blue {YoonKook ff.}

47. Az első lépés

" - Forróak az ajkaid - suttogta közelebb vonva magához, de azért figyelt rá, hogy a tea a pohárban maradjon.

- És biztosan szilva ízűek, igaz? - kuncogtam.

- Szeretem a szilvát - bólogatott, majd újra célba vette a számat."

- Lassabban - visszhangzott a fülemben a mély, rekedtes hang. - Lélegezz lassabban, Jungkook.

" - Akkor most haza megyek, összeszedek néhány ruhát és este találkozunk, jó? - kérdezte Yoongi sietősen.

- Várni foglak - bólintottam.

Kaptam egy puszit a számra, ennél többet el sem vártam, mert Hoseok konkrétan már majdnem közénk ugrott, annyira haza akart menni. Elbúcsúztam Taehyungtól és a többiektől is, majd mindenki ment a maga dolgára. Én is hazafelé tartottam és arra gondoltam, hogy mennyire jó nap volt ez a mai, de most már minél hamarabb haza akartam érni, ezért a rövidebb úton mentem. Egyrészt már nagyon fáztam, másrészt pedig újra eluralkodott rajtam az az érzés, mint a vásárban. Gyorsabban szedtem a lábaimat, már előre elővettem a kulcsot, amikor koppanó lépteket hallottam magam mögött. "

- Öt, négy...

" - Istenem - kerekedtek el a szemeim.
- Lehetek az is, ha szeretnéd - nevetett fel a hang, amitől kirázott a hideg.

Megszédültem, a rettegés átjárta az egész testem és nem voltam képes tovább menni.

- Nem, nem, nem - ziháltam a falnak dőlve, mire a nevetés még hangosabbá vált.

- Hiányoztam, igaz? - kérdezte elégedetten, majd előrenyúlt a vállam felett és az arcomra szorított valamit."

- Három, kettő...

" -  Jól van, drága. Szeretem, hogy ilyen együttműködő vagy - levette a fejemről a sapkámat és a hajamba túrt.

Nem tudtam annyi ideig visszatartani a lélegzetem, egyszerűen képtelen voltam rá. Próbáltam friss levegőhöz jutni, de helyette abból kezdtem kapkodni, amit az orrom elé tartott és amitől forogni kezdett velem a világ. Mondott még valamit egészen közel, a fülembe suttogta, de már nem értettem. "

- Egy! - a testem rázkódni kezdett, minden porcikám égett a fájdalomtól.

Hallottam, ahogy az ágy nyikorgó hangokat ad ki alattam, aztán kezek tapadtak a vállamra és valaki suttogni kezdett.

- Nyugodj meg - lehelete az arcomat érte, és nedves ajkaival érintette bőrömet, mielőtt valamit a szám és orrom elé emelt. Könnyebben kaptam levegőt és percek alatt megnyugodtam.

Laposakat pislogva nyitottam ki a szemeimet, amik azonnal könnybelábadtak, mert az első, amit megláttam, Yoongi arca volt. Komoly kifejezéssel nézett le rám, miközben azt a szerkezetet tartotta az arcom elé, amiből friss levegőt nyertem.

- Megvizsgálom - mondta mellőlem a rekedtes hang, majd Yoongi helyét Seokjoo doktor váltotta fel. A szemembe világított és jobbra, majd balra fordította a fejem. - Hogy érzed magad? - kérdezte, és leemelte rólam a szerkezetet, azonban én nem voltam hajlandó megszólalni. Nem, amíg nem tiszta a kép előttem.

Egy hatalmas kavalkád alakult ki bennem, eddig sem tudtam, hogy mi valóság és mi nem, de most még kilátástalanabbnak láttam az emlékeimet. Összezavarodtam, két esemény folyt egybe, de az egyik annyira álomszerű volt. A másiktól zsongott a fejem, különös módon reagáltam rá, mintha újraéltem volna valamit, ami már tényleg megtörtént. Most ébredtem fel, sokkal reálisabbnak tűnik rávágni, hogy csak álmodtam az egészet, de ez nem olyan egyszerű...