In the church

7.

- Anyaaa! - mentem be a konyhába nyafogva. - Nem akarok elmenni arra a túrára, kérlek, ments meeg!

- Te ígérted meg az atyának - vonta meg a vállát. - Ezért mondom mindig, hogy fogd be a szád. Mert mindig beszélsz és ez lesz a következménye. Ha nem adsz neki ötleteket, akkor nem lenne túra és nem kellene menned. Ez ok okozati példa volt egyébként.

- Hű, kössz! Ezzel jobban ki lettem segítve, mint egy telitalálatos lottóval - forgattam a szemem enyhén sértetten. Az egyik székre lehuppanva kezdtem gondolkozni, hogy mit csináljak.

Üssem le az atyát, tegyem be a gyóntató fülkébe és mondjam azt, hogy nem találtam sehol?! Vaaagy egyszerűen szökjek meg..
Az első opció kizárt! Akkora az a fószer, hogy még két Fayre plusz egy Veronica sem bírna el. A második pedig túl gyerekes. Azt se tudom, hogy merre akar menni és, ha pont ott bujkálok, amerre mennek és meglátnak, akkor enyhén szólva is ciki lesz.

- Most min töröd ennyire a fejed? - kérdezte hirtelen Anya.

- Csak azon, hogy... - húztam el az o betűt egy jó válasz után kutatva a fejemben. Ha anya megtudja, hogy el akarom halasztani ezt a szart, akkor ő maga fog odavonszolni. - Vajon jött-e valami levél vagy ilyesmi...

- Na, akkor menj el és nézd meg - biccentett az ajtó felé. - Már nyitva van a posta.

- Ja, ez jó ötlet - mosolyodtam el keserűen. Gratulálok Fayre, inkább tényleg fogd be! Mivel semmi kedvem nem volt menni, ezért úgy álltam fel, mint akit egy krokodil rángat vissza. Sóhajtva vettem fel a fehér sportcipőm és nyomtam le a kilincset. Mivel alig öt percre lakunk a postától és a templomtól pont ellenkező irányba van, ezért lassú és nyugodt léptekkel tettem meg az utat.

- Jónapot! - mosolyodtam el, amikor beértem a kis épületbe. Az idős hölgy egy apró mosollyal köszönt vissza, majd egyből keresni kezdte, hogy érkezett-e valami. Mivel nem volt semmi és tök potyára jöttem le, ezért sarkon fordultam és a kijárat felé indultam.

- Jesszusom! - kaptam a szívemhez a kezem, amikor majdnem ütköztem az atyával. Na, most mondhatta volna, hogy Istenem...

- Jajj Lányom, ne haragudj! - kért elnézést. - Kicsit figyelmetlen voltam..

- Hát igen - bólogattam.

- Akkor ma túra, remélem nem felejtetted el! - mutatott rám csillogó szemekkel. Van még olyan szerencsétlen lény a földön, mint én? De most tényleg...

- Hogy felejthettem volna el, atyám? - ütöttem meg a karját játékosan. - Már alig várom, igen.. - nos, ha a hangomból nem szűrődött ki, hogy mennyire nem akartam ezt az egészet, akkor valószínűleg megnémultam és csak tátogtam, mint egy hal.

- Hidd el, hogy nagyon jó lesz - mosolyodott el. - Háromkor a templomnál gyülekező, ne felejtsd el!

- Nem fogom! - hátráltam a fejemet ingatva. Gyorsan intettem elköszönésképp, majd sarkon fordultam és gyors léptekkel haza indultam. A bejárati ajtót szinte feltéptem, aztán a szobámba viharoztam.

A hirtelen jött idegességemtől valószínűleg úgy nézhettem ki, mint valami elmebeteg boxoló, aki kifulladva nézi az agyonvert és vesztes ellenfelét. Nos, én körülbelül pont így néztem a telefonomra.

Me
Betty, nem szeretnél eljönni
sétálni?

A számat rágcsálva vártam, hogy mikor jelenik meg a három kis pont, azt üzenve, hogy éppen ír. De ez konkrétan még tíz perc múlva sem történt meg, ezért az ágyra dobtam a telefont és úgy kiterültem, mint akin egy hatezer méteres vonat ment át.