Sitter of my heart {+18}

20.

Nathan:
- Várj egy percet! - torpanok meg leérve a lépcsőn, mielőtt Faith-tel belépnénk a nappaliba.
- Nathan, tudom, hogy tartasz tőle, hogy nem bírod kezelni majd a csalódottságukat, de...
- Nem erről van szó - rázom meg a fejem, félbeszakítva Faith-et, akinek ettől az arcára egyértelmű meglepettség ül ki.
Már nem fogja a kezemet, mint ahogy fogta a lépcsőn és ettől olyan hiányérzetem van, ami túlságosan nyomaszt. Nem fog menni nekem, hogy titkolózzunk a testvéreim előtt, hogy amikor Faith nálunk van, úgy kell tennem, mintha csak barátok lennénk. Vagy legalábbis valami olyasmi.
- Akkor mi a baj? - kezdi azonnal az arcomat fürkészni és a szemében megint megjelenik az aggodalom, ami a szobámban is jelen volt.
- Szeretném, ha elmondanánk a tesóimnak, hogy mi van köztünk - nyelek nagyot, hangosan is kimondva a szobámban a fejemben megfogalmazódott gondolatokat. - Szerintem beszélnünk kellene kettőnkről nekik. A bátyád és a lány tesóid már úgy is tudják a dolgot, Nathaniel is tisztában van vele, hogy mi van köztünk, Nicole is látott már minket együtt és Rose már az estélyen kiszúrta, hogy valami alakul közted és köztem. 
- Nem túl korai ez még? - kérdezi, s látom, hogy ő is hatalmasat nyel. - Mondtam, hogy azt is csak viccnek szántam, hogy neked beszélned kellene az én családommal.
- Nem korai - ingatom meg újra a fejem. - Én biztos vagyok abban, hogy kedvellek és hogy komolyan akarom ezt. Meg akarlak jobban ismerni és minden percet kiélvezni veled, azt is, amikor munka miatt vagy nálunk - lépek közelebb hozzá. - Nem fogom kibírni, hogy ne érjek hozzád, amikor itt vagy - simítok az arcára. - Hogy ne fogjam meg a kezed, ne simítsam meg az arcod, ne öleljelek magamhoz, ne karoljalak át - lépek még közelebb és azt, hogy nem húzódik el, jó jelnek veszem. - És biztos, hogy nem fogom kibírni, hogy ne csókoljalak meg, amikor csak esélyem nyílik rá - pillantok az ajkaira, s minden erőmet össze kell szednem, hogy most ne pontosan azt tegyem, amit mondtam. - Ha nem beszélünk velük, előbb vagy utóbb úgy is lebuknánk. Már így is megbonyolítottam magunknak azzal, hogy nem beszéltem veled azonnal a csókunk után. Időt vesztettünk és rossz pontokat szereztem nálad. Nem akarom még jobban megbonyolítani titkolózással és hazugságokkal. Főleg nem a tesóim előtt. Nem fogják elmondani a szüleinknek - folytatom, amikor látom, hogy habozik. - Ebben biztos vagyok, főleg a legutóbbi húzásuk után. És ha valahogy mégis megtudják, akkor sem esik bántódásod belőle, ezt biztosítom neked. Megígértem, hogy nem lesz bajod abból, hogy úgy döntöttünk, belemegyünk ebbe és ha valamit megígérek, akkor azt be is tartom. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen a munkában és azon kívül sem - cirógatom finoman az arcát a hüvelykujjammal. - Különben sem lehet valakinek ártani, csak mert érez. Az érzéseink miatt senkit nem lenne szabad büntetni.
- Lehet, de az élet nem mindig igazságos, Nathan - suttogja, de nem szakítja meg a szemkontaktust. - És azt, hogy összejövök az egyik gyerekükkel, a szüleid határozottan nem foglalták bele a munkaköri leírásomba. Ráadásul azt sem akarom, hogy neked bajod legyen ebből - fogja meg a kezem, ami az arcán pihen.
