Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 15: A Szárnyas Vadkanban

A következő két hétben Hermione nem hozta újra szóba ötletét, hogy Harry és Lucy sötét varázslatok kivédése órákat tartsanak nekik. A két Potternek közben végre-valahára lejárt a büntetőmunkája (de félő volt, hogy a bekarcolt felirat most már életük végéig ott marad a kézfejükön). Ron részt vett további négy kviddicsedzésen, és a második kettőn már egyszer se kiabáltak vele. Idővel mindhárman megtanulták bűbáj segítségével eltüntetni az egeret (Hermionénak és Lucynak pedig már kismacskával is sikerült a mutatvány). Aztán egy csúnya, szeles, szeptember végi estén, mikor mind a négyen a könyvtárban ültek, és bájital-hozzávalók leírását tanulmányozták Piton órájára, újra szóba került a téma.

- Harry, Lucy - szólalt meg váratlanul Hermione - gondolkoztatok a dolgon? A sötét varázslatok kivédésén?

- Persze... - morogta Harry.

- Az a banya tesz róla, hogy minden óráját megemlegessük - tette hozzá dühösen Lucy.

- Nem, én arra a dologra gondolok, amit Ronnal mondtunk...

Ron riadt-fenyegető pillantást vetett Hermionéra, de a lány csak legyintett.

- Jó, amit én mondtam... hogy taníthatnátok minket.

Egyik Potter se válaszolt rögtön. Lucy úgy tett, mintha egy nagyon érdekes bekezdésre bukkant volna az Ázsiai ellenszérumok című könyvben, mert nem akarta hangosan kimondani, ami most átfutott a fején.

Az elmúlt két hétben Harry és ő nagyon is sokat rágódtak Hermione javaslatán. Általában akkor hozták fel a dolgot, mikor egyedül voltak és közel s távol nem volt senki. Néha, csakúgy, mint első hallásra, képtelen ötletnek tartották, máskor viszont azon kapták magukat, hogy gyűjtögetni kezdték azokat a varázslatokat, amelyek jó szolgálatot tettek nekik a sötét bestiákkal és halálfalókkal való találkozásaik során - vagyis elkezdtek közösen órákat tervezgetni...

- Igen... - szólalt meg Lucy vonakodva, mikor már nem tudott tovább úgy tenni, mintha érdekesnek találná az Ázsiai ellenszérumokat. - Igen, gondolkoztunk rajta.

- És?

- Nem tom - vonta meg a vállát Harry, majd Ronra pillantott.

- Én mindig is jó ötletnek tartottam - jelentette ki Ron. Látva, hogy Harry nem készül ordibálni, most már hajlandó volt részt venni a beszélgetésben.

Harry nyugtalanul fészkelődni kezdett.

- Ugye, megértettétek, amit akkor mondtunk? Hogy nagyrészt a szerencsén múltak ezek a dolgok?

- Persze, Harry - hagyta rá szelíden Hermione - de akkor sincs értelme tagadni, hogy jó vagy a sötét varázslatok kivédésében. Tavaly ti voltatok az egyetlenek, akiknek sikerült teljesen leküzdeni az Imperius-átkot. Harry, te patrónust is meg tudsz idézni, együtt képesek vagytok egy csomó olyan dologra, amire a felnőtt varázslók közül se mindenki... Viktor is azt mondta, hogy...

Ron olyan hirtelen fordította a fejét Hermione felé, hogy beleroppant a nyaka.

- Igen? - kérdezte a tarkóját masszírozva. - Mit mondott Vikike?

- Kac-kac! Jaj de vicces! - vágott egy mérges fintort Hermione. - Azt mondta, Harry és Lucy - főleg Lucy - olyanokat tudnak, amit még ő se. Pedig ő végzős volt a Durmstrangban.

Ron gyanakodva fürkészte a lányt.

- Nehogy azt mondd, hogy még mindig tartod vele a kapcsolatot!

- És ha igen, akkor mi van? - Hermione hangja hűvös-dacos volt, de az arcán piros foltocska jelent meg. - Azzal levelezem, akivel akarok...

- De ő nem csak levelezni akart veled - mondta szemrehányóan Ron.