hurt my feelings (Carlando ff.)

~ nyolcvanötödik ~

Lando Norris

Ismét eltelt két hónap, de olyan volt mintha csak két nap telt volna el. Sok minden történt ez alatt az idő alatt.

Lizzie egyre nagyobb és egyre rosszabbul viselkedik. Legalábbis velem, mert Carlosszal például tök rendes. Amikor én akarom elvinni sétálni úgy dönt, hogy lustulni van kedve. De amikor az éjszaka kellős közepén pisilnie kell, felmászik mellém az ágyra és basztatni kezd.  Ha Carlos akarja elvinni vidám farkcsóválással és ugatással jelzi neki, hogy benne van a dologban. Ha Lizziet leszidom, amiért szétrágta már a 100. cipőmet is , akkor Carloshoz bújik. És ezt az egészet még  Carlos is élvezi.

Az esküvőnk időpontját is tudjuk már ami január harmadika. Igazából csak akkor fogtam fel, hogy tényleg hamarosan a férje leszek.

Amikor Maxnak elmondtam mindezt és felkértem, hogy legyen a tanúm heves ölelésbe részesített és biztosított arról is, hogy senkinek sem mond semmit erről.

Még mindig nem mondtam el Carlosnak, hogy az apja egy hónap múlva szabadul. Nem merem, mert minden bizonnyal kiakad a rajta. Sőt meg is hívtam magunkhoz a múltkori látogatásom alkalmával. Nem jó tudom, hogy egy ilyen fontos dolgot eltitkolok előle, de ha elmondom biztos nem lesz boldog. Főleg ha megtudná, hogy már két hónapja tudom mindezt.

Most Brazilíába tartunk, ahol megrendezik az utolsó előtti futamot. Hihetetlen, hogy mennyire gyorsan telt ez a szezon.

Lizzie most nem jött velünk. Most Carlos anyját boldogítja. Csak reméltem, hogy vele nem vislekedik úgy mint velem.

A repülőgép elindult, mire szorongani kezdtem. Már rég fordult elő velem ez.

- Lando, minden rendben? Falfehér az arcod.

- Szerintem most előjött a...- közbeszólt.

- Mondtam a tegnap ne nézd meg azt a katasztrófafilmet.

- Az egy sorozat volt ami valós eseményeket dolgoz fel.

- Akkor is, mindegy. Megmondtam, hogy kapcsold el a Discoveryt.

- De érdekes volt! - védekeztem. - Oh! Le fogunk zuhanni. Meghalunk!

- Csak légörvénybe kerültünk, ez normális. Megfogjam a kezed?

- Kérlek! - mondtam mire így tett.

- Jobb már?

- Ühümm...- fúrtam a fejét a vállába.

- Imádom, amikor így hozzám bújsz.

- Mert szeretek is hozzád bújni. Olyankor úgy érzem biztonságban vagyok.

- Ennek nagyon örülök. Mondtam, hogy megvédelek bármi áron. Nekem az a legnagyobb ajándék, ha mosolyogni látlak.

Végre nem rázkódott a gép és kikapcsolhattuk a biztonsági övet. A csend kezdett idegesíteni, így elkezdtem rágni a szám.

- Lando!

- Mi az? - néztem rá értetlenül a következő pillanatban pedig már az ölében találtam magam.

- Tudod mennyire izgató, ahogy rágcsálod a szád?

- Nem.

- Most megint úgy nézel rám, mint egy ártatlan bárány. Ami igaz is és ez teljesen felizgat engem.  - kezdte puszilgatni a nyakam ívét.

- Ca...Carlos, ezt nem itt kéne. A stewardess bármikor megjöhet.

- Nem kértem stewardesst, mert ha kell valami ki bírjuk magunkat szolgálni.

- Akkor is. A pilóta biztos meghallaná, ha mi most itt...

- Itt mit csinálnánk, Lando? - súgta szexin a fülembe.

- Ha itt letámadnánk egymást. - feleltem.

- Miért nem mondtad azt, hogy dugnánk?

- Mert nem vagyok olyan szókimondó, mint te! - feleltem. - Soha nem is leszek az.

- De nekem nyugodtan azt mondhatsz amit csak akarsz. És ezt te is tudod jól. - csókolt meg.

Lassan kezdődött, ami szenvedélyesebbé és túlfütötté vált.

- Ez...ezt tényleg nem szabadna.

- Nem szabadna, de az alsóbb testrészed igenis szeretne enyhülést. Ahogy az enyém is. És ha elfolytod a nyögéseidet nem fogja meghallani. - úgy tapadt az ajkaimra, mintha az élete múlna rajta.

A nadrágomat kezdte letolni a boxeralsómmal együtt, majd ő is levette magáról az alsó ruhaneműit.

- Szólj, ha túl durva lennék.

- Rendben. - csókoltam meg ő pedig egy határozott mozdulattal belém hatolt.

Annyira intenzív volt és úgy éreztem most épp erre van szükségem.

Próbáltam elfolytani nyögéseimet, de képtelen voltam rá.

- Lando! Csendesebben élvezkedj felettem. - kuncogott.

- Nem érdekel. - vágtam vissza, majd ajkaimat az övéire tapasztottam.

Egyre gyorsabb tempóra kapcsolt és pár perc múlva a mellkasára hajtva a fejem élveztem el. Ő is követett pár lökéssel később.

- Jól vagy?

- Remekül. - motyogtam. - Nagyon szeretlek!

- Jaj, Lando én nem szeretlek...

- Mi? Nem...nem szeretsz? - néztem rá ijedten, miközben visszavettük a nadrágjainkat.

- Ne vágj már a szavamba, mi amor! Azt akartam mondani, hogy én nem szeretlek, hanem egyszerűen imádlak.

- Én jobban szeretlek!

- Nem mert én.

- Dehogyis.

- Dehogynem.

- Miért viselkedünk úgy, mint az óvodások?

- Nem tudom. Jó, akkor egyezzünk meg abban, hogy ugyanannyira szeretjük egymást.

- Oké. - egyeztem bele, majd hosszasan megöleltem.

És tudtam, hogy nagyobb biztonságban már nem is lehetnék.