Roppongi Ifjabbik Ura

10

Benyomom a villámat a tányérom tartalmába, rá nyomva egy darab répát és a számhoz emelem.
– Te, Prücsök... – szólal meg apám.
– Hmm? – pillantok fel.
– Miért van egy macska a boltban?
– Ja, öhm... Ő az új házikedvenced – mosolyodom el. – Szerintem érdemes lenne elvinni állatorvoshoz. Kéne neki egy féregtelenítés... és egy bolha írtás sem ártana.
– Prücsök, nekem nem kell macska.
– Így jártál...
– Na jó, kisasszony, mi a bajod? – rá meredek.
– Én elmondom, mi a bajom, de utána csevegjünk a bandás múltadról.
– Mi most... – kelne fel Rindou, de Ran visszahúzza.
– Csak maradj csendben. Műsor van.
– Tessék? – pislog apám.
– Dalolj, apuci – mosolyodom el. Apám rámered Rindoura.
– Muszáj volt?
– Rám ne nézz, Shou, nem tőlem tudja. – Rin tovább falatozik.
– Asszem, én köptem – horkan Ran.
– Na... egyik kutya... – sóhajt és a fejét rázza, majd rám néz. – El akartam mondani.
– Mikor? – emelkedik meg a szemöldököm.
– Hát... egyszer... – felmordul. – Mondjuk, a halálos ágyamon.
– Apa! – kelek ki magamból.
– Jó! Nézd, prücsök... anyád eleve ki volt akadva a múlton, ezért nem reklámoztam soha. Fiatal voltam...
– És kellett a pénz? – nézek rá. – Apa, nem prosti voltál, vagy pornós...ugye? – meredek rá.
– Nanami!
– Mi van?! Ezek után simán kinézem...
– El akartam mondani! Tényleg! De... ezt hogy hozod szóba? Szia drágám, mi volt a suliban? Egyébként, benne voltam egy bűnszervezetben. Hogy ment a matek?
– Ne legyél leereszkedő – bökök felé a villámmal.
– Nézd, prücsök... már elmúlt...
– Ja, amikor lelépett apád Japánból, kicsekkolt apánktól is – bólint Rindou, akire ránézek.
– Apa szívta is a fogát, apád volt a jobb keze – teszi hozzá Ran.
– Tessék? – kapom fel a fejemet.
– Srácok, ez nem segít... – morogja apa a fiúkra nézve.
– Hát ez... csodás – bólogatok. – Még valami? Egy eltitkolt ikertestvér? Vagy hasonmás? Mert kezd a múltad olyan lenni, mint egy spanyol szappanopera!
– Nana... – sóhajt. – Nézd, ez... tényleg régen volt. Elmúlt. Nincs jelentősége.
– Igazából... – kezd bele Ran, mire apám az asztalra csap.
– Kuss!
– Apa... – morgom.
– Tényleg kiszálltam – mosolyodik el lágyan. – Méghozzá anyád miatt, és miattad is – összerántom a szemöldökömet. – Normális életet akartam nektek, a múltam nélkül... – rázza a fejét. – Nincs semmi olyan, amit titkolnék előled.
– Hmmm... – morgom.
– Sajnálom, hogy nem tőlem tudtad meg.
– Sajnálhatod is – teszem le a villámat. – De aláírom, hogy miért tetted. Anya...
– Anyádnak bejött a rosszfiús életstílusom. Az elején. És változtattam rajta, mert szerettem... nem kellett volna. – Ránézek. – Nézz rám, prücsök. Évekig jármű értékbecslőként dolgoztam, egy országban, amit utáltam, és a sok újgazdagot is, akiknek puncsolnom kellett. Ráment a házasságom. Most boldog vagyok. Még a banda nélkül is. Érted ezt?
– Persze csak... – kiszalad a szavaim éle. – Örülnék, ha ezekről beszélnél nekem... mert néha azt érzem, baromi távoli vagy... és nem jó érzés.
– Drágám... ez... – belesimít a rövidre nyírt hajába, majd eltolja a tányérját, és kivesz a zsebéből egy doboz cigarettát. Kihúz egy szálat, elnyúl az egyik komódra egy öngyújtóért, és meggyújtja. – Nézz magadra, Nana. Csodás fiatal nő lettél. Okos vagy, megfontolt, bátor... és nem utolsó sorban, nyitott, elfogadó, és művelt... nem beszéltem neked a múltamról. Egyenesen. De hiába igyekezett anyád, az én értékrendem szerint éltél mindig is. Nézd meg, ki ül melletted. – Rindoura pillantok, aki közben hátradőlt a székében, és Ő is apámat figyeli. Akárcsak Ran, aki szintén előhalászott valahonnan egy szál koporsószöget. – Ne hidd, hogy távol vagy tőlem. Közelebb vagy, mint bárki más. Mindent tőlem tanultál. – Elmosolyodik. – Hiába akarta anyád, hogy angol úri kisasszony legyél, és húsz éves korodra beházasodj valami kékvérű angol gyökér családjába, te olyan vagy, mint én. Saját akaratod és értékrended van. Jól működő erkölcsi iránytűd. Jobban hasonlítasz rám, mint azt akartam. Mióta vagyunk Tokióban? Öt-hat hónapja? És mire kettőt pislogok, te máris egy olyan sráccal vagy, mint amilyen én voltam. – Lehamuzza a cigarettát a tányérja szélére, de nem szólok rá. – Nem kellett a múltamról tudnod... Nézd meg Rikát. Tudom, hogy kedveled őt. Édes kislány. De kiskorától ebben a világban élt, és ehhez szocializálódott. Ott volt az a Sugita gyerek, meg a hozzá hasonlók. Nem az a baj, hogy kisstílű bűnöző, hanem abból is az alja. Mert a rosszfiúk közül is a legrosszabbat választja, mert az izgisebb. Téged ennél okosabbnak szántalak.
