𝚃𝙷𝙴 𝙳𝙸𝙰𝚁𝚈 (Carlando ff.)

< 2.>

Furán néztem a naplót. Nincs benne semmi. De hogyan? Némely lapja be van gyűrődve. Nem tűnik mostaninak. Egyáltalán hogy-hogy nem tudtam erről a naplóról? Lando titkolt volna előlem valamit, csak nem vettem észre? Nem. Biztos nem. Ő nem titkolózik. De akkor ez miért üres? A szülei. Ők hátha tudnak valamit! Ki akarom deríteni, hogy mi ez a napló, ami használtnak tűnik, mégsincs benne egy árva betű sem. Kivettem a telefont a zsebemből, majd tárcsáztam Lando édesapját.

- Haló, Carlos! Te vagy az? - hallatszódott Adam hangján mennyire össze van törve. Mégis úgy érzem senkinek a szíve sem vérzik és fáj annyira, mint az enyém.

- Szia! Igen. - remegett a hangom. Már megint folynak a könnyeim.

- Tudok valamiben segíteni? Szeretnéd, ha odamennénk?

- Nem köszönöm. Csak lenne egy kérdésem.

- Kérdezz nyugodtan!

- Ma jártam a rendőrségen. Odakaptam azt, amit Landónál találtak. Az egyik azt hiszem egy napló, de belelapoztam és egy árva betű sincs benne. Pedig nem tűnik mostani darabnak.

- Ó, igen! Az a napló! Azért nem látod, mert szándékosan UV tollal írta. Csak UV fény alatt tudod elolvasni mit írt benne.

- Elküldjem nektek a naplót? Gondolom el akarjátok olvasni Ciscával. - mondtam.

- A napló téged illet. Szerintem jobb helye lesz nálad. Ha szerzel egy UV lámpát el tudod olvasni. Csak neked van jogod hozzá tudni pontosan mit érzett irántad. Mi végig tudtuk, hogy szeret téged, Carlos, de fogalmunk sem volt, hogy együtt vagytok. Ráadásul házasok. Egyszer összeülhetnénk és megbeszélhetnénk ezt az egészet.

- Rendben. Nem is zavarlak tovább.

- Vigyázz magadra!

- Ti is, Adam! - nyomtam ki. Szóval ebben a naplóban vannak betűk bőven. A kis cseles UV tollal írta a naplóját. Azt sem tudtam, hogy ír ilyet. Vajon mióta? Holnap beszerzek egy UV lámpát. Vagy nem is kéne elolvasnom? Hiszen ez Lando legszemélyesebb tárgya. De tudom, hogy nem fogom tudni kibírni, hogy ne olvassam el. Ettem pár falatot, de az is alig akart lecsúszni a torkomon, majd lezuhanyoztam. Innen is megannyi emlékem van...

– 2021 augusztus –

- Ez volt utolsó cuccom. Minden a helyén.- mondta.

- Nem is olyan sok.

- Hát...nem olyan gyakran leszünk itt. Főleg, hogy te utazgatsz majd Maranellóba.

- De mindig alig fogom várni, hogy hazatérjek hozzád. - nyomtam egy gyors csókot a szájára.

- Lehet meg fogod bánni, hogy összeköltöztünk. - kuncogott. Hátulról átöleltem és hagytam egy csókot a nyakán.

- Az lehetetlen, mi amor. Veled akarok élni örökre. - súgtam a fülébe. Mosolyogva fordította hátra felém a fejét.

- Az örökre elég hosszú idő, nem? El fogsz tudni addig viselni?

- Ezt a kérdést én is feltehetném, Lando.

- Azt hiszem lezuhanyzom. - gondolkodott el, majd elővett egy alsót és egy hosszú nadrágot. Párszor már aludtunk együtt, de a gondolat, hogy mostantól mikor mindketten itt tartózkodunk úgy lesz fantasztikus érzés.