Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

°• XXVIII. èj: Meglepetèsek•°

- Miért hittem el akkor minden egyes szavadat, istenem, miközben egy másik lánnyal voltál?! Miért?!- ütöm meg a fát teljes erőmből mérgemben, de még ez is kevés ahhoz, hogy csillapítsam a szívem fájdalmát. De ekkor egy hang félbeszakítja a sírásomat hirtelen, amitől összerezzenek azonnal.

- Tényleg te vagy az... Grace?

A fáziskèsèsi kèszsègeim mèg mindig remekül műkődtek, mikor ilyen szituációkba is keveredek. Azt hiszem ez leginkàbb erre jellemző vonásom, hogy pont vèszterhes ès veszèlyes időkben kèpes vagyok kèsőbb reagálni, mint azt kène. Azt hiszem erről lekène szoknom elèg hamar, mert megüthetem a bokám ez miatt elèg könnyen a közel jövőre tekintettel rèvèn, mint most is.

Döbbenten pásztáztam az újonnan szalajtott jövevényt, akin a hasonló döbbeneten kívül földöntúli boldogság szállta meg, ahogy rám nézett. Mintha nem akarta elhinni, hogy valós vagyok e vagy ez csak egy illúzió, amit saját maga okozott kivetélüsként. Nem zavart volna az egész, ha nem fixiróz annyira, de muszáj volt megtörnöm a kettőnk közti feszült csendet, ami csak számomra volt az neki tuti nem. Komolyan, már azt vártam, mikor fogja elsírni magát a lány, aki hasonló vonásokkal rendelkezett, mint én, de mégis ő érettebbnek bizonyult nálam.

Az ismeretlen lányon egy fekete egyenruha volt, ami kiemelte az alakját. Rövid, vörös göndör haját egy kalappal tette még kiemelkedőbbé. Mondjuk így is sok fekete cucc között kitűnt nem kissé lobogó sörénye. Biztos sokaktól megkapta ugyanazokat a sértegető beszólásokat, mint én az elején.
Normális lánynak látszott, aki ért a divathoz mégse feltűnési viszketegségesnek, ami ritka ebben a világban, ha jobban belegondolunk.
Az egyetlen félelmetes dolog, ami kiütötte nálam a biztosítékot az a szeme volt, mert az vörösen csillogott rám. A félelem ugyan erőt vett rajtam, de próbáltam nyugodtan tűnik, mert jól tudtam, hogy a vámpírok elég érzékenyek az ilyesmire, főleg, ha az áldozat gyengének mutatkozik, ami az igazság, mert eddig nem is volt példa arra, hogy egy halandó legyőzött volna egy sápadt arcút. Ezt mondjuk most nem is akarom kipróbálni elég sokáig.

- Honnan tudod a nevem?...- kérdeztem félve, miközben próbáltam különbséget tenni egy normális és egy szadista vámpír között. Nagyon reménykedtem abban, hogy ez a lány a békés kategóriába tartozik, ami pillanatokon belül ki is derült azonnal, mert egy hirtelen ötlettől vezérelve közeledni kezdett felém elég félelmetesen, így néhány lépést hátráltam tőle.

- Úristeeeeeen!!!!- szaladt a nyakamba, mint valami túladagolt duracell nyuszi, akinek muszáj levezetnie az energiát vagy meghal a semmittevésben.- El se tudom hinni, hogy tényleg te vagy az. El nem tudom mondani mennyire örülök neked. Mekkora lettél mióta láttalak?! Kész nő vagy. Irigyellek nagyon. Tökéletes vagy.

- Hallod, megfújtasz.- próbáltam ellökni a karjait, amik nem eresztettek egyáltalán, de mintha a falnak beszéltem volna semmit nem reagált le az egészből, sőt, még erősebben is ölelt.

- Ez biztos valami álom, de nem szeretnék akkor felébredni belőle. Sebastian el se fogja hinni, hogy itt vagy előttem élőben. Még én se tudom teljesen, de megpróbálom, ígérem.- folytatta az áradozásának telítetlen tárházát, amit szívesen hallgattam volna még, de így nem vállaltam volna be semmi pénzért, főleg, hogy halvány lila gőzöm se volt róla miket hadovál össze.

- Figyelj, én nem tudom, hogy ki vagy, de ez az egész kezd egyre inkàbb kaotikussá vàlni számomra, mert nem értek semmitse. Bocsánat, ha ezzel megbántalak, de amiket elmondtál nekem nem mond semmit akármennyire szeretném, hogy sikerüljön.- próbálkoztam tovább hátha veszi a lapot, de ahelyett, hogy elengedett volna megfogta a kezeimet.

- Grace, engem nem zavar, hogy most össze vagy zavarodva, mert innentől kezdődik az én valódi munkám, amivel segíthetek neked egyről a kettőre jutni.- mosolygott rám bíztatóan. Valahogy elkezdtem neki hinni valamilyen oknál fogva, de azért támadtak kételyeim a szavai hallatán.