Telihold

7.

Nem tudom mennyi idő telt el. Nekem úgy tűnt, órákig néztük egymást. De éreztem, hogy hirtelen egy erős kéz fogja meg a vállam. Össze rezzentem.

-Késünk, késünk?-szólalt meg a kéz gazdája recsegő hangon.

Azt hittem össze esek a kar súllya alatt. Már-már össze rogyott a térdem, amikor a szorítás végre engedett. Így hátra tudtam fordulni.

Egy roppant magas, vékony idős ember állt mögöttem. Az arca beesett. Kevés haja volt, de az is ősz. Egy csinos öltönyt viselt, hozzá a legelegánsabb cipőt, amit valaha láttam. A tekintete fagyos volt. Nem néztem ki belőle, hogy valaha is mosolygott.

-Én nem...én...-hebegtem.

-Mr.Bones!-csendült fel egy éles női hang.

Oda kaptam a fejem. Egy tekintélyt parancsoló, középkorú nő állt a bejárati lépcső tetején. Haja barna, és egy tökéletes kontyba volt fogva. A szeme égszínkék volt, és szikrákat szórt a mellettem álló idős férfira, aki ezek szerint Mr.Bones volt.

-Úgy tudom magának a kémia teremben van most dolga.-folytatta.-A diákok már biztos várják.

-Ó hát persze igazgatónő, már itt sem vagyok.-mondta, azzal el sietett korát meghazudtoló tempóban.

A nő minden bizonnyal Dora Scott, a Wolfdors Akadémia igazgató nője lehetett. Rám nézett.

-Ön bizonyára Rosalee Taylor. Kövessen.-mondta.

Fogtam a csomagjaimat, de mielőtt utána mentem volna, még vissza néztem a rétre, de a fiú már nem volt ott. Eltűnt. Így hát követtem.

Egy márvány lépcső vezetett fel a bejárati ajtóhoz. A bejárat felett a Wolfdors címere volt látható. Maga az épület hatalmas volt. A burkolata hófehér, szintén márvány volt. Beléptem, és rögtön elállt a lélegzetem. A hatalmas mennyezet teteje üveg volt, így látni lehetett a kék eget. A csarnok két oldalán oszlop sorok sorakoztak, mögöttük rengeteg iskolai szekrény. A szekrények között néhol volt egy-egy ajtó, és én arra következtettem, hogy azok lehetnek a tantermek. Több emelet is volt, de mindegyikről le lehetett látni a bejáratra. Kicsit hasonlított azokra a bevásárló központokra, ahova mindig mentünk Anyával. Viszont mozgó lépcsők helyett mindenhol olyasmi márvány lépcsők voltak, mint a bejárathoz vezető lépcső. A csarnok közepén volt egy szökőkút, körülötte pedig kényelmesnek tűnő kanapék. Rengeteg trópusi növény díszítette a csarnokot. Mi elmentünk a szekrénysor előtt, és be fordultunk egy folyosóra, aminek a két oldalán szintén szekrények voltak. Újabb folyosók, megmásztunk egy lépcső sort, majd ismét egy folyosó.

Már épp meg akartam kérdezni, hogy hova megyünk, amikor hirtelen megálltunk egy ajtó előtt. Rá volt írva, hogy Igazgatói Iroda. Dora Scott belépett, én pedig bizonytalan léptekkel mentem utána. Egy hatalmas helységben találtam magam.

Álmélkodva néztem a mennyezetig érő könyves polcokat. Az asztala egy hatalmas üveg ablak előtt terpeszkedett, ahonnan csodálatos volt a kilátás. Leült a székére, majd intett, hogy üljek le vele szemben. Így is tettem. Egy ideig csendben nézett, én pedig zavaromban csak a földet bámultam. Majd megszólalt.

-Szóval te vagy az. A szüleid már meséltek rólad.-kezdte.-Sajnálom őket.-lehajtotta a fejét.

Könnyek szöktek a szemembe, de próbáltam erős maradni.

-Te nagyon különleges vagy.-mondta hirtelen, majd felállt, és oda sétált egy képhez, ami a falon lógott.

Egy idős embert ábrázolt. Nem tűnt szigorúnak, de mégis volt benne valami. A vonásai nagyon hasonlítottak az igazgatónőéhez.

-Az apám volt még ilyen. Ő is pajzs volt. A legritkább képesség. Nem csoda, hogy Tumatu akar téged.-folytatta.

-Pajzs? Az mit jelent?-kérdeztem.

-Az iskolában mindenki kitanulja a maga tudományát. Vannak gyógyítók, őrzők, támadók. És vannak pajzsok.

-Ön micsoda?

-Őrző vagyok.-mondta.-A pajzs olyan képesség, hogy képes vagy magad köré, vagy mások köré egy pajzsot képezni, ami áttörhetetlen. Semmilyen varázslat nem tud át hatolni rajta.

-Akkor Tumatu ezért nem tudott megtámadni.-tippelgettem.-És ezért éreztem azt a furcsa valamit. Valami, ami körbe ölelt. Megvédett.

-Pontosan.-bólintott.-Ezt is meg kell tanulni. Hogy hogyan képez magad köré jól burkot. Sajnos az iskolában rajtad kívül nincs más ilyen. Így tanár sincs, aki ezt megtanítsa neked. Magam foglak kitanítani, amennyire láttam az apámtól.

Nem tudom áldás, vagy átok különlegesnek lenni. Én nem érzem magam másnak.

-Most pedig.-vissza sétált az asztalához.-Itt van a szekrény kulcsod. A 140-es a tiéd. Itt van az óra rended. A szobád a kilences szoba. Rendezkedj el. Ma még nem kell részt venned a tanításban.

Bólintottam, és el vettem a szekrény kulcsom, meg az órarendem. Felálltam, fogtam a csomagjaim, és elindultam.

-Viszontlátásra.-köszöntem.

Még mielőtt kiléptem volna, utánam szólt.

-És Rosalee!

Vissza néztem.

-A szüleid...nos, nem haltak meg. Egyenlőre ennyit mondhatok. Most menj!-mondta.

Megfordult körülöttem a világ. A szüleim nem haltak meg. Valami, talán a remény, újra fel csillant bennem.

-------------------------------
Sziasztok! Itt a folytatás. Hamarosan hozom a következő részt is.
Ha tetszett, kérlek nyomj egy csillagot, és írd meg a véleményed! 🙂