Marinette izgatott. Együtt töltheti a délutánt Adriennel a múzeumban. Még a futtában rábízott Manon sem képes kedvét szegni. Végülis mi baj történhet ha két tizenhat éves fiatal vigyáz egy hétévesre?
Mint az kiderül, elég sok minden.
Ez egy nagyon a...
A következő reggel sokkal kellemesebben, ám annál kevésbé drámaibban indult, mint az előző. Adrient az húzta ki az álmok világából, hogy egy meleg test álmosan forog a karjai közt, és egy fej nehezedik a nyaka hajlatára. Egyik szemét lustán kinyitotta és felmérte a szituációt. Marinette a testével félig ráborult az ő mellkasára, szabad kezével óvatosan a fiú vállát ölelte. Lélegzetével csiklandozta a szőke pihékkel tarkított nyakszirtjét, ami a halk kuncogásra kárhoztatta az inzultáltat, amit végül le kellett nyelnie, hogy felébressze az elnyomóját.
– Ideje felkelni Csipkerózsika! Iskolanapnak nézünk elébe.
– Chat csak még tíz percet adj kérlek.
Adrien keze még a vállán volt, de megdermedt, s úgy látszik ez a mozdulat elég volt ahhoz, hogy a lányt kiszakítsa a drágalátos álmodozásából. Előrébb gurult, hogy hátra fordulhasson, s tágra nyílt szemekkel meredjen a szőkére.
A fiú kiszáradt torkát köszörülgetve viszonozta a pillantását.
– T...te tényleg Chatnek neveztél?
Marinette hatalmas sóhajjal bukott rá a párnára, bár szíve szerint elsüllyedt volna a föld alá.
– Annyira sajnálom... légyszi ne mondd el senkinek! – Adrien azzal a tudattal bólintott a lánynak a kérésére, hogy tisztában volt vele, mit is fog hallani.
– Időnként Chat Noir bekukkantott hozzám és volt rá példa, hogy épp az asztalomnál aludtam, így kicsit megzavart, amikor ébresztgettél. Annyira sajnálom – sóhajtotta őszintén a lány.
– Közel álltok egymáshoz? – kérdezte kíváncsian, hogy az ő szempontjából is láthassa a dolgokat. Hogy miért érdekelte a véleménye az ő macskanaciba bújt alteregójáról, nem tudta volna megmondani, de a gondolatot, hogy a másik énje nem jön be a lánynak valahogy nem bírta volna elviselni. Szerencsére a lány félbeszakította a keserű gondolatait és megeresztett egy szentimentális mosolyt.
– Azt kell mondanom, hogy ő nagyon humoros, de közben a legbátrabb, legkedvesebb alak akivel valaha találkoztam. El ne áruld neki, hogy ezt mondtam, de szerintem csodálatos fickó.
Adrien alig bírta lenyelni győzedelmes mosolyát, de megeröltette magát, így sikerült átváltoztatnia egyféle pajkos mosollyá, amihez kiválóan párosult játékosan csillogó szeme.
– Nekem úgy tűnik, hogy valaki nagyon kedveli azt a bizonyos macskát.
A lány bőre piros árnyalatot öltött magára, amitől Adrien szíve hevesebben kezdett verni a mellkasában.
- Ki ne kedvelné? Úgy értem, hiába nem képes megtisztítani a lepkéktől a várost, azért tagadhatatlan, hogy ő és Ladybug egy kiváló csapatot alkotnak. Igazán szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen páros vigyáz a városra, ránk. Úgy gondolom, hogy az a lány nagyon elveszett volna a cicája nélkül.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
