Playground /Larry Stylinson/

Kimaradt Fejezet

Harry

1 hónapja járunk Louisval. Az életünk nem is lehetne szebb, mint most.

Nemrég vettek fel egy pékségbe, ahol nagyon szeretek dolgozni.
Ez a nap is úgy kezdődött mint a többi. Reggel felkeltem, és mivel elöbb kellett mennem dolgozni mint Lounak, ezért csak egy puszit nyomtam az arcára, majd felöltöztem és mentem is, nehogy elkéssek.
Mikor beértem, gyorsan hátramentem felöltözni a munkaruhámba, majd már mentem is az ajtóhoz, hogy elfordítsam a táblát, jelezve hogy nyitva vagyunk.
Nem sokkal később megjött a főnököm, Barbara is. Nagyon kedves nő, az első pillanatban megszerettük egymást.

-Szia Harryke. Miújság?-kérdezte amikor kijött az öltözőböl, immàr ő is átöltözve.
-Semmi Barbara, minden rendben. És veled?-kérdeztem én is udvariasan. Nem tudom hogy ma mi van velem, de mostanában anyára és Gemmre gondolok. Anya tanította meg hogy legyek udvarias az emberekkel. Most jövök rà hogy nagyon hiányzik... hiába is volt az egész dolog apával... Simán hiszem hogy anya elfogadott volna... csak idő kellett volna hozzá, és minden teljesen rendben lenne....Vajon akkor is találkozhattam volna Louisval, hogyha az egész mádhogy alakult volna? Ha apám nem veri ki a hisztit, és nem menekülök el tőle? De ő megint egy másik téma. Ő mindig is egy homofób pöcs marad, sajnos. Pedig régen egészen jól megvoltunk egymással, csak aztán megváltozott minden. Elkezdett inni, és úgy bánt velem és Gemmával, ahogy nem egy apához méltó. Anya meg mindezt türte. Azaz... Nem türte, de elhagyni sem szerette volna apát.

Annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy nem is figyeltem, mit mond Barbara. Ezt viszont ő is észrevette, ezért eszméltem fel arra, hogy a kezét az arcom elött lóbálja.
-Harry... Minden oké?-kérdezte nevetve.
-Ne haragudj, csak elgondolkodtam..
-Naa. Mesélj, ha szeretnél.
-Aah... inkább majd munka után, jó?
-Rendben, de szavadon foglak!-mondta, majd kacsintott egyet.
-Jó napot, mit adhatok?-kérdezte a vásárlótol, aki az imént toppant be, és én is visszamentem a helyemre dolgozni.

Záráskor eljött a beszélgetés ideje. Nem tudom hogy mégis hogy kezdjek bele, össze kéne szednem a gondolataimat, de nem tudom, mert barátnőm nagyon kíváncsi személyiség és nem hagyja hogy csak csendben üljek és várjam hogy menjünk. Azt ma nem úszom meg...
-Na mesélj, mi nyomja a szívedet?
-Mint már említettem neked korábban, a saját nememhez vonzódok.-kezdtem bele, mire csak bólintott.-Nos, az igazság az, hogy mikor rávettem magam, hogy bevallom a szüleimnek, hogy meleg vagyok, hát nem fogadták nagyon jól. Illetve csak apám nem fogadta jól. Egyszóval leordította a fejemet, elhordott mindennek, én pedig ahhoz folyamodtam, hogy ha nem fejezi be a kiabálást, elköltözök. Hát másnap új életet kezdtem, itt Doncasterben. Megismertem Niallt, Zaynt és Liamet, akik a legjobb barátaim lettek.
Aztán valami megváltozott 2 évvel ezelött. Kaptam egy telefont apámtól, aki elmondta hogy anya és Gemma autóbalesetet szenvedtek. Nem élték túl, és már meg volt a temetés. Persze én magamba fordultam. Nagyon magam alatt voltam, nem szóltam senkihez, nagyon lassan dolgoztam fel, hiszen nagyon jó kapcsolatom volt anyuval és tudom, érzem hogy ő elfogadott volna, a nővéremmel együtt.
Mikor kérdeztem apámat, hogy mégis hova temették anyáékat, nem mondott semmit, csak letette a telefont. Mivel rejtett számról hívott, még visszahívni sem tudtam. Napokig jártam a korházakat, de sehol nem voltak. Még a Londoni korházakat is végigjártam. Semmi nyomuk nem volt, nem tudtam elhinni hogy többet nem találkozhatok velük. Még mindig alig bírom felfogni, pedig már... már eltelt jó pár év.-mikor befejeztem, nagyot sóhajtottam. Úgy éreztem hogy egy mázsás súly szakad le a vállamról, ahogy erről beszéltem, ugyanis még senkinek nem mondtam el ezt, ebböl is látszik hogy Barbarában milyen jól meg lehet bízni.
Barbara magába mélyedt és gondolkodott, emésztgette a hallottakat majd megszólalt.
-Nekem ez bűzlik Harry. Apád egyszer csak felhív, közli hogy az édesanyád és a nővéredneghalt és még a temetésre sem vagy meghívva? Mi van, ha ez az egész hazugság? Úgy értem... Tudod...
-Hogy apám átvert azzal kapcsolatban, hogy meghalt az édesanyám és a nővérem? Miért tenné? Ilyen kegyetlen lenne?
-Ne haragudj, de ki tudnám belőle nézni, már nem azért. Bevallod neki hogy nem a lányokhoz vonzódsz, ő pedig mintha azt mondtad volna hogy embert öltél, kiakad és kénytelen vagy elhagyni a szülővárosodat. Szerinted ez normális egy apától? Mert szerintem egyáltalán nem.
Már éppen vàlaszoltam volna, amikor megszólalt a telefonom, de nem vettem fel. Biztos Louis az, majd visszahívom.
-Nem tudom... Bármennyire is volt rám haragos, nem tenne ilyet a saját fiával. Nem nézem ki belőle.
-Én nem tudom Harry. De ahogy mesélted, én nem bíznék meg benne ezek után.
-Nem mondtam hogy megbízom benne. De akkor sem gondolom hogy ennyire kegyetlen lenne a saját családjával.
-Te ismered őt, Harry. Én nem tudhatom, hogy milyen. Csak az alapján ítélkezem, amit elmondtál. Mert azok igen csúnya dolgok...
-Igaz... Mindegy, eleget beszéltünk már rólam, inkább váltsunk témát. Te hogy vagy?
-Hát... Hamarosan azt hiszem hogy nagymama leszek-mosolyodott el, nekem meg felcsillant a szemem, mert imádom a gyerekeket.
-Dejó!-mosolyogtam rá őszintén, majd még vagy egy órán keresztül elbeszélgettünk...