Best of me II кσσкν✔️

ღ 21 ღ

2017. Január 18

Taehyung szemszöge

Anya azt mondta, hogy maradjak távol tőle, mikor a büfében talált vele...

Nem tudtam..

Talán önző dolog volt..

Talán csak társaságot akartam..

De megtanultam szeretni Jungkookot..jobban, mint kellett volna..

Tudtam, hogy a végén bántani fogom..

Jungkookra néztem. Ujjai a hajamban, ahogy a kórházi ágyán feküdtünk. Kényelmes volt. Zene játszódott a telefonján, ahogy képeket csinált kettőnkről.

"Nem jól állítottad be a szöget." Panaszkodtam.

"Pedig elég jól nézek ki." Kuncogott, megpuszilva az arcom.

Forgattam a szemeim, még egy kicsit a fiúra dőltem. Csend vett körül, megnyugtató csend.

"Oké.." Hallottam a fiút mondani.

"Hm?"

"Gondolkoztál már valaha a jövődön?... mint például mit fogsz kezdeni középsuli/gimnázium után...hány gyereket szeretnél, az álommunkád. Elképzelni, hogy nézne ki álmaid háza és egy tökéletes esküvő.."

Nyeltem egyet.

"Nem...nem, nem nagyon..."

Jungkook szárazan nevetett, megfogta a kezem és az ujjaimmal kezdett játszani. "Nekem minden meg van.. vagyis, minden meg volt tervezve. Az azelőtt volt, hogy elütöttek volna...miután befejeztem volna az iskolát egyetemre mentem volna Szöulba. Egy jó munkát szereztem volna és családot alapítottam volna...két gyereket akartam volna."

kérlek fejezd be..

"Csak azt tudom, hogy hogy akarom nevezni a jövőbeli fiam.. Jeon Jeongsan.. vagy.. lehetőleg Kim Jeongsan.."

Mi? Kim.. Jeongsan.. tudom hogy boldognak kéne lennem. Engem képzel el a jövőjében, de azt sem tudja, hogy talán az év végére sem leszek már itt.

"Csak tizenhét vagyok....és tudom hogy még fiatal vagyok, de.. Taehyung.. én.. tényleg nem tudom elképzelni a jövőm nélküled-"

"Elég.. Jungkook, kérlek fejezd be.."

"Nem Taehyung.. ez igaz. Sosem éreztem így senki iránt. Sosem éreztem úgy, mint most. Kim Taehyung.. Én...szer-"

"Rákos vagyok." Fakadtam ki, egyből felültem.

Nem így képzeltem el. Nem így akartam elmondani neki. Csak annyira bűntudatom volt. Bűnös, azért mert elhitettem vele, hogy van közös jövőnk. Olyan kibaszott bűnösnek érzem magam, amiért belém szeretett.

"M-mi?" Hallottam, hogy megtörik a hangja.

"Harmadik stádiumú non Hodgkin limfóma daganatom van...Én.. én el akartam neked mondani, de... annyira leragadtam mindennel és azzal, hogy milyen boldogok vagyunk és-"

"..gyógyítható?"

"Igen.. de.. elutasítottam a kezelést.. Én- én.." basszus stop, ne sírj. Nem Taehyung. "Még ha belemennék is a kezelésbe, kopasz lennék és gyenge és minden hátralévő napom az életemben átaludnám. Nem akarom. Úgy akarok élni, ahogy élnem kellett volna. Boldog akarok lenni! Te boldoggá teszel! Minden egyes részed boldoggá tesz... én csak... nem gondoltam az utánra.."

Taehyung megharapta remegő ajkát. "Annyira sajnálom Jungkook.. én.. én tényleg el akartam mondani, de féltem...félek? Én..te vagy a legjobb dolog, ami azóta történt mióta megtudtam...Ha tudtad volna hogy daganatom van, elh-"

Jungkook Taehyungra nézett, zavarodott volt a tekintete, ahogy könnyei majdnem csorogtak. "Mit csinálnék Taehyung? Elhagynálak? Nem tudod mi a faszt csinálnék. Eltitkoltad előlem két hónapig! Két kibaszott hónapig! Kezelés alatt lehettél volna ezalatt a két hónap alatt!"

"Nem akarok kezelést!" Emeltem fel a hangom, felálltam és szembefordultam vele.

"Nem mindenki kapja meg amit akar! Mit tervezel? Hátrahagyni anyukádat?! Hagyni, hogy utánad gyászoljon? Mi van vele? Mi van azokkal az emberekkel, akik szeretnek téged? Mi van velük?...mi van velem?"

Ennyi. Engedtem, hogy a könnyeim hulljanak. Nem tudom. Kurvára nem tudom.

"Mi van velem... Taehyung? Gondoltál arra? Te csak.." megállt, levegőt vett. "te csak az életembe csöppentél és engedted, hogy beléd szeressek." Hangja túl sokszor tört meg. "Aztán azt mondod, hogy daganatos vagy és elutasítod a kezelést.." összepréselte ajkait.

Taehyung lenézett. "Sajnálom.."

Annyira sajnálom..