2. fejezet 3. rész

1.3K 118 7
                                    

Eltelt két hét. És fogalmam sincs mi van a csapattal. Mintha kezdenénk összekovácsolódni. Tegnap például ki nem fogjátok találni: vadásztunk. Megint. Nyulat és vadkant. Megint. Csakhogy ezúttal az én kezdeményezésemre nem külön-külön, hanem együtt. Mint egy igazi csapat. Sokkal több állatot kaptunk el, mint amikor versenyeztünk. Burnyls és én például kifejezetten jó párt alkottunk. Ő terelte a prédát, és apróbb sebeket ejtett rajta. Aztán mikor a szarvas -mert igen, egy kifejlett szarvast kergetett az idióta- az alá a fa alá ért, aminek az egyik ágán én csücsültem, leugrottam, késemet egyenesen a fejébe szúrva.

Esténként lehámoztuk róla a bőrt, és másnap a többiek -mert én be nem teszem a városba többet a lábam- elvitték a piacra.

Egy rakat pénzt szereztünk ezzel. Ki hinné, hogy egy fél napi vadászat ennyi kosztot hoz a konyhára.

Esténként leültünk a jól megszokott tábortűz mellé és történeteket meséltünk egymásnak.

Kiderült, hogy Burn közülünk a legpszichopatább. Megölte a saját szüleit. Mondjuk azok se voltak sokkal jobbak. Egy maffia vezetői voltak, drogot árusítottak. Eredetileg. Csak aztán az anyjának az jutott az eszébe, hogy mi lenne, ha embereket fognának el, majd árulnának. Burn elmondása szerint éjszakánként nem tudott aludni a sikoltozások miatt. Elege lett és itt végezte.

Seloma viszont még mindig titokzatoskodik és nem hajlandó elárulni mi történt vele. Annyi derült ki, hogy a kiképzés előtt is kiválóan célzott a nyilakkal, és, hogy valaha modell volt. Mondjuk nem csodálom.

Tehát ők rendes pénzügyi körülmények között nőttek fel, míg Rover és én... Nos, nem igazán.

Most éppen Roverrel sétálok az erdőben, mivel Selomának össze kell szednünk az elhagyott nyilait. Most Rover hátán díszeleg van az íja. Kiderült az is, hogy Rovernek van humora, nem csak az a szarkasztikus stílusa, amit mindig mindenkin alkalmaz. Most is éppen valami morbid viccet mesélt el nekem, amitől mindig röhögnöm kellett. 

Hirtelen azonban egy sikításra kaptuk fel a fejünket. Egy kislány volt az biztos, de nem láttuk.

Egy pillanat alatt elszállt a jókedvünk, és valahonnan előkerült a gyanakvó, kiképzett gyilkos énünk. Ez mindkettőnknek lezajlott. De engem elfogott a nővér érzés. Egy tizedmásodperccel alatt lepergett a szemem előtt az a gondolat, hogyha a húgom lenne, milyen veszett módon sietnék a segítségére.

Rover nem mozdult, várta a reakciómat. Természetesen a hang irányába mozdultam. Fegyereim már a kezemben díszelegtek. Fogalmam sincs mikor vettem elő.

Rover engem követett. Lépteink hangtalanok voltak, halkabbak, mint a macska neszezése, mikor vadászik. Kezében ott feszült az íj. Egyelőre lefelé tartotta. 

A fák árnyéka eltakart minket. Veszélyesnek éreztem magunkat. Vérszomjasak voltunk, és a homály, ami körbe vett minket, csak jobban megadta nekünk a hangulatot ahhoz, hogy még inkább annak érezzük magunkat. Fejemet lehajtottam, vállamat összehúztam, kezeimet szorosan a testem mellett tartottam. Guggolva közelítettem. Fejemet annyira alacsonyan tartottam, hogy a szememet szinte már majdnem kiakasztottam. Imádtam így nézni valakit, a legtöbb embert megrémisztette ez a nézés.

Egy embert láttam még kirajzolódni egy bokor ága között. Leguggoltam oda, és figyelni kezdtem. Rover odakucorgott mellém, és a még mindig kifeszített íjjal a kezében figyelte az eseményeket. Négy jól megtermett, egészen harcias kinézetű férfi, talpig koszosan vigyorgott egy arany hajú, törékeny kislányra. Az megszeppenten próbált hátrálni, de mivel már így is a földön terült el, ne volt könnyű dolga. Egyre több és több könny vándorolt végig az arcán. Az egyik férfi, talán a vezetőjük a kislány szoknyájához kapott, de többet már nem tudott tenni. Rover egy nyilat eresztett a fejébe. A másik három meglepődve kapta a fejét az irányunkba.

The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]Where stories live. Discover now