– Ugye tudja, hogy az öcsém rosszabb, mint Sugita? – szólal meg Ran.
– Lehet. De a lányomat sosem bántaná, nem igaz?
– Kinyírom azt, aki Nanához ér – nyúl el a Ran előtti cigarettás dobozért Rindou, majd kihúz Ő is egy szálat. Nem értem a pasikat... miért érzik azt, hogy cigivel a kezükben drámaibbak?
– Helyes – hamuzza le ismét a cigijét apa. – Prücsök. Ha kérdésed van, válaszolok... tudod.
– Rendben – sóhajtok.
– Ezért voltál velem pokróc?
– Kicsit – vonom meg a vállam. – Annyi mindent nem tudok veled, vagy anyával kapcsolatban. Annyiszor derültek ki utólag részletek az életetekről. Azt is a nagyitól tudtam meg, hogy ötéves koromban egy fél évig külön voltatok, és te hazajöttél Japánba. Vagy, hogy anyu el volt jegyezve, mikor megismerted. Hogy voltál javítóban...
– Sajnálom, prücsök – sóhajt.
– Nem fontos – rázom a fejemet.
– Shou – szólal meg Ran, mire rá nézünk. – Köszönjük a bizalmat. A legtöbb apa összeszarná magát, ha Rin a lánya közelébe menne.
– Én is összecsináltam magam, ne aggódj – húzza ki magát a széken, mire Rindou elmosolyodik. – És a kézfogása is roppant erős.
– Ha nem Nanáról lenne szó – szólal meg a szőke. – Akkor is az adósaid lennénk. – Rám pillant. – Apánkat a faterod mentette meg, még kölyökkorukban. Apa akkor volt... húsz körül? – Ranra néz, aki bólint. – Na... apád meg max tizenhét. Meglőtték. Apád bújtatta a garázsukban. Miatta élte meg a felnőttkort. És mi nem felejtünk. – Apámra néz, aki elmosolyodik és bólint.
– Olyanok vagytok mint Ő. Vagyis... – megvakarja a fejét. – Nagyszájú volt mint a bátyád, és megfontolt, mint te.
– Hmmm... – hamuz le Ran is. – Na ja...
– Emlékszem rád, a temetésről – gondolkodik el ismét Rindou. – Elhoztad a temetésre apánk régi motorját. Még mindig megvan.
– Az titeket illetett, fiam – mosolyodik el apa. – El sem akartam fogadni, mikor nekem adta.
– Mindvégig te voltál az egyik legjobb barátja. Bosszantotta hogy leléptél. – Mosolyodik el Ran.
– Hűséges voltam gyerek, nem hasznos. – sóhajt. – Sosem voltam harcos... – Felállok az asztaltól, és a hűtőhöz sétálva, kinyitom a fagyasztót, és kiveszem a két doboz ben&jerryst, amit délelőtt vettem, majd a kis szekrényből kiveszek négy tálat. Lerakom az asztalra, majd a fiókhoz sétálok és kiveszek kanalakat, meg egy nagyobbat, és azt is lerakom.
– Tessék. Hisztiztetek a desszertért. – bökök rá, mire mind a három elmosolyodik, Rindou felém is hajol, és puszit nyom a hajamba.
– Nana nehezen bírja a kínos csendeket – mosolyodik el apa.
– Igen, ez feltűnt – horkan Rin, és a keze a combomra simul az asztal alatt.
– El is tehetem – nézek apára.
– Hoztál sajttortásat? – emeli fel az egyik dobozt. – Pedig utálod.
– De te szereted... – vonom meg a vállamat. – És... a macska marad – bólintok. – Kell neked egy háziállat... tudom hogy Angliában is akartál.
– Ja. Egy staffordshire terriert... nem egy macskát.
– Bocs, ezt találtam a sikátorban – vonom meg a vállam.
– Mindegy, maradhat – legyint, mire elmosolyodom. Csacsi öreg medve... mindenért megveszik, aminek négy lába van.

A srácok a vacsora után valóban leléptek. Na jó... igazából Rindou ki lökdöste az ajtón Rant, úgy tizenegy felé, amikor már Ő is megunta, hogy apámmal órákon át a karburátorokról diskurálnak... Másnap befejeztem a leckémet, elvittem apámmal a kis dögöt az állatorvoshoz, és csak tengtem lengtem otthon. Egész időben ágyba is kerültem, olvasgattam, de semmi egetrengetőt nem csináltam egész nap. Meg amúgy is. Hiányzott a szőkeség, így eléggé szenvedésként éltem meg a nélküle töltött napot.