Tudom, nem lesz valami megfelelő eljárás, de muszáj kitisztítani. -lépek Kookhoz és térdelek az ágya mellé majd belekezdtem a macedúrába.

Pólóját felhajtottam, a sojut pedig a sebére öntöttem.

Jungkook karmai előjöttek, úgy mélyesztette őket az ágyába, fogai megnőttek, és óriásit ordított.

-Sajnálom. Sajnálom...kérlek bírd ki. -vettem kezembe az anyagot és elkezdtem bekötni vele oldalát.

-Ne. Felesleghes...A mérge bennem marad. -feszíti hátra fejét fájdalmasan, miközben lefogta a kezemet.

-De úgy volt, hogy meg tudsz gyógyulni nem? A többiek és te is azt mondtad...-kezdtem el mondani aggódóan, de nem tudtam befejezni, mivel az alfa harsányan felnevetett.

-Igen. Mert én különleges vagyok, mi? Ezt mondták? -kérdezte még mindig nevetve, mibe olykor beleköhögött.

-Igen, de te is...

-Csak azért volt, hogy ne aggódjanak. -vágott ismét szavamba.

-Ezek szerint? -néztem rá könnyes szemekkel.

-Ne sírj Eperke. Ne sírj. -nyitotta ki végre szemeit, mik pirosan világítottak.

Az alfa hatására az én szemem sárgán világított fel, de nem volt olyan erős fénye, hisz könnyek lepték el.

-De meg fogsz halni...-csordul le a könnycseppem, majd utána a többi társa is követi.

-----------
Bocsi srácok, ez kicsit szomi rész lett és ennek már csak holnap tudjátok meg a folytatását, de azért remélem tetszett.💜