Számkivetett || Fred Weasley ff.

47. Találkozás

Elérkezett a hétvége. Megbeszéltem Dracoékkal, hogy lemegyek velük Roxmortsba, és balszerencsémre Harryék is most mennek le. Nagyon remélem, hogy nem fogok összefutni Freddel, vagyis egy részem szeretné, de a másik pedig ordítja, hogy maradt távol tőle. És nem kérdés, hogy melyikre hallgtok.

Hermioneval és Ginnyvel nem igazán beszélek mostanában, bár nem is csodálom, azok után, hogy miket mondtam nekik. Már vagy hatszor akartam bocsánatot kérni tőlük, de egyszer sem vettem rá magamat teljesen. Mert mi van, hogy ha nem bocsátanak meg vagy, hogy ha csak még jobban megbántom őket? Harry és Ron sem nagyon állnak velem szóba, gondolom Hermione mesélt nekik. Habár Ron egyszer-kétszer próbált velem beszélni de leráztam. Nem azért mert nem akartam vele beszélni hanem mert nem akartam megbántani, mert mostanában csak megbántani tudok másokat. Akár akaraton kívül is.

Éppen a mardekár klubbhelysége felé sétálok, mert azt beszéltük a többiekkel, hogy ott találkozunk. A szettem elég egyszerű volt, nem volt kedvem túlzásba vinni. Egy egyszerű fekete farmer volt rajtam és egy sötétszürke pulóver és egy kis minimális smink. Meleg volt még de sajnos a rövidújjú szóba sem jöhetett, habár a hegeim már alig látszódnak, a sötét jegy annál inkább. Amikor a mardekár klubbhelysége elé értem a falnak dőltem és vártam a többiekre.

Egyébként nem is értem magam. Mármint nem értem miért lóguk folyton velük. Draco eléggé bosszantó mostanában, de ezt meg értem. Blaise elmegy, na de Pansy. Őt egyszerűen ki nem állhatom. Az ahogy nyilvánvalóan csorgatja a nyálát Dracora, az egyszerűen undorító. És csak konkrétan rosszul vagyok a csajtól. És fogadtjunk most is egy kiló smink lesz rajta és valami mini ruha akiben majd Draconak billegetheti magát kedvére és Draco pedig hagyja neki.

Nem tévedtem. Nemsokára ki is jöttek, és igazam volt. Pansyn egy igazi vérvörös mini ruha volt ami önmagában nagyon dögös volt, de rajta az egy kiló vakolattal inkább visszataszítónak találtam. Azonban Draco és Blaise nem voltak túlöltözve, csak hétköznapiban nyomták. Na ennyit erről, Pansy a kakukktolyás.

- Mehetünk? - kérdeztem bármiféle köszönés nélkül.

- Felőlem igen. - válaszolta kurta vigyorral Blaise.

- Minek örülsz ennyire Zabini? - fordult felé mogorván Draco.

- Hát, hogy végre megyünk bebaszni! - mondta lelkesedve.

- Éjjen! - nyújtotta fel éjjengésképpen Pansy a karját. Ettől pedig elkapott a hányinger.

- Csak legyünk túl rajta. - jegyeztem meg halkan amit remélem senki sem hallott.

Elindultunk a Roxmortba vezető úton és hamarosan meg is pillantottuk a falu szélét. Vidám arcokat láttunk már az elején és amin elhaladtunk egy nyitott ajtó mellett, hangos nevetés szűrődött ki rajtuk. Mindenki vidám volt. Ugyan mi okuk lett volna szomorkodni? Mármint egy tök szép meleg szeptemberi szombat este van. Csak mi voltunk ilyen elbaszottak. Szinte semennyit nem beszéltünk az idevezető úton, csak Pansy szólt néha Dracohoz aki válaszképp általában csak bólinott vagy valami hasonlót csinált.

Már majdnem a háromseprűnél voltunk amikor valaki hirtelen elém állt. A szívem kihagyott egy ütemet annyira megijedtem, majd amikor megpillantottam kicsit megnyugodtam de nem sokáig. Fred volt az. Hirtelen elfelejtettem, hogy szakítottam vele és autómatikusan megdobbant a szívem és éreztem, hogy a pillangók a hasamban készen állnak, hogy repdessenek de még időben észbe kaptam és leállítottak őket.

