Mr. Asylum

5. rész

Hirtelen még a levegő is belémrekedt, annyira meglepődtem. Hogy a picsába csinálta? Biztos vagyok benne, hogy teljes kussban jöttem be. Nem hallhatott meg. De akkor meg hogy? Na mindegy, nincs időm most ezen agyalni. Ki kell szabadulnom a szorításából, és amilyen gyorsan csak lehet le kell lépnem. Már nem maradt sok időm, hogy a megbeszélt helyre menjek. Nincs az az Isten hogy miattam mindkettőnket elkapjanak.

-Nyugodj meg, nyuszikám. Most szép lassan elengedlek, de semmi hirtelen mozdulat, értve vagyok?

Chh anyád a nyuszika.Lassan bólintottam, és ahogy ígérte már nem szorított tovább magához, de a fegyverem még mindig az ő kezében volt. A kurva életbe! Itt van Jeon Kibaszott Vérprofi Jeongguk aki életében még sosem vétett hibát ilyen téren, erre egy egyszerű orvos képes volt lebuktatni. Ezt nem hiszem el! Ez most hatalmas csorbát ejtett a büszkeségemen. A legelső munkámon meg kellett ölnöm egy üzletembert, aki titokban szervkereskedelmet folytatott a feketepiacon. Hideg vérrel lőttem le, s néztem végig ahogy testéből kiszállt az élet. Akkoriban 12 éves voltam, először vittek nyílt terepre, mégsem csesztem el. Erre most itt vagyok 18 évesen egy amatőr szintű feladat közben elkapva, megalázva.

A doki közelebb lépett hozzám, s felemelte az állam arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Gyönyörű szemei vannak. Várj! Mi? Megráztam a fejem, hogy ezek a gondolatok végleg elhagyják az agyam minden szegletét.

-Nem foglak bántani, és nem is szólok senkinek. Most menj, ne várasd meg a barátodat.

Most elgondolkoznék, hogy miként s hogyan tudta meg, de már nem lepődtem meg. Mindig egy lépéssel előttem jár.

-Itt a fegyvered, most indulj, mert kifutsz az időből.

Végre a kezemben tudhatom a Revolverem. Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy lelövöm, de végül mégsem tettem. Nem tett semmi rosszat, sőt még segített is, így nem érdemli meg a halált. Azért ha minimálisan is, szorult belém valamennyi emberség. Ártatlan embert sohasem ölök meg. Csak azt, aki valóban kiérdemli, hogy a pokolba jusson.

Lassan, óvatos léptekkel közelítettem meg az ajtót. Nem fordultam hátra, mégis tudtam, hogy tekintetével minden mozdulatomat követi. Teljesen összezavar.

Mielőtt véglegesen elhagyhattam volna a szobát, még utánam szólt:

-Még látjuk egymást, nyuszikám. -mondta egy kacsintás kíséretében.

Csak megforgattam a szemem, majd sietős léptekkel indultam el a szertár felé. Nyugtalanul pillantottam az órámra, ami 23:44-et mutatott. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hogy még nem vagyok elkésve. Mire odaértem, Mark már ott volt. Egymásra néztünk, s bólintottunk. Mindketten tudtuk, hogy most dől el minden.

Elindultunk, s a terv első felében minden simán ment: gyorsan elértünk a folyosón lévő portáig, ahol sikerült teljesen némán elintéznem a két ápolót. Már csak a hátsó ajtóig kell eljutnunk, most szüneten kell lenniük az őröknek. Már-már túl magabiztosan indultunk el a kijelölt célunk felé, s mikor odaértünk két őrrel találtuk szembe magunkat, akik minimum úgy néztek ki mint két hegyomlás. Baszdmeg. Baszdmeg. Baszdmeg.

Ahogy észrevettek minket, előrántották fegyvereiket, és azonnal lőni kezdtek. Amilyen gyorsan csak tudtam előrántottam a pisztolyom és intettem Marknak, hogy bújjon el a hátam mögé. Sikerült lelőnöm minkettőt, de elkéstem.

Minden mintha lassított felvételben mozgott volna. Csak akkor eszméltem fel a sokkból, mikor hallottam Mark fájdalmas ordítását. Rákaptam a tekintetem de már csak azt láttam, ahogy lábai összecsuklanak és a földre zuhan. Bal vállánál azonnal kiserkent a vér, és eláztatta tiszta fehér pólóját.