Az Istenek Nektárja

11. Fejezet

   Hagytam, hogy John kisegítsen a csónakból, noha egyedül is ki tudtam volna szállni, és mosolyogtam, amikor a csizmám hangos placcsanással ért a vízbe. Míg a legénység tagjai a partra húzták a már a homokot karcoló csónakot, én és John kiléptünk a vízből, a homokos partra, és mély lélegzetet véve beszívtam a sós tengeri levegőt. Ajkaimon izgatott vigyor ült, ahogy a szemeim beolvasták a szigetet.

   A homok hamar véget ért, átadva a helyét a földnek, és az azt takaró zöld fűnek. Előttünk egy hatalmas sík terület volt, de messzebb óriási fák magasodtak az ég felé. Sűrűn nőtt dzsungel fedte a szigetet, és már alig vártam, hogy bevethessem magam a fák közé. Mindig imádtam új helyeket felfedezni, az ismeretlen tájakat megismerni.

   A tekintetem Jackre siklott, aki felénk lépdelt, mögötte egy idegesnek látszó Harryvel, és egy unott Ellievel. Ma reggel nem tudtam, hogyan fogok a szemébe nézni az este történtek után, de a gond megoldódott, amikor kilépett a kabinjából, és pontosan úgy viselkedett, mint eddig mindig. Ekkor értettem meg, hogy annyira részeg volt, hogy nem emlékezett a csókra. Teljesen elfelejtett mindent. És, bár valahol csalódott voltam emiatt, mégis legnagyobb részben megkönnyebbültem, amiért nem kell szembenéznem még ezzel is. Így tehettem úgy, mintha semmi sem történt volna.

   Amikor a hármas elénk ért, felmosolyogtam Jackre, és ez egy igazi mosoly volt, nem egy kényszerített műmosoly. Annyira boldog voltam, amiért erre a szigetre jöttünk, és amiért hamarosan bevethettem magam a dzsungel mélyére, hogy vizet találjunk, hogy úgy éreztem, semmi nem veheti el a jókedvem. Jack viszonozta a mosolyt, majd a legénység felé fordult.

   – Egy csapat itt marad, és figyeli a hajómat! – kiáltotta, mire Pintel és Ragetti azonnal vállalkozott eme nemes feladatra. Jack bólintott, és folytatta volna, nekem azonban eszembe jutott valami, ezért előre léptem, ezzel megszakítva a kalózt a további parancsok kiosztásában, és Cottonre néztem.

   – Mr. Cotton, maga is maradjon itt, és ha valami történik a hajóval, küldje utánunk a papagáját, így hamar értesülhetünk róla – mondtam, és figyeltem, ahogy a férfi bólint. Ajkaimon mosollyal fordultam Jack felé, aki csillogó szemekkel bámult rám, s ajkain elégedett, büszke vigyor ült.

   – Remek ötlet, Drágám – mondta, mire csak vigyorogva vállat vontam. Nagyon boldognak éreztem magam ma, és nem szerettem volna hagyni, hogy ezt bármi is elrontsa. – A többiek négy csapatra bomlanak, és mindenki választ magának egy utat! Aki megtalálja a forrást, az szóljon a többieknek! Ave, Ellie és Harry velem jönnek, a többiek maguk választhatnak társakat!

   – Jack – mondtam, ezzel megállítva a már elinduló férfit. Jack hátranézett rám, kérdő tekintettel. – John is velük jön.

   – Azt tesz, amit akar – felelte, és vállat vont. Úgy csinált, mint akit egyáltalán nem érdekelt, de a szemeiben felvillant valami, mielőtt elfordult volna tőlem. Johnra néztem, és intettem a fejemmel, hogy menjünk. A férfi bólintott, és egymás mellett lépkedve követtük hármójukat.

   Egy ideig némán mentünk, mindenki a gondolataiba volt mélyedve, én pedig az erdőt csodáltam, izgatottan csillogó szemekkel. Ellie Jack karjába csimpaszkodott, és úgy csinált, mint aki nagyon fél, ami nyilvánvaló hazugság volt, de nem mondtam semmit, helyette továbbra is az erdőt tanulmányoztam körülöttünk. Egyszer majdnem elestem egy gyökérben, mire John és Jack azonnal felém lendültek, hogy elkapjanak, de sikerült megállnom a lábamon, így nem volt szükségem a segítségükre. Azért mindkettőjüknek küldtem egy hálás pillantást, mielőtt újra a dzsungel felé irányítottam a figyelmemet. Így épp csak láthattam a két férfi egymásra vetett kihívó pillantását.