Ha nem mondaná ki ezeket a szavakat, akkor is tudnám, hogy tényleg a szüleim miatt habozik, de engem meg marhára nem érdekel a szüleim áldása erre a kapcsolatra. Azok után, hogy más esetben mennyire nem érdekelné őket, hogy milyen lánnyal vagyok együtt, végképp nem. De amúgy sem tudnának olyat mondani, amiért lemondanék Faith-ről. Nem érzem magam hibásnak azért, mert megkedveltem ezt a nőt. Nem követtem el semmi rosszat ezzel, az érzéseim nem rosszak. És eszem ágában sincs titkolózni vagy hazudni arról, hogy mit érzek Faith iránt. Megbeszéltük, hogy jobban megismerjük egymást, hogy megnézzük, hogy hova vezet ez és kiélvezzük minden pillanatát, akkor pedig eszem ágában sincs úgy tenni, mintha csak két ismerős lennénk, egymás számára. Büszkén akarom és fogom is vállalni, hogy Faith Montgomery bevont a bűvkörébe és nekem eszem ágában sincs kiszakadni abból. A saját otthonomban sem akarom az ellenkezőjét mutatni, bármit is várnak el tőlem - vagy nem - a szüleim.
- Nem lesz. Teljes mértékben megbízom a testvéreimben, ha rajtuk múlik, akkor a szüleim nem tudják meg. És ha rajtam múlik, akkor sem. Esküszöm, Faith, hogy mindaz, amit mondtam, igaz, nem lesz baj. Nem akarok titkolózni és azt sem akarom, hogy te nyomásnak éld meg ezt, amiért titkolóznunk kell. De ha azt mondod, hogy nem állsz készen rá vagy tényleg nem akarod, mert tartasz attól, hogy a szüleim megtudják, akkor elfogadom a döntésed és hallgatok - ígérem és ezt teljesen őszintén mondom.
Azt akarom, hogy Faith biztonságban érezze magát mellettem ebben az egészben és ha ő még nem tart ott, hogy beavasson másokat, akkor azt elfogadom. Bár a tesói közül többen tudják, mint nem és ránk rontott az öltözőben, így azt hiszem, hogy annyira nem is titok, de elfogadom, bárhogy is dönt, mert tudom, hogy adtam rá okot, hogy bizonytalan legyen. Még mindig pocsékul érzem magam, amiért a csókunk után eltűntem és egy pillanatig is azt hitettem el vele, hogy ő is csak egy a sok közül. Ha ez a kétség még benne van, akkor elfogadom, hogy előbb bizonyítanom kell neki, hogy ez tényleg nincs így és csak utána beszélhetünk a testvéreimnek kettőnkről. 
Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gördül le hatalmas szikla a mellkasomról, amikor hosszú percek és egy újabb nagy nyelés után bólint egyet.
- Rendben - teszi hozzá - bízom benned és a tesóidban, beszéljünk velük. 
- Biztos vagy benne? 
A pimasz mosoly, ami kiül az arcára, minden kétséget kisöpör belőlem.
- Most le akarsz beszélni róla? - vonja fel a szemölökét, majd megforgatja a szemét. - Döntsd el, hogy mit akarsz, szépfiú, mert megfájdul a fejem a csapongásaidtól - szól be, amitől feltör belőlem egy kacaj.
- Igazad van, micsoda egy szörnyeteg vagyok, amiért szeretném, ha százszázalékig jó lenne neked ez az egész - húzom magamhoz egy rövid csókra. 
- Nekem inkább úgy tűnik, hogy betojtál - húzza tovább az agyam, elhajolva. - Az előbb még azt ecsetelted, hogy nem bírod majd ki, hogy ne érj hozzám, most meg berezeltél, mert azt mondtam, hogy oké, hogy ezt bevállaljuk. Nem szégyen ez, Nathan, tudom, hogy ez neked új. De hadd kérdezzem meg - simít az arcomra. - Te biztos vagy ebben a beszélgetésben?
- Teljesen kicsinálsz engem, remélem, tudod - csenek még egy csókot mosolyogva.
