Vérszomj | HOPEMIN

5.rész

Hoseok visszaszólásomat széles vigyorral jutalmazta.
- Ott a pont. Most akkor hívod a rendőrséget? - röhögcsélt magában. - Csak a verandára jöttem fel.
- Nem kell hívnom, épp bent alszik egy. – mutattam az ajtóra. Arcizmai megfeszültek, szemöldökeit értetlenül összeráncolta.
- Az apám rendőr. – közöltem, mire vonásai lazultak és megkönnyebbült sóhaj kíséretében egy mosolyt eresztett. - Szóval úgy lopózz a teraszunkra.
Csendben bólintott. Kócos, kusza tincsei homlokára hullottak, de még így sem takarták el mogyoróbarna szemeit, melyek vakítóan ragyogtak. Kerek arccsontján feszülő hibátlan bőre pírben virított. Hófehér fogsorát kivillantva nyelvét végighúzta megduzzadt, cseresznyeszínű ajkain, amelybe legszívesebben beleharaptam volna, mint egy veszett kutya.
Na jó, mi van?! Kedves agyam, ha még több ilyen gondolattal tömíted el fejemet, elmehetsz melegebb éghajlatokra! Térj észhez Jimin! Gondolj arra, hogy egy született perverz és még ráadásul szadista is, aki kénye kedve szerint büntetget meg vadidegeneket.
Belső csatáim megvívása közben úgy érzem megfeledkeztem a lényegről, vagyis arról, hogy miért is ácsorog a házunk verandáján.
- Mit keresel itt? – fontam össze karjaimat mellkasom előtt.
- Téged vártalak. - döntötte játékosan oldalra fejét.
- Miért is...?
- Ha már tegnap olyan szépen faképnél hagytál, úgy gondoltam kiengesztelésképp elkísérhetnél a gimnáziumba. – vigyorgott pimaszul, miközben rendíthetetlenül tartotta velem az éles szemkontaktust.
- Kitalálom. Ha nem megyek veled meg leszek „büntetve"? – kérdeztem szemöldökömet felvonva. – Nézd, nem tudom milyen szadista játékot űzöl, de keress magadnak valaki mást.
Nem szólt semmit, csak nézett. Talán elvitte a kis cica a nyelvét?
- Honnan szerezted meg a címem? - tettem fel a következő kérdést. Jogom van tudni, ugyanis, hogy nem tőlem az fix.
- A madarak csiripelték. Gyere, inkább induljunk – búgta csábosan. A tegnap esti kukkolóm után, madarakról a mai nap folyamán már nem szeretnék többet hallani, főleg nem hollókról.
- Miért kéne veled mennem?
- Mert tökéletes vagyok, és mert nincs más választásod. - Váratlanul karon ragadott és mire észbe kaptam már leráncigált a lépcsőn. Erősen szorított, éreztem, ahogy izmaim összeroppannak a szívós mozdulatra. Mégis mennyi erő szorult belé?
- Hallod ez fáj ám! Eressz el, tudok magamtól is menni! – rivalltam rá miközben próbáltam karomat kicsavarni erős markolásából. Szavaim hatására megtorpant és egy hirtelen mozdulattal szembe fordított magával. Intenzív pillantását enyémbe véste. Mintha a magabiztos és beképzelt fiút felváltotta volna egy kis kóbor kutya, akit a rossz gyerekek megrugdostak. Minél hosszabb ideig fürkésztük egymást, szemeiben egyre inkább keserves megbánás és bűntudat tükröződött. Kisvártatva elengedte karomat és szó nélkül elindult az utcán. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen hangulatváltozást. Megtép utána meg hátrahagy? Egyáltalán nem tudok kiigazodni rajta.
