𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫64🍓

*11 évvel ezelőtt NamJoon szemszögéből*

-Jobu (nagypapa megszólítás) figyelj! Nézd mit tudok! -kiabálok papának az udvarunkon.

-Na mutasd! -néz felém egy nagy mosollyal.

Ahogyan rám nézett, én azonnal vicsorítani kezdtem, mint ahogyan a farkasok szokták. Szemeim kékek lettek és karmaim is előjöttek.

-Ügyes ügyes. Aranyos kis béta vagy. -nevét jobu.

-Nem. Én ijesztő vagyok! Mindenkit elijesztek aki bántaná a családunkat és megvédem a területünket. Pont úgy mint jungjobu (dédnagypapa) a vámpíroktól és vadászoktól még fiatal korában. -állok kihúzva magam.

-Jaj Joonie nem jó már a küzdelem. Ha jön az ellenség biztos van oka, és még lehet beszélni. Minek follyon vér a semmiért? -feleli a papa és ha belegondolok igaza is van...-De ezek szerint elolvadtad a könyvet amit adtam. -tereli végül a témát jobu.

-Igen, és nem csak azt. Voltam a könyvtárban, és szereztem még arról az időről szóló irományokat. Néhányat már el is olvastam. -vigyorgok büszkén.

-Na ezt jól tetted. Az olvasás nagyon fontos és okossá, kultúráltá tesz. Olvass sokat, okosodj és akkor jól tudsz majd érvelni az ellenséggel. -túr bele a papa hajamba.

-És akkor megmenthetem a családunkat harc nélkül. -csillannak fel szemeim.

-Pontosan. Gyakoroljuk? -kérdi jobu.

-Mégis hogy? -döntöm oldalra aprót fejem.

-Úgy, hogy játszuk el. -kel fel a kis kerti székből mondata közben. -Én leszek az ellenség te pedig te. -villantja fel vörös szemeit.

-Rendben. -bólintok és vált át szemem kékké. A család falkájába tartozom. Pontosabban jobuéba.

Papa morogni kezdett és lassan lehajolva közeledett felém, mintha támadni akarna. Nagy hegyes fogait villogtatta, piros szemével, ami meg kell hagyni ijesztő is lenne, ha nem az én jobumról lenne szó.

-Állj. Mit akarsz itt? -tartottam fel a kezem elé.

-Természetesen a falkád tagjait és a területet. Kinyírom az alfádat és én leszek az. -vicsorog tovább.

-Nem hiszem azt. Ha az erőért teszed, akkor ha csatlakozol a falkánkhoz, majdnem akkora erőd lesz, mintha legyőznéd az alfánkat és te lennél az. Mellesleg mi ellenállnánk, így a falkád nem lenne hű hozzád, még ha erősebb is vagy, mivel mint a mostanihoz vagyunk hűségesek. Ha pedig így is megtámadnál minket, ahhoz, hogy megölhesd az alfánkat, minket is meg kell ölnöd, tehát még ha hűségesek is lennénk hozzád, addig nem maradunk életben, így egyedül maradsz a végére. -mondtam az azt hiszem értelmes érvemet.

-Nem érdekel. Csak a területet akarom. Felőlem mind meghalhattok. Vagy megöllek titeket, vagy pedig eltakarodtok. -vicsorog a papa.

-Nem fogunk elmenni innen, de osztozhatunk a területen és közösen két külön falkaként is élhetünk itt. Nagy terület. Nem kell ezért vért ontani. -húztam ki magam diadalittasan.

-Nekem az egész kell. Önző vagyok! Nem szeretem a többi falkát. -vág vissza papa és már rám is veti magát, persze nem szó szerint. Csikizni kezd ahol csak tud, én pedig már a földön hempergek.

-Elég. Elég. Jobu eléhéég! -nevetek forgolódva, mire papa szemei hirtelen kikerekednek, és mellém dől. Persze nem úgy mint aki csak le akar pihenni. Eldőlt mint egy zsák krumpli.

-Jobu!!! -ordítom ijedten és feltérdelve hajolok felé.

-Bent...bent van a kés. A konyhába. Hozd ide de nagyon gyorsan. -utasít vöröslő szemekkel, mire nincs mit tenni én beszaladok és kihozom neki. Anyáék nincsenek itthon, és azt kell tennem amit ő mond.

-Jó. Ügyes fiú. Most fogd meg...és teljes erődből szúrj a mellkasomba. -utasít.

-Mi? Nem. Biztos, hogy nem. Felhívom anyáékat. Vagy...vagy a mentőket. -ráztam a fejem sírva. Tudom mit akar, de nem tehetem meg.

-Már egy ideje beteg vagyok. Nem segít már semmi. Meg kell tenned. Nem halhat ki a falka. Kell egy alfa a családnak. Tedd meg. Kell anyudéknak egy alfa. Védd meg a falkádat.

-De...de nem öllek meg. Én...én nem. Nem halhatsz meg papa! Életben kell maradnod! Még nem hagyhatsz itt. Nem vagyok alfának való. Nem tudom megvédeni anyuékat és nem...nem szabad ölni, te mondtad. Az nem megoldás, ha megöllek. -ráztam a fejem remegve. Könnyeim miatt nem láttam, csak homályosan papa fájdalmas mégis gyengéd és kedves arckifejezését.

-Ha ellenség, akkor ne ölj. Én amúgy is meghalnék. -fogja meg mondata közben kezem, miben a kés volt.

-Nem. Nem tudom megtenni. Nem halhatsz meg. Még nem tanítottál meg érvelni. Vesztettem ellened, tehát nem halhatsz meg, mert nem fogom tudni megmenteni a családot. Nem fogok tudni egyezkedni. -ellenkeztem érvekkel.

-Pedig már most is nagyon jó voltál. Olvass sokat és menni fog. Nagyon jó alfa leszel. -szorítja össze szemeit, majd emeli fel kezem a magasba.

-Teljes erődből vágd egyenesen a szívembe, megértetted? Nem fog tudni begyógyulni időben, de ha nem teszed meg most, akkor a hülye kor visz el, és nem leszel alfa. -magyarázza, de könnyeim még mindig folynak, szemem pedig kéken világít.

-Nehem! Nhem megyh! -ordítom sírva.

-Tedd meg NamJoon! Legyél erős! -kiált rám jobu, mire összerezzenek, szemei vörösen, parancsolóan vizslatnak.

Pilláim lehunyom és teljes erőből, nagy lendülettel legyintek két kezemmel. Érzem, ahogyan testébe nyomódik, át bordái közt, majd egyenesen alig dobogó szívébe szúródik.

-Ügyes vagy Joonie...-suttogja a papa, majd kileheli tüdejében maradt levegőt. Meghalt. Megöltem. Megöltem jobut! Halott!! Nem lesz itt többé! Nem fog hozzám szólni, megnevettetni, tanítani, vagy játszani velem!!!

Sírásom zokogásba fajult, s úgy dőltem a papa mellkasára. Halott.

Ereje elöntötte teljes testem. Alfa lettem.

Órákon keresztül így feküdtem jobun, mire apáék hazaérek. Már tudták, hogy mi történt, hisz érezték.

Kitágult szemekkel néztek rám, mik kéken világítottak, mint mindig, ellentétben az enyémmel.

Mikor megöltem a papát vére rám fröccsent, fehér pólóm átáztatva, de ez a legkevesebb ahhoz képest amit tettem. Szemeim vörösen világítottak a naplementében, míg én csak ültem a halott papám mellett, s könnyeim megállíthatatlanul folytak. Össz-visz hat éves voltam...