- Igen, tudom - fonja a karjait a nyakamra. - De te így kedvelsz - vágja rá, amit én szoktam mondani ilyen esetekben. - Úgyhogy ne várassuk tovább a tesóidat, mondjuk el nekik az ötletem az ikrek szülinapjáról, aztán pedig meséljük el nekik, hogy a megszelidíthetetlen bátyjuknak elcsavarta a fejét egy istennő - vigyorodik el, majd ellép tőlem és elindul befelé.
Szeretem, amikor így beszél magáról. Van abban valami izgató, mikor ilyen magabiztos. Mondjuk abban is, amikor ártatlan lány módjára elpirul egy kis bóktól is. Tulajdonképpen kezdem azt hinni, hogy Faith bármit tesz, az izgató számomra. Amekkora hatással van rám, mindig két dolog van a fejemben: hogy magamhoz akarom ölelni és hogy meg akarom szabadítani a ruhájától. Persze mellette még elég sok mindent szeretnék vele, például randira vinni és úgy átbeszélgetni az éjszakákat, mint ahogy azt az estélyen tettük a csókunk után. Mindent akarok vele egyszerre és ezt is kezdem egyre jobban megszeretni.
Amit nem szeretek, az a tény, hogy mi vár a nappaliban. Tudom, hogy Faith azt mondta, hogy a tesóim már megnyugodtak, de ettől még nem dühít kevésbé az, amit a szüleim tettek. Faith jelenléte segít abban, hogy ne kezdjek el megint őrjöngeni, viszont ahányszor eszembe jut az egész veszekedés, megint megjelenik bennem a düh. Csak éppen amíg a szobámban ki tudom adni magamból, addig most, ahogy belépek a nappaliba és a testvéreim rám néznek, kénytelen vagyok tartani magam. És kénytelen vagyok mondani is valamit. Meg kell köszörülnöm a torkom, hogy összeszedjem magam, mielőtt bármit is mondok. Faith ugyan nem fogja a kezem és nem is ölel magához, de érzem, hogy közelebb lép hozzám és a karját az enyémnek érinti. Kívülről ártatlan mozdulatnak tűnhet, egy véletlennek, de én tudom, hogy szándékosan teszi.
- Ne haragudjatok, hogy kiborultam - kezdem végignézve a testvéreimen. - Azt hittem, hogy tudok majd hatni anyáékra, nem akartam, hogy ilyen komoly veszekedés és kiabálás legyen belőle. Ahogy azt is sajnálom, hogy ennyire kiborultam és magatokra hagytalak titeket. Tudom, hogy Nathaniel itt volt és ti is egymásnak, de én nem, amiért ég a pof... - elharapom a mondatot, ahogy Nicole-ra pillatok. - Ezért szégyellem magam - fogalmazom finomabban inkább. - És azért is, hogy nem értem el semmit - vezetem a tekintetem a két érintett testvéremre. - Sajnálom, hogy anya és apa nem gondolták meg magukat, hogy nem hagyják annyiban, de minimum nem tolják el pár nappal azt a konferenciát. 
- Nathan, senki nem hibáztad téged semmiért - szólal meg Rose mindenkit megelőzve. - A veszekedésért sem és azért sem, hogy felmentél lenyugodni. Tudtuk, hogy miért teszed mindazt, amit. 
- Igen és örülünk, hogy sikerült lenyugodnod - küld felém egy halvány mosolyt Mike, de a szemén még mindig látom, hogy mennyire rosszul esik neki, hogy a szüleink kihagyják a szülinapjukat. - És köszönjük, hogy megpróbáltad - teszi hozzá, Christina pedig hevesen bólogatni kezd.
A tekintetem a bátyámra vezetem, aki hozzám hasonlóan kiakadt, de ő legalább nem kezdett el ordítozni a kicsik előtt az őseinkkel.
- Neked van valami nagy tesós megjegyzésed? - kérdezem mélyen a szemébe nézve, de hevesen megrázza a fejét.