- Azt mondtad együtt megyünk, most meg itt hagysz? - kiáltottam utána, viszont válasz nem érkezett; csak ment előre, hátra se nézve. Velem aztán ne szórakozzon! Felkaptam a nyúlcipőt és utánaeredtem. Már az utca végén tartott, de én még mindig loholtam mögötte. Hogy a fenébe halad ilyen gyorsan? Ezer évnek tűnő kínszenvedés után nehezen utolértem és a lassú kocogást végre felválthattam monoton kullogásra. Meggyötört szuszogásomat hallva legnagyobb szerencsémre lassítani kezdett. Ó ha most látott volna a tesi tanárom. Régen erőltettem meg magam ennyire, még az oldalam is beszúrt; reggeli torna pipa.
- Ennyire kifárasztottalak volna Jimin? – érdeklődött egy édes mosollyal megajándékozva. A nevemen hívott... életemben eddig még senki nem mondta ki ilyen szexin ezt az öt betűt. Eddigi fuldokló légzésem, mit a kocogásnak is alig nevezhető gyors sétálásom váltott ki, egy kis ideig visszakerült a normális formájába, egészen addig, míg ki nem ejtette cseresznye színű ajkain nevemet. Szívem hevesebben pumpálta vérem, füleimben csak tempózó lüktetése zengett.
- A futást nem nekem találták ki, sőt, igazából semmilyen mozgással kapcsolatos dolgot nem nekem találtak ki. – sóhajtottam, egy vállrándítás kíséretében. Valami nem stimmel velem. Annen és a szüleimen kívül eddig még senkivel se beszéltem ennyit. Amit meg végképp nem tudok felfogni, hogy miért nem hajtottam még el. Általában ha valaki közeledik felém akarattal vagy akaratlanul is elüldözöm magamtól, ugyanis ez is hozzátartozik a mogorva lajhár szupererőmhöz. Még valami nem hagy nyugodni, amit ki kell puhatolóznom a kis boltos incidensemmel kapcsolatban.
- Ha már így, - vakartam meg zavartan fejem. – voltál kedves elém jönni reggel, kérdezhetek valamit? Mint haver a... havertól. - Mamám, ezt de borzasztó volt kimondani.
- Hallgatlak, haver... - furcsán gesztikulálva a szót, kérdőn fordult felém.
- Komolyan az idősebb nők jönnek be? – hadartam le egy szuszra. Reakciója meglepett, ugyanis hirtelen fékezve megtorpant. Fejét kérdőn oldalra döntve fürkészte arcom, gondolom először azt hitte viccnek szántam. Amint leesett neki, hogy kérdésem halál komoly volt, nemes egyszerűséggel ledöbbent, aztán kitört belőle a nevetés. Ilyen kacajt régen hallottam utoljára.
- N-nhem khapok lhe-ve-gőt! - vállai fel-le rázkódtak, testével előregörnyedve fogta hasát a hangos röhögéstől.
- Komolyan kérdeztem. Tudod, végignéztem ám a pénztárosnőcivel való enyelgésedet és csak úgy mellesleg megemlíteném, rendkívül kellemetlen volt. – Beleborzongok már abba is, ha csak felidézem ezt az emléket.
Megfékezhetetlenül nevetett továbbra is. Komolyan, mintha az év poénját sütöttem volna el neki. Mi ezen olyan vicces? Láthatóan nem fog egy ideig választ adni kérdésemre, így feldobtam a következőt.
- Miért nem tudtad kinyitni a hűtőt? Az előbbi szorításod nem arról árulkodik, hogy te olyan gyenge alkatú lennél.
Száját válaszra nyitotta, de mintha meggondolta volna magát, ajkait szorosan összepréselte.
- Ahonnan jövök, ott nem volt ilyen. – suttogta alig halhatóan, lesütött szemmel.
- Nem volt ilyen? Ez a fajta hűtő porosodik minden boltban körülbelül tíz éve. – néztem rá hihetetlenkedve. Mégis honnan költöztek ide? Valami tanyáról?
- Hát, nálunk nem volt ilyen... - vakarta meg tarkóját.