Románc a sötétben(JK) ~ Befejezett

2.rész

Gyengéd simogatásra ébredtem, valaki a hajammal játszott, majd arcomhoz és nyakamhoz ért, karomon végigsimított, aztán folytatta előröl az egészet. Gyomrom megremegett, szinte azonnal apróra zsugorodott, és nem azért, mert annyira kellemes lett volna az ismeretlen érintése. 

Eszembe jutottak az előző este eseményei. Az a Jungkook nevű fiú, akit megkértem, segítsen nekem hazajutni, akivel egy ideig elcseverésztem és sétálgattam, majd vizet kért tőlem, és utána nem tudom mi történt. Szemeimet kinyitottam és körbenéztem, bár nem sok mindent láttam. 

A szobában szinte sötétség uralkodott, valahonnan egy nagyon gyenge fény pislákolt. Fejemet megmozdítottam, nagyobb fájdalomra számítottam, mint ami végigsöpört rajtam. Nem tudtam, hogy hol lehetek, viszont az idegen illatok, érzések miatt tudtam, hogy nem otthon, az biztos. 

-Szia. - suttogta a fülembe egy mély, de selymes hang, én pedig húzódtam volna automatikusan arrébb, ha nem érzek valami kegyetlenül erős szorítást a nyakamon. Fájdalmas volt, valami nyomta a bőrömet, szinte már a húsomig hatolt. Kezemmel próbáltam meg szabadulni a fogságból, de ha bármelyik végtagomat is megmozdítottam, hasonló érzést tapasztaltam. Nyakam, csuklóm, bokáim, nem tudtam mozdítani őket. Kétségbeesetten rángattam magamat, nem is foglalkozva az egyre erősödő vágásra hasonlító érzéssel, de mindhiába. Nem tudtam mozdulni semerre. 

-Ne ficánkolj annyit, mert csak megsérted magad. - mondta mellőlem valaki, én pedig arra fordítottam a fejemet. Jungkook feküdt mellettem az ágyon, egyik kezével a fejét támasztva, másikkal a hajamat simogatva. Gyengéd volt és nyugodt, én viszont magasról tettem rá, a kedves nézésére, legszívesebben az arcába üvöltöttem volna. De a sokktól, a bénultságtól egy hang nem jött ki a torkomon, csak néztem a mellettem heverésző srácot. Nyugodtan, kényelmesen végigmért, majd lefelé konyuló ajkakkal feljebb ült. - Most nézd meg mit tettél, vérzik a kezed. - simított végig a karomon, de a fájdalmas ponthoz nem nyúlt. 

Azt sem tudtam, vajon ruha van e rajtam. Nem tudtam egyáltalán megmozdulni, vagy bármerre is nézni. Mint egy béna, nyomorult sebesült, akinek mindene gipszben van. 

-Hol vagyok? - nyögtem ki nehezen, miután végre észhez tértem teljesen. 

-Nálam. - mosolyodott el büszkén, és eltűnt a látókörömből. Próbáltam felemelni a fejemet, hogy megnézzem mit csinál, hova ment, mi történik, de minden egyes próbálkozás legyengített és kegyetlen fájdalommal járt. Nem is mertem kockáztatni többet, ha sokat mozgok, lehet elvágja a torkomat. Jó ötlet lenne, de én ki akarok innen menni, ha lehet még élve. 

-Miért? - kérdeztem, miközben egy könnycsepp gurult végig az arcomon. - Miért hoztál ide? Mit akarsz velem tenni? 

-Jajj ne. - ült le gyorsan mellém és megtörölte arcomat, ami folyamatosan csak nedvesebb és nedvesebb lett. - Ne sírj kérlek. Nem akarok veled semmi rosszat sem tenni, nem foglak bántani. - csitítgatott feleslegesen. Sírtam, persze, hogy sírtam, ki ne sírt volna, mikor egy idegen helyen, egy idegen ágyhoz ki van kötve minden egyes porcikája, akárcsak egy levadászott szarvasnak a kocsi tetején, vagy mint valami beteg kutyának. Kit érdekel, hogy óvatosan nyúl hozzám, hogy nem akar bántani, hagyjuk ezt a süket dumát. 

-El akarok innen menni. - mondtam, miközben elfordultam, így keze lecsúszott az arcomról. - Engedj el. 

-Ez nem opció. - válaszolta, majd az ölébe vett egy kis dobozt. - Most pedig figyelj rám. A bal kezed eloldozom, mert sebes. Ne csinálj semmit, és akkor jóban leszünk. - magyarázott mosolyogva, de hallottam a hangjában, hogy nem szórakozik, egy rossz mozdulat és egy állapotú leszek a matraccal. 

Bólintottam egyet, mintha megértettem volna a feltételeit, és türelmesen vártam az első lehetőségemre. Ami elérkezett akkor, mikor Jungkook elővett egy ollót, majd letette maga mellé. Egy kis fertőtlenítő, kötszer és teljes volt a készlet, aztán a zsebébe nyúlt és kivett belőle egy kulcsot. 

Az egyik csuklóm ha tudna, felsírt volna a megkönnyebbüléstől, a rá érkező friss levegőtől, és a csípő és maró érzéstől ami úrrá lett rajta. Míg Jungkook elfordult, kezemmel tapogatózva megfogtam az ollót, ami mellettem hevert, óvatosan szétnyitottam, és egy lendületes csapással Jungkook karjára sújtottam, amit nem fedett a póló. A fiú szisszenve kapott az alkarjához, amiből pillanatokon belül vér kezdett el folyni, egy vékony csíkban. 

-Ezt most miért? - kiáltott rám, hangjától a hideg is kirázott. Nem foglalkozva a vérző bőrével, felettem termett olyan gyorsan, akárcsak a villám, megtámaszkodott fejem két oldalánál és mélyen a szemembe nézett. - Ne húzz velem ujjat, mert te jársz rosszabbul. Most szépen lekezelem a sebed, és te nem akciózol. Világos voltam? - húzódtak össze a szemei, mire nagyot nyelve bólintottam. 

Mivel csak egy kezem volt szabadon, a többi továbbra is kínok között maradt, és azt az egyet is felügyelet alatt tartotta, semmi nem tudtam volna tenni. A térdem sem tudtam felemelni, hogy egy jól célzott rúgással a földre küldjem, leköpni pedig már nem mertem, féltem tényleg kapni fogok tőle. 

Leült mellém, s kezemet a térdére helyezve tett egy kis fertőtlenítőt egy rongyra, majd óvatosan törölgetni kezdte a sebet. Legszívesebben elrántottam volna, mert csípte, de Jungkook szorosan fogott, és bűnbánóan nézett rám. 

-Ne haragudj. - mondta, én pedig ránéztem. - Tudom, hogy kellemetlen, de gyorsan végzek. - mondta, miközben felemelte az övéhez képest apró kezemet, és egy puszit adott rá. 

Biztos, hogy skizofrén. Más magyarázatom nem volt erre a magatartásra.