Beyond the limits | JiKook ✔️

Go

Mióta Jungkookkal először lefeküdtünk egymással, mondhatni picikét megváltoztak a dolgok kettőnk között. Illetve mégsem, mivel továbbra is folytatódott a barátság extrákkal, csak többször gyakoroltuk az extrák részt, mint a barátságot. Most mondanám, hogy bántam, de az az igazság, hogy rettenetesen élveztem, hogy ilyen szintű hatással vagyunk egymásra, hogy néha elég csak egy perverz mosoly vagy egy csábosabb ajakharapás, s máris teljesen elveszítjük a fejünket. Olyanok lettünk, mint két hormontúltengő kamasz, ami igazság szerint olyan túlzottan nem állt messze a valóságtól, bár én már papíron felnőttnek számítok. Na ja, csak papíron. Ettől eltekintve továbbra is folyamatosan kerestük egymás társaságát úgy a suliban, mint azon kívül, a szüleimnek pedig szerintem megszokottá vált, hogy a hétvégéim nagyrészét Jungkookék lakásán töltöm. Azelőtt sem érdekelte őket különösebben, mióta pedig lett egy sulis haverom, ugyanakkora érdektelenséggel viszonyulnak hozzám. Mondjuk kapóra is jön, legalább nem kérdezik meg, miért sántítok, miután Jungkook úgy elintézett, hogy lábra is alig bírok állni. Ez a túlzott kanosság azonban nem bizonyul mindig előnyösnek, különösen ha a suliban vagyunk, és mondjuk valamelyik szünetben jön ránk elintézni egy gyors menetet. Nem egyszer volt már olyan, hogy a szertárban vagy a mosdóban estünk egymásnak, s csak kis híján múlott, hogy ne kapjon rajta valamelyik sulis társunk vagy ne adj isten egy tanár. Hiába mondtam, hogy legalább a suliban fogjuk vissza magunkat, mert továbbra sem szeretném, ha lelepleződne a kis titkom, Jungkook nem bizonyult könnyű esetnek, ha arról volt szó, hogy meg szeretném őt fosztani a kielégüléstől. Olyankor aztán rosszabb volt, mint egy hisztis kisgyerek, s rendszerint durvábban látta el a bajomat, amiért először ellenkezni próbáltam. Mi tagadás, baromira élveztem, mikor durva volt velem, olyankor sokkal szexibb volt és sokkal hamarabb el tudta érni, hogy kielégüljek. Miután hozzászoktam a kezdetben érzett fájdalomhoz, egyikünknek sem okozott gondot, ha kicsit erőszakosabbak voltunk a másikkal. S bár az utóbbi időben rendszeressé vált köztünk a szex, azért ugyanúgy igyekeztünk megőrizni a barátságunkat is, hiszen elsősorban az számított igazán. De néha igencsak nehéz feladatnak éreztem ezt, különösen mikor Jungkook valami aranyos dologgal állt elő, mint például meglepett próba közben és hozott nekem kaját, vagy elhívott magával koncertre és fizette a jegyemet. Olyankor mindig úgy éreztem, kezdek másképp tekinteni rá, mint egy sima barátra, ez pedig borzasztóan elkeserített, hiszen minden ilyen alkalommal eszembe jutott az egyezségünk, és hogy rohadtul nem kéne átlépnem a barátság határát. Ugyanis nem szerettem volna véget vetni a barátság extrákkal dolognak, élveztem, hogy úgy érint engem, ahogy azt senki más nem teszi, hogy úgy közeledik felém, amit más körülmények között nem remélhetek. Fontos volt a barátsága, de nem akartam megfosztani magunkat azoktól az élvezetektől, melyeket közösen, lépésről lépésre sikerült felfedeznünk. Tudom, megegyeztünk, hogyha egyikünk többet kezd érezni a másik iránt, akkor véget vetünk ennek, de...én nem akartam véget vetni. És tudom, hogy nem helyes eltitkolnom előle ezeket az érzéseket, de azt szeretném, hogy továbbra is úgy érjen hozzám, mintha én lennék neki az egyetlen, hogy olyan forró vággyal nézzen rám, mintha fel akarna falni. Mert ezek a nézések és érintések elégedettséggel s örömmel töltöttek el, olyannal, amit korábban még sosem tapasztaltam. S ezeknek hála végre jobban értékeltem magam, mint eddigi életem során bármikor.

- Most hétvégén is átjössz? - kérdezte Jungkook péntek délután, mikor hazafele tartottunk a suliból. Ismét abban reménykedett, hogy együtt töltjük a hétvégét, azonban el kellett szomorítanom, ezúttal ugyanis nem volt alkalmas.

- Sajnálom, de most hétvégén nem érek rá - utasítottam vissza meghívását, ugyanis más programom volt erre a hétvégére. Jungkook összeráncolt szemöldökkel fordult felém, elvégre fogalma sem volt róla, mi miatt is mondtam le az ajánlatát.