Sweet Temptation

24

**Két órával korábban hajnali 01:30- Dominic háza**

*PING*

Logan: Ha van merszed, gyere a Dean's- be most. Isabelle beszélni akar veled.
Én: Ott van veled? Miért téged kér és nem Ő hívott?
Logan: Mert te elbasztad, én meg nem! Na szedd össze a farkadat és húzz ide, még mielőtt nem lesz késő...

Nem lesz késő? Miről beszél? Számunkra már rég késő, és ezt magamnak köszönhetem.

Zsongott a fejem a kialvatlanságtól. Azóta nem aludtam egy szem hunyásnyit sem, hogy megfogadtam nem iszok többet.
Kikerestem a nevét az előzmények közt és tárcsáztam. Ki sem csengett, letiltotta a számom...
Nem volt időm többet gondolkodni ezen, felkaptam a legelső ruhadarabot ami a kezem ügyébe akadt és már nyúltam is az autó kulcsaiért.
Ideges voltam, nem tudtam mi fog történni. Nyirkosodott a tenyerem, két hét után láthatom őt. Álmomban sem gondoltam, hogy azok után még ez megtörténik, és azt meg pláne nem, hogy vasárnap hajnalban.
A bár elé érve üres parkoló fogadott. A fények tompán világítottak a helyiségben, a zene kiszűrődött az ablakokon át.
Meglepetten néztem, hogy Dean már nyitja is nekem az ajtót. Kezet akartam neki nyújtani, amikor az egyik sarokban megütötte valami a figyelmem.

Logan kezei Izzy testén, a szája az arcán és Isabelle mosolyog rá.

Az a rohadék...

Elborult az agyam. Mondjuk így... mert amilyen haragot éreztem, azt nem tudom semmi máshoz hasonlítani.  A bennem mélyen eltemetett fenevad most a felszínre tört és már nem tudom megállítani.

A szörnyeteg küldte az erőt az öklömbe, ami Logan arcába csapódott, annyira, hogy eltört az orra.
Képtelen voltam uralkodni magamon. Hogy Ő és Logan? Teljesen ki van zárva!!
Dean ellökött tőle és ahogy hátra estem beütöttem a fejem egy székbe. Olyan volt, mintha ez hozott volna vissza a valóságba. Már nem vöröset láttam magam előtt, csak is Isabelle kék szemét és ijedt arckifejezését. Annyi férfi közül pont Logan?
A düh átváltott bennem fájdalommá. A mellkasom szúrt és lüktetett a fejem az ütéstől.

-        Pont Ő, Isabelle ?
Hangom tükrözte a fájdalmat, ami felemésztett és csak rosszabb lett, ahogy a nevem suttogta.
-        Dominic?

Látszott rajta, hogy Ő maga is vívódik. Lemerevedve állt és próbálta felfogni, hogy tényleg engem lát vagy csak képzelődik.
-        Na jó, nekem ebből kurvára elegem van! Ti ketten most velem jöttök!
Izzy visszakozik, de Dean karon fogja és az irodája felé húzza.
Isabelle imbolygott kicsit, ahogy próbál lépést tartani vele.

Nézem ahogy formás feneke mozog a szűk farmerben. Nem tehetek róla, bármennyire is fáj a szívem, teste akkor is elbódítja az agyam és a vért a farkamba küldi.
Aztán mikor Dean ránk csapja az ajtót eszembe jut, hogy neki fogalma sincs arról, hogy mind azok ellenére senki másra nem vágyom, csakis rá. Hogy majd belehaltam mikor el kellett hagynom. Fogalma sincs, hogy egy egész hétig minden áldott nap holt részegre ittam magam, csak hogy ne érezzem a szorítást a mellkasomban.

***      Bezártam magam a házamba és nem beszéltem senkivel.

A drága bátyám ezt megelégelte és egyik nap megjelent nálam. Nem nyitottam ki neki az ajtót erre ő betörte és azzal térített észhez, hogy egy vödör jéghideg vizet a nyakamba borított.
Az ajtót kiszakította a helyéből, ahogy neki rontott ezért el kellett menni új zárat venni és nos egy új ajtót is...  Mikor kiléptünk a boltból Jose átnyújtotta a táskát és María felé intett, aki az utca túl oldalán állt és egy nőt ölelt magához.
Sötét barna hullámos haj, piros rövid ujjú, fekete farmer... Isabelle?
José mondott valamit ami végett elkellett kapnom a tekintetem róluk és mire vissza néztem már egyikük sem volt ott.
María gyors léptekkel közeledett felénk és megkérte a férjét, hogy vigyázzon Miára, amíg ő elintéz valamit.
-        María, kivel találkoztál? – ragadom meg a karját.
-        Csak egy régi barátnőmmel. Megbeszéltük, hogy tartunk egy csajos estét. – vihogott. Sosem szokott így vihorászni...
Oda hajolt és José fülébe suttogott, mire a bátyám egy másodpercre rám nézett, majd kurtán bólintott a feleségének.
-        José, mi van már? Ugye nem...
-        Gyere, hermano. Segítek beszerelni az ajtót, míg Mia mamával van.
Teljesen biztos voltam benne, hogy őt láttam az utcán, de a bátyám bőszen tagadta.
Ekkor este volt, hogy miután José itt hagyott még utoljára az üveghez nyúltam és bódult állapotomban üzeneteket írtam Isabellenek.