The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

3. fejezet 11. rész

-Szóval azt mondod a ti időtökben sok az... utcanő? - ízlelgette James a szavaimat.

-Nem. Nálunk megszokott, ha valaki picsanadrágban és mély dekoltázsos haspólóban járkál - próbáltam elmagyarázni az öltözködési szokásainkat.

-Tehát nem utcalány? - húzta össze a szemöldökét, erősen koncentrálva, hogy felfoghassa a szavaimat.

-Nem James, nem kurva, ha erre gondolsz. Sőt, én is öltöztem így néha. Bár én inkább a nővérem kinőtt ruháit kaptam meg. Az egy emós hippi volt, ha én mondom - ráztam a fejem. Taymay nem volt éppen szokványos látvány az alter külsejével. Bár határozottan dögös.

A nővérem az a tipikus csaj volt, aki után döglöttek a pasik. Szerencsétlenségükre Taymay nálam is makacsabb volt. Egy igazi feminista. Képzeljetek el engem ötször őrültebben és dühösebben. Igen, ez volt a nővérem. Annyi különbséggel, hogy ő képes volt uralkodni az érzésein.

-Mi az az emós? Meg hippi? - fogta a fejét a mellettem gyalogló, életre kelt létra.

-Nem lényeges - legyintettem. Nem lesz szüksége ezekre a szavakra a jövőben, én pedig minek magyarázzak feleslegesen?

-Oké. És mi az a wefi? - rágta a szája szélét, miközben nyögve húzta maga után az elejtett szarvast.

Atyám, hogy ez mekkora szarvas volt. Az én időmben feleekkora egyedeket is alig látni. Mellesleg saját kezűleg terítettem le, miután James nyila mellé ment és megtámadott minket. Én vadászok, James cipel. Az élet igazságtalan.

-Az wifi, James. Wifi. És az arra van, hogy a telefonod csatlakozhasson az internetre - magyaráztam vadul gesztikulálva.

-A telefon amivel felhívsz azt, akit csak akarsz, akkor és ahol szeretnéd? - kutakodott az emlékei között.

-Igen. Tudod... Érintő képernyős.

-Tényleg - bólogatott. - Az internet meg a foszforeszkáló emberek, akik morcosak, ugye? - húzta össze a szemét.

-Nem, azok a hologrammok. Az internet a furcsa könyvtár, amit egyébként nem látsz és nem csak olvashatsz rajta, hanem játszhatsz meg megoszthatod a fényképeidet - magyaráztam.

-Szerintem ezt most hagyjuk is - rázta a fejét James, összezavarodva, majd bekopogott a vasajtón, hogy bemehessünk. Nos, én is össze lennék zavarodva az ő helyében.

Ehhez hasonló dolgokról beszélgettünk szinte végig. James sajna nagyon nehezen fogta fel a számomra teljesen normális dolgokat, amit valamilyen szinten megértek, mégis, jó lett volna, ha olyan embernek mondom ezeket, akinek legalább halvány fogalma van a dolgokról. Mondjuk még így is jobban teljesített, mint gondoltam volna.

El sem tudom mesélni mennyire elfáradtam abban a néhány órában. Akkor és ott, végre úgy éreztem, kezd összeállni az életem. Nem aggódom a családom miatt, nem idegeskedek amiatt, hogy mikor fognak megölni. Nem féltem az álmaimtól, nem féltem attól, hogy valakit megint elveszítek, nem féltem a tetteim következményeitől. Egyszerűen nem féltem. És ez felszabadító érzés volt.

Fáradtan és elnyűtten caplattam vissza a négyesünk vendégszárnyába. Alig vártam, hogy megmosakodjak, friss ruhát öltsek magamra, majd újult erővel induljak el ebédelni. A kimaradt reggeli okán a hasam egész délelőtt kínzott.

Éppen a mi szárnyunkba fordultam be, amikor összeütköztem Roverrel. Mikor nekem jött, egy pillanatra meglepődött, majd elkomorodott. Ez kissé megrémített, hiszen azt hittem, hogy az utóbbi időben sikerült annyira megkedvelnünk egymást, hogy ennek fordítottja történjen váratlan találkoztunkkor. Talán haragudott rám valamilyen okból? Nem valószínű, hiszen nem tettem semmi rosszat, bár Rovernél sosem lehet tudni, mi sérti a méltóságát. Aztán az is lehetséges, hogy simán csak bal lábbal ébredt.