Hajsza a szerelemért

2 |Lando a cinkos|

-Erről engem mégis kikérdezett meg?-tettem fel a költői kérdést.

-Emlékszel Isa mit fogadtunk még múlt évben?-kérdezte Lando.

A felismerés jobban csapott arcon, mint bármi más az utóbbi időben.

-Faszom!-üvöltöttem fel.

Fogadtunk arról, ha ő elköltözik Bristolból nekem Charleshoz kell költöznöm. Maradjunk annyiba szeret szopatni a kis patkány. De azért szeretem. Azért szívem nagyon mélyén örülök, hogy a monacói félistenhez kell költöznöm.

Ez a nyelvtanulásos dolog azért elég nagy kamu Leclerc úgyhogy legközelebb jobb kifogást találj ki. Bár bevallom örülök neki. Hányszor fogom még ezt mondani halo?

Lando és Charles kiment a szobámból. Pierrerel ketten maradtunk.

-Isabelle, muszáj menned?-tette fel költőin a kérdést.

Nem szóltam semmit csak odamentem hozzá és beleültem az ölébe, mint valami kisgyerek, mikor álmos. Szomorú voltam, mert tudom, hogy mostantól kevesebbet lehetünk, majd egymással.

-Sajna igen... Fogadtam és nem veszíthetem el pont Lando ellen. Hisz te is tudod milyen öntörvényű. Pedig kurvára nem tenném.-jelentettem ki egyszerűen, majd a fiú mellkasára raktam a fejemet. Na igen ez a része az, amiért kurvára nem akarok menni. Pierre az ideje nagy részét itt tölti Ausztriába.

-Isa!-fogta meg az állam, hogy felé figyeljek.-Nyugi. Sokat fogunk mi még találkozni. Charlest ismerve meg mindenhol ott leszel, ahol ő is.-mondta nyugodtan, majd a homlokomra nyomott egy csókot.-Most pedig fogjuk fel pozitívan a dolgot. Gyere kezdjük el összepakolni. Segítek.

Bekapcsoltam egy playistet, hogy jobb kedvünk legyen azt hiszem sikerül. Először a ruhákat raktam össze, ami valljuk be nehezebb volt, mint hittem.

-Pierre nagyon nincs már kedvem pakolnii!-kezdtem nyavajogni.

A francia srác éppen csukta össze a második és egyben utolsó bőröndöm.

-Isabelle! Még van egy-pár cuccod.-mutatott rá az ágyra, ami tele volt még könyvekkel meg ilyenekkel.

-Nanem.-néztem rá unott fejjel.

Gyorsan összepakoltam a cuccomat vagyis ahhoz képest, mert délután kettőre lettünk csak készen.

-Hajj fasz kivan Pierre.-dőltem a legjobb barátom mellkasára.

-Nyugi Isaa!-fogta meg a hátamat, majd úgy fel is emelt.

Kicsit olyan volt, mintha egy kislány lettem volna húsz éves létemre. A derekát körbe fontam a lábaimmal. A fejemet a vállába fúrtam.

-Pierre sose akarlak elveszíteni.-mondtam neki németül.

Ő persze ezt nem értette mit mondtam. Egy kicsit örültem neki be kell, hogy valljam.

-Mit mondtál Isa?-mondta, majd rögtön elmosolyodtam.-Csak, mert a Pierret értettem belőle egyedül.-nevetett fel.

Csak legyintettem egyet és leindultunk a francia sráccal a földszintre. Lucas, a bátyám, aki egyébkét huszonkét éves. Charlesszal és Landoval beszélgetett.

-Na mi van gerlepár?-kiáltotta el magát.

Éreztem, ahogy az én arcomban egyre több a piros pigment és mikor oldalra néztem a fiúra az ő arca még vörösebb volt.

-Nem érünk mi itt rá bájcsevegni. Mikor indulunk Charles?-néztem rá a srácra, aki a kanapé kartámaszán támaszkodott.

-Hát amikor szeretnél.-mondta, majd felállt és odasétált hozzám.-Mon amour mondjad azt, hogy jó ötleti vannak Landonak.-súgta a fülembe ezt a mondatot, amire persze nagyon hülyén reagáltam.

-Normális vagy Leclerc? Mostantól mindennapom az ilyen hülyeségedből fog állni?-erre a srác megfogta a derekamat és így szólt.

-Igen csak nagyobb dózisba.-nyomott egy puszit az arcomra.

Ránéztem a bátyámra, aki a tekintetét a mellettem álló legjobb barátom és a velem szemben álló "lakótársam" között váltogatta. A bátyám után ránéztem a másik legjobb barátomra, aki egy szívesent tátogott. Én nőiesen felmutattam neki a középső ujjamat. Amire ő kacsintott egyet, de olyan pofával, mintha valami savanyú levet ivott volna. Na jó ez sem komplett.

Apának igaza volt. Legközelebb normális haverokat kéne váltogatnom.

Na szóval arról még nem is meséltem Landonak honnan jött ez az egész. Ezzel a tökkel ütött Norrisszal már régóta barátok vagyunk. Mondhatom, hogy amióta az eszemet tudom meg angolul tudok. Vagyis ha Lando is amióta az eszét tudja akkor nem lennénk barátok sajna... Na, de körülbelül tíz éve az egyik versenyen elszóltam magam Landonak. Tíz évesen egy tizenhat évesnek akartam szerelmet vallani. Na nálam valami nem komplett. Jó mondjuk a mai napig tetszik, de akkor konkrétan minden lépését tudtam. Mikor meg fürdeni, egy héten hányszor most hajat konkrét mindent.

Jézus így belegondolva elég creepy. Mint egy fan girl. Jézusom hát ez gáz. És én ezzel leszek összezárva? Igen Isa kösd fel a gatyádat.

Az asztalnál ültünk és vacsoráztunk. Nos hozzá vagyok ahhoz szokva, hogy nem négyen ülünk az asztalnál, de most kínosan érzem magam. Charles a bal felemem. Pierre a jobb felemen. Lando, pedig velem szemben úgy röhögött, mint valami fogyatékos idióta.

-Lando!-csaptam le a tányérre az evőeszközeimet.-Nem tudnál most az egyszer csendben maradni. Értem én, hogy a kéziszótáradba nincs beleírva az, hogy csend, de nagyon megtisztelnél vele, ha kussban maradnál.-förmedtem rá a legjobb barátomra, aki egy pillanatra megszeppent, majd meg is szólalt.

-Jajj, de morcos valaki, csak nem feldúl az a tény, hogy gyerekkori szerelmeddel fogsz együtt lakni?

Ekkor felálltam odasétáltam apámhoz, aki egyet bólintott, hogy csináljam elkezdtem ropogtatni az ujjaimat.

-Menekülj Norris, mert véged.-üvöltötte el magát a bátyám.

Amire a haverom felpattant és elkezdett futni az ajtó irányába.

-Fuss csak én egy másodpercet nem fogok futni.-mondtam, majd felpattantam az előtérben álló elektromos rolleromra, amivel szelni szoktam a paddockot vagy éppen a pályát.

Jól kezdődik az éved Isabelle Wolff. De szeretem a kihívásokat, úgyhogy hajrá magamnak!

Tiktok: petrawriter_