blue {YoonKook ff.}

36. Vége (18+)

Ajkaimat elhagyta egy eszelős hang, ahogy teljes erőmből a földhöz csaptam a lábamat. A láncok csörögni kezdtek, felsértették a bőrt a bokámon. Próbáltam lefeszíteni magamról, kibújtatni belőle a lábfejem, de minden alkalommal olyan volt, mintha egyre erősebben szorulna rám. Lenyúzta a bőrömet, égetett, ahogy hozzám ért.

Felkaptam a fejem, amikor ajtó csapódást hallottam odakintről. A térdeimre fordulva másztam a matrac mögé, amit még két nappal ezelőtt fordítottam az oldalára és használtam pajzsként, amikor SiWon egy vasrúddal vágott a hátamra. Visszafojtottam a lélegzetem, úgy vártam a közeledő lépteket.

- Jungkookie - szólalt meg mézes mázos hangon. Összeszorítottam a szemeimet és még apróbbra húztam össze magam. - Már megint bújkálsz előlem - ciccegett.

Súrlódást hallottam, majd egy tompa puffanást, ezután pedig elkerült előlem a matrac, hatalmas porfelhőt verve a földön. Remegni kezdtem, az arcom elé emeltem a kezeimet és felkészültem az ütésre.

- Ki akarok próbálni valamit - mondta furcsa, elmélyült hangon. Megragadta az alkaromat és felrántott magához. Az arcomba hajolt, csillogó szemekkel nézett rám. - De gondoltam előtte megkérdezem. Mondd csak, csináltad már Yoongival? - a szívem felgyorsult a kék hajú szerelmem neve hallatán és tágra nyílt szemekkel néztem SiWont, mert hirtelen nem is értettem a kérdését.

- M-micsodát? - dadogtam halkan.

Felröhögött, bűzlő lehelete az arcomra csapódott.

- Ez így jobb lesz, mint gondoltam - mondta szórakozottan, majd a matracig rángatott. Amikor megakadt a lába benne, egyszerűen rádobta gyenge testem és letérdelt mellém. - Ha bármilyen hangot ki mersz adni, elvágom a torkod, megértetted? - kérdezte a levegőbe emelve egy szikét. - Ha jól viselkedsz, kapsz tőlem egy ajándékot - egy pillanatra elvigyorodott, de aztán arcát valami furcsa kifejezés lepte el.

Szemeiben fény csillant és akkor jutott eszembe, hogy hol láttam ezt az arckifejezést. Emlékeimben felrémlett a kép, mikor Yoongi beharapott ajkakkal nézett rám és úgy érintett, mintha az élete függne tőlem. Helyes volt és minél többször akartam őt így látni, de SiWon arca merőben mást mutatott.

Megijedtem tőle.

- Nem lesz ez így jó - ingatta a fejét, majd felállt és a poros szekrényhez sétált. Kitárta az ajtajait és elővett egy barna, kissé szakadt zsákot.

Sikítani, ordítani akartam, ahogy a fejem alá nyúlt és az arcom elé húzta a büdös anyagot. A végtagjaim zsibbadtak, és a félelemtől egy hang sem jött ki a torkomon. SiWon megragadta a karjaimat és a fejem felé emelte őket, majd egy vastag, durva anyagú kötéllel kötözte össze őket.

- SiWon... - leheltem a sötétségbe engedve könnyeimet. Nem láttam semmit a zsáktól, fogalmam sem volt a terveiről.

- Mit mondtam neked? - hördült fel az oldalamhoz nyomva a szikét.

Erősen a számra haraptam, éreztem, ahogy kibuggyan a vérem és végigfolyik az arcom oldalán. Keserves zokogásom próbáltam visszafogni, amikor megfogta a nadrágomat és lerángatta rólam. Egyszerre fogott el az undor és a szégyen érzete, fülembe szökött a kéjes sóhaja és a testem megrándult, amikor hideg kezét a combomra fektette.

- Nehéz lesz ettől elvonatkoztatni - morogta a legérzékenyebb részemet az egyik kezébe véve.

A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy lassan elnyomta a kinti zajokat, hallottam, ahogy ki akar törni a mellkasomból. Azt gondoltam, hogy ennél rosszabb nem lehet, de tévedtem.