The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

3. fejezet 13. rész

-Mesélj valamit! Mondj valami okot, ami miatt jó élni a te idődben - kérlelt James, miközben az ágyamon feküdtünk, és ő átkarolt.

Gondolkodás közben az inge végét birizgáltam. Sötétkék színe volt. Ez az ő színe. Hiába, rettenetesen jól állt neki. Kedvem lett volna rávetni magam Jamesre.

-Mondjuk... Nem zajlanak háborúk, semmelyik országban. Képzelheted, a szépségkirálynők mennyire örültek, amikor megtudták, hogy világbéke van. Aztán rájöttek, hogy bajban vannak, mert ki kell találniuk valami új dolgot, amiről álmodoznak.

-Világbéke van? Az hogy lehetséges? Abból, amit tudok, eléggé sötétnek és veszélyesnek képzeltem el a jövőt - csodálkozott James.

-Nos, nem mondom, hogy nincsen erőszak, lopás és gyilkosság a világon. Mert az mindig lesz. De az országok közt nem dúlnak csaták, azóta, hogy véget ért a harmadik világháború.

-Három világháború? Ez rettenetes - halt el James hangja, ahogy kimondta a szavakat.

-Szerencsére mostanra a legtöbb ország élén női vezetők állnak. Erősek és becsületesek. Számukra többet ér egyetlen, ismeretlen ember élete, mint egy ország vagyona és földje. Emiatt nem vezetnek minket csatákba egy apró konfliktus miatt. Nem olyan idióták, mint a férfiak.

-Azt akarod mondani, hogy nőknek kellene uralkodnia a férfiak helyett? - kapta fel James a fejét. - Hiszen eddig is jól működött, ha királyunk volt.

-Bolond vagy James, ha azt hiszed nem nők irányítják a világot most is - ültem fel. - Minden erős és bölcs király fülébe egy nő suttogja akaratát - hajoltam közel a füléhez, miközben átvetettem lábamat csípője felett. - Háborút az oktalan, gyerekes férfiak indítanak. Nem méltóak az uralkodásra, hiszen a saját érdekeiket helyezik előnybe. Csak a méltóságuk, a becsületük és a hatalmuk érdekli őket. Egy nő, főleg egy anya vasmarokkal uralna országokat. Nem adnának ki oktalan parancsokat. Jól megfontolnák és helyes döntéseket hoznának. Egy nőnél nincs ravaszabb ezen a világon. Bolond aki ezt megkérdőjelezi - fejeztem be a monológomat azzal, hogy megharaptam a fülét.

Évekig tudtam volna még folytatni a beszédemet, de nem akartam feleslegesen pocsékolni az időmet. Fontosabb dolgaim is voltak most ennél.

-Imádom, amikor így beszélsz - ragadt meg a derekamnál fogva és a hátamra fordított.

Hevesen kezdte a nyakamat csókolgatni, mire megragadtam a haját és hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. Persze James roppant illedelmes és eszébe se jutott anélkül tovább lépni, hogy én megkértem volna rá, úgyhogy maradt a nyakamnál. Eközben én gondolkodtam.

Vajon mit csinálhat most Maya? Szervezkedik? Talán várakozik, mikor csapunk le rá? Vagy esetleg az igazak álmát alussza? Nem tudom. Már elvesztettem az időérzékemet. Ha valaki megkérdezi tőlem nappal, vagy éjszaka van, nem tudtam volna megmondani. Az idő elmosódott. Hiába kérdeztem akárkit is róla, itt nem számított semmit. Így előbb-utóbb hagytam a fenébe.

Fájdalmas belegondolni, hogy mennyi életet jelent az, hogy Penelope úgy döntött kiáll az időutazók mellett. Hogy Maya úgy döntött mészárlásba kezd. Nem hagyhatom, hogy ennyi ember haljon meg egy olyan ügyért, amihez semmi közük. Egyedül én vagyok a felelős ezekért. Nekem kellene elintéznem Mayát és nem néhány tudatlan zöldfülűnek, akik egészen mostanáig nem hogy nem fogtak fegyvert, de nem is láttak ezidáig. Ezt nekem kell elintéznem.

Felültem az ágyban. James fújtatva és mintha kissé idegesen feküdt volna vissza mellém. Kezét a hátamra tette és simogatni kezdett.

-Mi jár a fejedben? - kérdezte gyengéden.