ღ 09 ღ

450 60 3
                                    

2017. Január 1

Első nap az évben. Megcsináltam. Igazából, ha öt hónappal ezelőtt megkérdezed tőlem, hol látom magam a következő évben, valószínűleg azt mondom, hogy 6 lábbal a föld alatt.

De még itt vagyok....és eléggé büszke vagyok arra, hogy élek. Persze, az szopás hogy nem tudok járni, de már megtanultam elfogadni...Megtanultam, hogy bármi is történjen, erős vagyok. Elég erős vagyok.

"Jól vagy Kookie?"

Ah igen. Kim Taehyung. A fiú akit akkor ismertem meg amikor száguldoztam a folyosón. Mint látod, azóta az este óta, a hangulatom egészen feldobódott, vagy talán a depressziós tabletták végre használnak? Bármelyik is, az életet egy kicsit másképp nézem...és ez jó, nagyon szükségem volt rá.

Taehyung egy nagyon jó barát.

"Jól vagyok Tae." Nyugtattam meg, miközben megemeltem az alsó testrészem, hogy rendesen tudjak ülni az ágyon.

A fiú bólintott, az ágyam széléhez sétálva. Hirtelen megfogta a lábam. "A mozgás jó." Mondta.

"Tae, mit csinálsz?" Kérdeztem felvonva a szemöldököm.

A sötét szőke hajú félénken mosolygott ahogy megdörzsölte a nyakát. "Egy kismadár azt súgta nekem hogy még mindig van es-"

"Ha kimondod az e betűs szót, nyugodtan elmehetsz." Szóltam közbe, az arcomon újra rideg kifejezés. " És tudom, hogy az a kismadár Hoseok." 

Néztem ahogy Taehyung mosolya eltűnik, és helyette a homlokát ráncolta. A bőre sokkal sápadtabbnak tűnt, mint általában. "Bocsánat...csak..odajött hozzám...és hát, tudod-"

"Hallgass el Taehyung, nem akarom hallani, oké? Nincs esélyem járni, már nincs. Szóval hallgass el!" Néztem rá a könnyes szemű fiúra.

"Akkor magadra hagylak..." Néztem ahogy lemászik az ágyamról, és kimegy a szobámból.

Miért nem látják az emberek, hogy nem akarok többé próbálkozni.

Taehyung's pov(szemszöge)

A 'Hallgass el Taehyung' úgy játszódott vissza a fejemben, mint egy törött lemez. Talán ha békén hagytam volna a témát, a kórházi szobában lennék Jungkookkal.

Mindig elérem, hogy tönkretegyem a dolgokat..

A körmeimet piszkálva, és a lábaimat előre-hátra mozgatva leültem az ágyam szélére. Őszintén szólva, nehéz volt elérni hogy Jungkook elmondja mi történt, vagy hogy csak úgy általánosságbab nyisson felém. Azt hiszem, az egyetlen ok amiért elmondta az volt, hogy nem hagytam békén....de hát ez az amit csinálni szoktam.

Ez az amit csinálni szoktam....

Várj

Ez az amit csinálni szoktam!

Taehyung gyorsan lemászott a kórházi ágyáról, és levette az IV-t mielőtt gyorsan visszarohant Jungkook szobájába. A fiú már alig bírt levegőt venni, pedig a szobája a folyosó végén volt. Végül levegőhöz jutott, lassan sétálva.

"Ha jól emlékszem én vagyok az idősebb. Szóval tisztelni fogsz és engeded, hogy elvigyelek valahova. Na, most szedjünk le arról az ágyról és bele a kerekesszékbe!"

Ez eseménydús lesz.

Best of me II  кσσкν✔️Where stories live. Discover now