- Hihetetlenül nagyot csalódtam bennük... megint - teszi hozzá egy fokkal halkabban és engem őszintén meglep a reakciójával.
Nem azért, mert nem tudom, hogy hogyan érez. Sokszor szoktunk beszélni a szüleinkről négyszemközt. Amikor hozzámenekülök innen, akkor szinte mindig feljönnek témának és pontosan tudom, hogy semmivel sem gondolkozik másképp, mint én. Csak éppen ő nem szokta így kimondani a többiek előtt és nem szokott úgy veszekedni anyáékkal, ahogy azt tette, mielőtt Faith megérkezett, ők pedig leléptek volna. Általában kettőnk közül Nathaniel a higgadtabb és ő az, aki be szokta vállalni a villámhárító szerepét. Ezt tette aznap este is, amikor leütöttem Andreast. Tudom, hogy kívülről úgy tűnhetett egyeseknek, hogy anya és apa pártján áll, de valójában csak megpróbált nyugodtabban hatni rájuk és beszélni velük. Mindig ez van, mert azt hiszi, hogy mivel ő a legidősebb, nem akadhat ki komolyan soha. Folyamatosan tartja magát és igyekszik a legrosszabb helyzetekben is szofisztikáltan fogalmazni és csak burkoltan az én pártomra, a mi pártunkra állni a tesóinkkal, hogy ne rontson a helyzeten, de tudom, hogy közben belül forrong. És pontosan azért, mert ő a legidősebb, általában a kicsik előtt nem szokott úgy megnyilvánulni, ahogy most tette. Éppen ez az, ami meglep.
- Tudom, hogy nem ugyanaz - szólal meg Faith óvatosan - és tudom, hogy ez a csalódottságon nem változtat, de van egy ötletem a szülinapotokkal kapcsolatban - néz a kis ikrekre, miközben finoman megsimítva a karom ellép mellőlem, hogy leüljön a testvéreimmel szemben. - A szüleitek döntésén nem tudok változtatni ugyan, de megpróbálhatom a legjobbat kihozni a helyzetből, amennyiben nektek is tetszik a helyzet.
- Mi jár a fejedben? - kérdezi az eddig csak csendben ülő Jacob és látom, hogy Faith szavai halvány mosolyt csaltak az ajkaira.
Leülök a lány mellé, hogy én is teljesen bekerüljek a körbe és kissé feszülten, de várom a testvéreim reakcióját.
- A szüleitek azon a hétvégén nem lesznek itt, vagyis nekem valószínűleg ide kell majd jönnöm - kezd bele, s én ettől a ténytől megint befeszülök, amit ő valószínűleg érzékel is, mert a térdét finoman az enyémnek nyomja. - Arra gondoltam, hogy mi így is csinálhatnánk valamit. Mondjuk délelőtt elmehetnénk bowlingozni, délután pedig átjöhetnétek hozzánk. Ma beszélek a szüleimmel, ha hazaértem, csinálhatnánk egy kis sütögetést a kertünkben, ha addigra nem köszönt be a teljesen hideg idő és lehetne torta, meg díszek, amit csak szeretnétek. Tudom, hogy nem így képzeltétek el a dolgot - néz Christina, majd Mike szemébe - és azt is, hogy nem feltétlenül ez a legjobb tizenhatodik szülinap, de bízom benne, hogy így is jól tudjátok érezni magatokat. Már amúgy is érdeklődtetek a családom felől és kérdeztétek, hogy megismerhetitek-e egy nap a tesóimat - vonja meg a vállát zavarában. - És az én családom is sokat kérdez felőletek. Tudják, hogy nem indult fényesen a kapcsolatunk, de azt is tudják, hogy már napról napra egyre jobb és kezdünk feloldódni egymás mellett. Ők is szeretnének megismerni titeket. Így, ha benne vagytok és esetleg tetszik a dolog, akkor megszervezném hozzánk a délutánt, a délelőttöt pedig úgy tölthetnénk, ahogy ti akarjátok és engedélyt kérnék a szüleitektől és...
