GREEDY FOR LOVE - kygo ✓

kettő;

nilla;

Mikor felébredtem, az első gondolatom az volt, hogy biztosan nem otthon vagyok.

A fejem iszonyatosan fájt és kimerültnek éreztem magam. Egy fekete-bordó-fehér színekben domináló szobában voltam, teljesen egyedül. Félhomály volt, így azt is megállapítottam, nem kicsi helyről van szó.
Észrevettem, hogy a kezeim a székhez vannak bilincselve, a lábaimat pedig kikötözték, így egy kicsi esélyem se legyen megmozdulni.

És ekkor jutott eszembe minden.

A Blue Nightsban töltött, szokásos péntek éjszaka, mikor kimentem levegőzni, a lövéshangok, a feketébe öltözött emberek, majd az, mikor hátulról valaki lefogott és pillanatokon belül elájultam.

Teljesen bepánikoltam, a számat egy hangos, zaklatott sikoly hagyta el. A kezeimet rángatni kezdtem, de minden esélytelennek bizonyult - úgy éreztem, a hideg fém csak jobban sérti a csuklómat, mint eddig. Szaporán vettem a levegőt, a tekintetem pedig elhomályosodott.

A következő pillanatban tompa lépéshangokat hallottam kintről.

Aztán nyílt az ajtó.

Pár másodperc múlva egy magas, izmos testalkatú férfit láttam meg felém lépkedni.

Teljesen feketében volt, egyedül a cipője volt élénk piros. Így ránézésre szerintem már simán volt 30 közelében, de ez így soknak hangzik, szóval állapodjunk meg egy huszonhatos-hetes tippben. Valljuk be, egész helyes - világosbarna, dús haja volt, a tincsek a homlokába lógtak. Jégkék íriszei azonnal az enyémekbe mélyedtek.

Közömbösség, üresség ült meg a tekintetében, de úgy éreztem, a lelkemig hatolnak a szemei. A hideg rázott, képtelen voltam tovább őt figyelni.

Határozottan ijesztő volt.

- Kislány, már vártam, hogy felébredj. Van mit megbeszélnünk - ért oda hozzám, majd leguggolt, alig egy lépésre a széktől, amin ültem. A hangja mély, rekedtes volt, a szavaiban pedig erősen érződött a tipikus Észak-európai akcentus. - Sss, ne sírj. Ha nem ellenkezel, nem bántalak. - Észre sem vettem, hogy tényleg, valóban, a sós, forró cseppek csak úgy potyognak az arcomon, majd aztán az államon legördültek és az ölemben értek célba. Minden porcikámban remegtem, ahogy hideg kezét a felforrósodott arcomra simította, ezzel eltűntetve onnan könnycseppeket. - Te az a tipikus apuci pici hercegnője típusú lány vagy igaz? - folytatta, de én továbbra sem voltam képes megszólalni. - Jaj, várj..ezt eddig is tudtam - mosolyodott el. Azonban ebben a mosolyban megbújt valami, amitől úgy éreztem, mintha a szoba négy fala rám akarna borulni. Így csak egy vérbeli bűnöző tud mosolyogni.- Ahogy mindent - tette hozzá, majd felállt, és lassan, oda-vissza kezdett lépkedni pár méterrel előttem. - A neved Nilla de Piero, a híres Robert de Piero lánya. Ó, ha tudnád, hogy az apád mennyi mindent nem mond el neked.. - nevetett fel erőltetetten. - Egy utolsó, hazug féreggel élsz együtt huszonegy éve.

Honnan ismeri apámat?

- Ne merészelj így beszélni róla - sziszegtem a fogaimat összeszorítva, végre megszólalva. Sok mindent eltűrök, de azt, hogy a szüleimet mások a szájukra vegyék és sértegessék őket - ott telik be teljesen a pohár.

- Nahát, erre persze, hogy megjön az édes kis hangod - mondta, aztán újra odajött hozzám. Amilyen gyorsan eltűnt a félelmem, ugyanolyan sebességgel ismét szétterjedt testem minden porcikájában. - Mások már rég könyörögnének azért, hogy engedjem el őket, de te csak ülsz és tűröd, hogy aztán ha megmentenek akkor te legyél az, akit körbeugrálnak - beszélt undorodva. - Tipikus de Piero.