blue {YoonKook ff.}

37. Külön rész

2018.12.20.

Sziréna verte fel az utca lakóit hajnali kettő órakor. Rendőr és mentőautók hada vonult végig az üres úton, villogó fényekkel hasítva az éj sötétjébe. Több kíváncsiskodó az ablak sarkában leselkedett álmos szemekkel, senki sem tudta mire vélni, hogy ebben a nyugodt utcában ekkora felfordulás keletkezett, főleg, hogy az éjszaka közepén. Egy középkorú nő a köntöse felé kapta a téli kabátját és határozott, nagy léptekkel indult ahhoz a házhoz, ahol az autók megálltak. Tudta, hogy kié a ház, ezért még nagyobbra nőtt benne az értetlenség, hiszen a két szintes családi otthon egy mindig jó kedvű, meleg szívű páré volt. Kettesben éltek itt, miután a fiúk úgy döntött, hogy külön utakra lép mindössze tizenhat évesen.

- MinHo - szólalt meg reszketeg hangon, amikor észrevette kollégáját, ahogy az a rendőrautónak dőlve jegyzetelt.

A neve hallatán azonban felkapta a fejét és amint meglátta a nőt, a szokásos szívélyes mosoly helyett komoly arccal sétált oda hozzá.

- Nem tudsz szabadságra menni, JiHyun - ingatta a fejét.

- Úgy látszik, tényleg nem - sóhajtotta a nő és összébb húzta magán a kabátját. - Az egész utca felkelt. Mi történt itt? - kérdezte, és közben azt figyelte, ahogy a többi rendőr társa a megfelelő eljárásnak eleget téve jut be a házba.

- Emlékszel arra az ügyre, amit két héttel ezelőtt kaptam meg? - vonta fel a szemöldökét MinHo, amire JiHyung azonnal rábólintott. - Park SiWon feladta magát. Egy órával ezelőtt telefonált az őrsre.

- Érdekes - ráncolta a homlokát a nő. - Pedig másfél héttel ezelőtt még azt is megpróbálta letagadni, hogy a városban él.

- Nem tudom, mi vezette rá erre, de van egy szörnyű sejtésem - vett egy mély lélegzetet MinHo.

JiHyun meredt szemekkel figyelt rá, de munkája révén nem tartott túl sok időbe, hogy a kollégája gondolataira rájöjjön.

- Halott a fiú? - kérdezte halkan.

- Reméljük, hogy nem - biccentett MinHo, majd megfordult és ezúttal félretette a jegyzeteit, hogy világosabban lásson.

A ház ajtajához lépett, és félreállt, amikor két munkatársa Park SiWont kísérte ki, akinek bilincs volt a kezén. Egészen elveszettnek tűnt, magában motyogott, de egyáltalán nem ellenkezett még akkor sem, amikor fejét lenyomva ültették be az egyik autóba. MinHo megvárta, hogy a jelzésre a mentősök a házba rohanjanak, és csatlakozott hozzájuk.

Egy lefelé futó lépcsőn sétált végig, aminek végén a rozsdás ajtó tárva nyitva állt, és iszonyatos szag áramlott ki a mögötte lévő helyiségből. Egyenruhája egy részét az orra elé húzta és belépett a helyszínre. A legelső tény, amit megállapított, az a túl sok vér volt a falon és a padlón. Majd tovább ment, és meglátta az elnyűtt matrac végét, amin két vékony, sebes lábfej pihent. Tovább nem látott, mert több orvos takarta előle a részleteket. A szavak egymásba értek, figyelmesen hallgatta őket, s közben közelebb ment, hogy egy pillantást vethessen az áldozatra.

Hosszú évek óta dolgozik rendőrként és nyomozóként, a gyomra most mégis görcsbe rándult. Úgy érezte, újra karrierje elején van, amikor még megrettent minden esetétől.

Kissé sokkosan nézte a fiút, aki a matracon feküdt meztelenül. Testét mély sebek borították, főleg a karjait és a hátát. Az arca kékes lilás színben, duzzadtan nyomódott a kemény matracnak, ami egykor még talán szürke volt, mostanra viszont eláztatta a sötét vér színe. Rózsaszín, lekopott haja kócosan keretezte az arcát, egybeolvadt a feje alatt lévő piszkos, kék pulóverrel.