- Faith, ilyet nem kérhetünk tőled - szól közbe Nathaniel, de látom a szemében a hálát.
Valószínűleg Faith is látja, talán éppen ezért meri megforgatni a szemét.
- Ne gyere azzal, amivel az öcséd - teszi hozzá. - Nem kértetek meg, én ajánlottam fel. Így is és úgy is veletek kellene töltenem azt a hétvégét, akkor már miért ne csinálhatnánk olyat, ami boldoggá is tesz titeket és az ünnepelteket? 
- Ott van nálatok egy kisbaba és ennyi emberre sütés, az nem egy olcsó mulatság és...
- Majd mi fizetjük a kaját - szólalok meg, félbeszakítva a bátyámat. - És figyelünk a picire, fog tudni pihenni attól még, mert mi ott leszünk - ígérem. - Már ha ott leszünk és Faith szülei belemennek, valamint nektek is megfelel - nézek Christinára és Mike-ra.
Az ikrek összenéznek, majd visszafordulnak Faith felé.
- Biztosan nem okozna ez problémát neked és a családodnak? - kérdezi Christina a lányt nagyot nyelve, de én látom a szemében a meghatottságot.
- Ma este beszélek a szüleimmel de szinte teljesen biztos vagyok a válaszukban - fogja meg a kezét a húgomnak és az öcsémnek is. - Nektek tetszene egy ilyen nap?
Christina arcán legördül egy könnycsepp, amit azonnal le is töröl.
- Nekem igen, nagyon hálás lennék érte - felel Faith-nek és Mike is bólogatni kezd.
- A bowling is nagyon jól hangzik - teszi hozzá már lényegesen vidámabban. - Ezer éve szeretnék elmenni bowlingozni már. 
- Köszönjük, hogy megteszed ezt értük - néz a lányra Rose és az ő szeméből is sugárzik az őszinte hála. - Hogy megteszed mindannyiunkért, annak ellenére is, hogy mennyire nem indult jól a kapcsolatunk.
- Hát, már elástuk a csatabárdot, nem? - mosolyog rá Faith a legidősebb húgomra, akinek ettől elindulnak felfelé az ajkai.
- De, azt hiszem, hogy igen.
- Nem mintha én nem lennék hálás ezért - szólal meg a bátyánk ismét - de tényleg teljesen biztos vagy ebben? És nem lesz teher a családodnak sem?
Faith határozottan megrázza a fejét.
- Komolyan mondtam, amit mondtam, tényleg meg akarják ismerni a tesóidat is és azt hiszem, hogy ezzel egy rossz helyzetet javíthatunk fel. Te már tudod, hogy milyen jófej a családom, Nathaniel, ne légy önző, hadd mutassam be őket a tesóidnak is - cukkolja a bátyámat, amitől ő végre elmosolyodik.
- Eszemben sincs őnzőnek lenni, csak rendes akartam lenni. És Nathannek igaza van, a költségeket mi álljuk és mindenben segítünk, amiben csak kell.
- Az egyetlen dolgotok az lesz, hogy érezzétek jól magatokat - biztosítja Faith a testvéremet, én pedig ezt a mondatot kihasználva, átvezetem a másik megbeszélnivalóra a témát:
- Ami viszont csak úgy lesz lehetséges, ha addig is letisztázunk valamit - köszörülöm meg a torkom, amire mindenki, még a kis Nicole is felkapja a fejét, aki eddig bár figyelt, a babája haját fésülgette.
- Van valami baj? - kezdi az arcomat fürkészni az idősebb öcsém, de én megrázom a fejem.
