3

6.5K 342 43
                                    

h a r m a d i k f e j e z e t

Itt maradsz velem?

YASMIN

- Szerintem még ez, a First Time-képek, meg a Stargazinges videó, aztán elég lesz - magyarázta Myles.

A fiúknak lefoglalt öltözőben voltunk (ami teljesen nem fair módon jóval tágasabb volt, mint Mad-é és az enyém), és a koncert alatt készített felvételeket nézegettük a kamerámon. Míg a menedzser és én ezzel foglaltuk el magunkat, Madison, Justin és Sandro a szoba másik felében beszélgettek. Ahogy elnéztem, hamar megtalálták a közös hangot - félfüllel hallottam Justin baromságait, amin közben akaratlanul is elmosolyodtam.

- Rendben - bólintottam, és kikapcsoltam a kezeim között tartott készüléket, majd felpillantottam a mellettem ülő Mylesra. - A videó több, mint tizenöt másodperces, tehát Instagramon semmiképp nem tudom átküldeni szóval...umm..

- Add a telefonod, beírom a számomat - találta ki azonnal, mire akarok kilyukadni.

- Köszi - mosolyodtam el hálásan, és a zsebemből kihúzott telefont átadtam a menedzsernek.

Ajtónyitódás hangjára lettem figyelmes, mire az öltöző bejárata felé pillantottam. Kyrre volt az - mindenki más is arra kapta a fejét. Ő csak egy halvány mosolyt eresztett, de a jégkék íriszeit vizslatva olyan érzésem támadt, hogy valami nincs rendben.

Nagyon nincs.

- Ki hívott? - érdeklődött Sandro, ahogy a fiú leült mellé a kanapéra.

- Maren - felelte. Rekedt, erőtlen hang.

- Ezek szerint nem szedett fel magának valami nagyon hot spanyol milliárdost - cukkolta Justin, de Kyrre nem reagált semmit.

Csak ült, és üres, kifejezéstelen szemekkel nézett maga elé.

- Hé, haver, valami baj van? - kérdezte Myles, és aggódva fürkészte a fiút.

Mindenki elcsendesedett.

- Nem, csak fáradt vagyok kicsit - kapta fel a fejét.

- Az afterpartyn ebből semmit sem fogsz érezni - vigyorodott el Sandro. Kyrre a szemét forgatta, majd elröhögte magát.

- Tényleg, Rapunzel, ti nem akartok jönni? - nézett rám hirtelen Justin.

- Most komolyan így fogsz hívni? - nevettem fel.

- Mondtam, illik hozzád. Meg tudod, hogy megjegyezz - kacsintott.

- Hidd el, enélkül is emlékeznék rád - feleltem kapásból.

- Na, de kérdeztem valamit - tért vissza az eredeti témához.

- Felőlem oké, senkit sem fog zavarni, ha plusz 2 ember ott van - mondta Myles.

- Egyetértek - helyeselt Sandro, és félszemmel láttam, ahogy a mellete levő Madisonra pillant, már vagy huszadszor. Mi lesz ebből.. - Kyrre?

- Nekem oké. - Pár másodpercre elkaptam a tekintetét, de tovabbra is, semmit nem tudtam belőle kiszűrni.

- Hogy a francba ne mennénk! - válaszolt helyettem Mads, totál feldobódva az ötlettől.

BORN TO BE YOURS - kygo ✓Where stories live. Discover now