25.

14.5K 863 129
                                    

A tavaszi szünetemet a jól betervezett lustálkodás tette ki. Egész nap nem csináltam semmit. Nagyi minden percben azt akarta, hogy végre kimozduljak vele a vasárnapi misére, de egyszerűen nem volt kedvem ahhoz a hatalmas fényhez, ami kint volt, plusz nem vagyok annyira hívő, hogy másfél órán keresztül a reverendás hapsi prédikálását hallgassam. Ehelyett viszont énekeltem Hozierrel azt a tömérdek áment a Take me to church-ben. Szerintem ez bőven elegendő egy mise helyett.

A szünet utáni első tanítási nap szerdára esett. A szerdákat pedig utálom. Az órarendem ezen napja csupa utálatos tantárgyakból áll ki:matek, földrajz, fizika, testnevelés, kémia, irodalom és történelem. Azt hiszem ennél jobban már nem tudtak volna minket megszivatni.

Az iskolatáskámmal a vállamon léptem át a küszöböt, majd az éledező természettel körülvéve, elindultam az iskolába. Hihetetlenül jó érzés, hogy a következő szünet már a nyári lesz. Igaz még túl kell élni ezt a pár hónapot, de ez már gyerekjáték.
A portásnak köszönve szaladtam a lépcső irányába, a fokokat kettesével szedve jutottam fel az osztályomig. Amint beértem levágódtam a helyemre és a mellettem ülő Amiere pillantottam, aki egy fekete színessel segített rá az anime figura sötét hajára. Mindig meglep, hogy milyen szépen rajzol. Nekem a pálcika ember is kihívás.

-Szia!-köszöntem neki halkan és az asztalra dobtam a matek füzetem. Amie mosolyogva vezette rám a tekintetét, majd megszólalt.

-Hali Honey! Hogy vagy?-kérdezte szokatlanul vidáman, miközben becsukta a füzetét.

-Ez költői kérdés volt?-vontam fel a szemöldököm.-Hogy telt a szünet?

-Jól-mosolyodott el, majd lopva Brad hátára pillantott-Végig ezzel a barommal voltam. Tudod, hogy mennyire szeretem? Olyan cuki és figyelmes. Ajj Honey, olyan jó lenne, ha neked is lenne pasid és akkor megértenél.

-Hát arra még várhatsz-nevettem fel erőltetetten. Ohh Amie, ha tudnád, hogy a kedvenc tanárodba vagyok szerelmes....

-Pete sem került hozzád közelebb?-kérdezte halkabbra véve a hangját. Válasz helyett csak az előttem ülő fiú hátára pillantottam, majd megráztam a fejem.

Pete a három év alatt semennyire sem került hozzám közel. Az utóbbi pár hónapban barátok lettünk, de már nem szoktunk beszélgetni. Mind a ketten más világ vagyunk, valószínűleg ezért nem tudtuk fent tartani azt a szokatlan barátságunkat és ezért lettünk újra csak osztálytársak.

Az első pár óra némileg hamar eltelt. Szerencsére a tanárok figyelemmel voltak arra, hogy most volt szünet és valószínűleg a diákok nem éppen tanulással töltötték azt a pár napot. Ugyan még hátra volt egy irodalom és egy töri, de bízom benne, hogy semelyik tanár sem szeretne minket megszivatni. Soha nem értettem, hogy ez miért jó nekik. Biztos vagyok benne, hogy nem azért csinálják, mert velük is ugyan ezt játszotta el a tanárjuk...vagy ha mégis ezért utálják a diákokat, akkor romlott lelkű, rossz emberek.

Az irodalom óra előtti szünetből még volt három perc, ezért gyorsan bekapcsoltam a mobilnetemet és visszaírtam anyának, aki messengeren írt, hogy ma apa készíti a vacsit, szóval menjek be a pékségbe és vegyek dugikaját. Az tény, hogy apa csapnivaló szakács. Vagy túl sós az étel, vagy sótlan. Vagy elégeti, vagy nyers marad. Soha nem találja meg az arany középutat, ezáltal anya csak ritkán engedi a konyha közelébe. Tavaly annyi ideig pirította a hagymát, hogy az lángra kapott és felgyújtotta vele a konyharuhát. Akkor apa saját magától döntött úgy, hogy ön-és közveszélyes, ha a konyhában van.

Az óra elejét jelző csengő fülsüketítő hangja végiszántott az iskolán, ezzel ösztökélve a diákokat, hogy menjenek vissza az osztáyukba. Unottan csúsztattam vissza a telefonom a táskámba, majd karbatett kézzel vártam a mi imádott irodalom tanárunkat, akit ma még nem is láttam, szóval fogalmam sincs, hogy milyen kedvében van.
Az ajtó másodpercek töredéke alatt nyílt ki, majd lépett be rajta Shawn. A szokásos fekete nadrág mellé most csak egy egyszerű szürke pólót vett fel, az arcán pedig egy kedves mosoly terült el, miközben végigvezette tekintetét az osztályon.

MutualWhere stories live. Discover now