- Bajnak éppen nem mondanám -  nézek Faith szemébe, aki ismét elmosolyodik, ahogy megfogom a kezét. - De változásnak igen. Faith és én úgy döntöttünk, hogy komolyabbra fordítjuk a kettőnk kapcsolatát, viszont nem lenne rossz, ha ez anyához és apához nem jutna el - nézek végig rajtuk. - Gondolom nem kell magyaráznom, hogy miért nem. Kicsit sok van a rovásomon mostanában és ha azt hiszik, hogy ki akarom használni Faith-et, ami a legkevésbé sem célom, akkor nem csak tovább növelném a feszültséget itthon, hanem akár Faith munkáját is veszélybe sodornám, azt pedig nem akarom. Szerettem volna elmondani nektek, mert megbízom bennetek és képtelen lettem volna titkolózni a testvéreim előtt...
- Meg nem is tudtad volna sokáig megjátszani magad - szúrja közbe köhécselve Mike, de úgy teszek, mint aki nem hallja, hiába nevetnek fel a többiek ettől.
- De anyáéknak nem akarom reklámozni. Addig biztosan nem, amíg nem sikerül valahogy valami csoda folytán javítani a kapcsolatunkon. És tudom, látom, hogy ti is egyre jobban kedvelitek Faith-et, felteszem, nem akartok újabb bébiszittert, úgyhogy azt hiszem, hogy mindenkinek jobb lesz, ha ez köztünk marad.
- Köztünk marad - szólal meg Rose komolyan, de aztán ismét elmosolyodik. - Éppen ideje volt, hogy összeszedd magad.
- Várjunk csak! - ugrik egyet ültében Christina, mint aki most világosodott meg. - Nem is egy haverod volt, aki a csók után elszúrta a dolgot, hanem te? Magadnak kértél tanácsot tőlünk a múltkor? Nathan!
- Igen, de azóta igyekszik jóvá tenni - szólal meg Faith a védelmemben. - Még kicsit morcos vagyok rá, de talán megtartom - néz rám pimasz mosollyal, de mielőtt bármit is reagálhatnék, Nicole vidáman felkiált.
- Én már láttam őket kézenfogva, amikor elvittek fagyizni pár napja!
- Határozottan meg kell majd szokni az új Nathant Faith mellett - szólal meg a kisebbik öcsém, mielőtt bárki reagálni tudna a kicsinek. - Erre még nem állok készen.
- Pedig már megszokhattad volna - szólal meg vigyorogva Jacob. - Mióta Faith felbukkant, Nathan próbálja valahogy felhívni magára a figyelmét - szívja ő is a vérem, mire eltakarom Nicole szemét és mind a kettőjüknek bemutatok.
- Nathaniel! - fordul a bátyám felé Faith, de le sem tagadhatná, hogy mennyire élvezi, hogy a testvéreim szívják a vérem. - Te is rendben vagy ezzel? Tudom, hogy már tudtál róla, de...
- Igen, teljesen rendben van - szakítja félbe, határozottan bólintva. - Én már a csók után megadtam az áldásom, annyit kértem, hogy Nathan ne szúrja el, mert nem akarom, hogy a bátyád és egyben legjobb barátom, szétrúgja az öcsém seggét - görbülnek felfelé az ő ajkai is. - Meg, kérlek - néz rám - ne borítsd ki ezt a szegény lányt úgy, mint legutóbb - utal az öltözős jelenetre, amitől Faith látványosan elpirul.
Vicces és egyben édes, hogy az a lány, aki olyan simán rátört egy csapat hokisra az öltözőben és egy maréknyira a zuhanyzóban, utólag mennyire zavarba jön ettől a ténytől és az erre irányuló poénoktól.
- Igyekszem a lehető legjobban viselkedni, megígérem - teszem a kezem a szívemre, mire a bátyám és Faith egyszerre horkantanak fel.
- Hiszem, ha látom - teszik hozzá kórusban, de aztán Faith a többi testvéremtől kérdezi meg ugyanazt, amit az előbb Nathanieltől: - Titeket sem zavar ez az egész köztünk? Rendben vagytok ezzel?
Mind a négyen összenéznek, bólintanak, majd egyszerre, hatalmas vigyorral fordulnak vissza felénk és válaszolnak:
- Áldásunk adjuk rátok! És biztonságban marad nálunk a kis titkotok - teszi hozzá Rose a szemembe nézve, amire én hálásan bólintok.