Megköszörültem a torkom majd megszólaltam.

- Fred, te meg mit keresel itt? - szólaltam meg kínosan mert tudtam, hogy a többiek mind furcsállva nézik a történteket.

- Beszélni szeretnék veled. - mondta kimérten.

Nagy levegőt vettem majd kifújtam és ismét válaszra nyitottam a szám.

- Nekünk nincs miről beszélnünk. - mondtam annyira nyugodtan amennyire csak bírtam.

- Kérlek. Nem tart sokáig. - fogta meg gyengéden a karom amitől egyből ellágyult a szívem.

A többiekre néztem, majd mondtam nekik, hogy menjenek be majd megyek én is utánuk. Miután ők elmentek végre Fred felé fordultam, de kerültem a szemkontaktust mert tudtam, hogy abból csak a baj lesz. Nem mertem a szemébe nézni, tudtam, tudtam, hogy tudja, hogy valamit titkoltam előle és, ahogy ismerem, addig nem adja fel amíg ki nem deríti.

- Kérlek, megbeszélhetnénk azt amit mondtál pár napja. Nem értelek! Annyira megváltoztál. - mondta enyhe csalódottsággal a hangjában.

- Hát tudod, ilyen az amikor valakit megpróbálnak megölni. - mondtam szarkasztikusan, amit Fred nem igazán díjjazott.

Egy morcos nézést küldött felém, majd az átváltott egy aggódással teli tekintetbe.

- Akartam is kérdezni már, - kezdte el Fred kicsit félve. - mi... mi történt miután elmentél tőlünk? Csak annyit tudtunk, hogy az a nő apának adta ki magát és el vitt téged. Mi történt? Kérlek mond el.

Flash back. Hirtelen ott állok a minisztériumban, szinte tehetetlenül. A szüleim harcolnak Audrinával én pedig tőlük pár méterre állok és nézem az egészet magatehetetlenül. Majd már csak annyir veszek észre, hogy futok a kés felé és a következő pillanatban Audrina a földön fekszik és körülötte pedig egy hatalmas vértócsa. Hallom, ahogy az anyám mérsékelten veszi a levegőt és szinte hallom az apám elégedettséggel teli hangját aki egyébként teljesen csendben volt. Majd hirtelen Piton kikapja a kezemból a kést és én pedig csak figyelem a holttestet. Pontosan anyám holttestét. Akit én öltem meg. Megöltem, én megöltem valakit. Gyilkos vagyok. És egy olyan ember mint Fred nem lehet együtt egy olyannal mint én.

Visszaráztam magam a valóságba és próbáltam minnél jobban hihető választ adni az imént feltett kérdésére.

- Semmi érdekes. Luciusék ránk találtak és megállították, mielőtt bármi baj történt volna. - hazudtam. Nem néztem a szemébe, végig a földet néztem.

- Biztos? Ha csak ennyi történt miert viselkedsz ilyen furán? Engedd, hogy segítsek. - mondta tetkintetént rám szorítva.

- Nem tudsz. - mondtam a szemébe nézve. Apró, alig észrevehető könnycseppek gyülekeztek a szemeimbe  amit szinte azonnal vissza is fogtam.

Fred pár másodpercig gondolkodott majd kicsit erőteljesebben szólalt meg.

- Nézz a szemembe, és mond azt, hogy nem szeretsz! - szugerált a tekintetével. - Mond azt, hogy neked ez nem jelent semmit és, hogy te már tovább léptél.

Olyasmire kér amit nagyon jól tud, hogy nem tudom megtenni mert nem igaz. Szeretem őt. Mindennél jobban, ezért meg kell védenem őt magamtól. Attól félek, ha vele maradok akaratlanul is megbántom és az senkinek sem lesz jó.

- Tudod, hogy ez nem igaz. - mondtam elhaló hangon.

- Akkor mond már el mi történt. - mondta nyugtalanul Fred. - Bennem megbízhatsz, itt vagyok bármi van, hidd el!

Elakarom. De nem megy.

- Nem lehet. - mondtam röviden. - Kérlek, csak engedj el! - mondtam majd elsétáltam.

Egyszer-kérszer még utánam kiabált, de nem álltam meg, ő pedig nem jött utánam. Hirtelen egy kósza könnycsepp kiszökött a szememből amit azonnal letöröltem majd megindultam a Három seprű felé.