GREEDY FOR LOVE - kygo ✓

tizenkettő;

nilla;

Újabb egy hét telt el, ami azt jelenti, hogy ma megyünk Hollandiába, azon belül pedig Amszterdamba. Mivel most egy kontinensen belül maradunk - nem úgy, mint az elrablásomkor -, nem fogunk repülőzni, azonban ennek köszönhetően most egy húsz órás autóút vár ránk.

A hajnali fél ötkor szóló ébresztőórámat nyöszörögve nyomtam le, arra gondolva, lehet, mégis bele kellett volna egyeznem, hogy itt maradok Alessandroval; de nem akartam ismét veszteni és gyengének tűnni. Főleg Kyrre szemében.

Apropó...Kyrre.

Rövid időn belül a többiek is rájöttek, hogy valami rohadtul nincs rendben velünk - például abból, hogy ismételten minden apró szarság miatt üvöltözünk egymással, de egyébként meg az idő nagy részében én igyekszem minél nagyobb ívben elkerülni őt.

Iszonyatosan haragszom rá.
Soha, de soha nem csalódtam még ekkorát senkiben, mint Kyrre-ban.

És ha jobban belegondolok..Istenem, én is annyira naív voltam! Hogy hihettem azt, hogy egy ilyen embernek tényleg kellenék? Az pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy hat évvel idősebb nálam. Hiába, hogy már én is felnőttnek számítok, ha az ő életét az enyémmel összehasonlítjuk..ég és föld.

Kyrre egyszerűen képtelen arra, hogy érezzen akármit is a győzelemvágyon kívül.

Ásítozva keltem fel az ágyamból, és már-már rutinosan indultam el lefelé, a konyhába.

Az említett helyiségben Kyrre kivételével mindenki ott volt - rajtam kívül Justin nézett ki még úgy, mint aki totál offon van a korai keléstől.

Meg tudom érteni.

- Jó reggelt - köszöntem halkan, majd a konyhapulthoz mentem, hogy töltsek magamnak a már elkészített kávéból.

Igazából senki sem volt így kora reggel nagyon beszédes kedvében - mindenki tette a maga dolgát. A kávém mellé ettem egy kicsi csokis kekszet is, majd miután a bögrét már kimosva tettem a helyére, felfelé indultam, de megtorpantam, ahogy megláttam a nappali felől érkező Kyrre-t.

Szemei és arckifejezése a mieinkhez képest kifejezetten éber volt, mégis, egy kis nyugtalanság és félelem az ő tekintetében is megbújt. Világosbarba tincsei közül néhány a homlokába lógott, de amitől leginkább hanyatt vágtam volna magam, az az a tény, hogy csupán egy szürke rövidnadrágot viselt; kreolos, tökéletesen kidolgozott felsőteste láttán olyan emlékek jutottak eszembe, amikre nem igazán akartam gondolni. Nagyot nyeltem.

Elkaptam róla a tekintetem, majd sietős léptekkel, valljuk be, enyhén drámaian indultam az emelet felé.

- Anyám, meddig fog ez még tartani..? - hallottam még Drew suttogását.

Csak legyünk túl ezen az egészen, aztán az tuti, hogy nem látnak többet.

Lezuhanyoztam, ami valamennyire felébresztett, majd fogmosás után magamra kaptam egy szaggatott, bőfazonú farmert és egy fekete pólót. Hullámos, világosbarna tincseimet hagytam a vállamra omlani, sminkelni pedig egyáltalán nem sminkeltem - egy majdnem egész napos út vár ránk, a többiek meg már láttak engem rosszabb állapotban is, mint smink nélkül.

Végül még visszamentem a szobámba a sporttáskáért, amibe az elkövetkezendő néhány napra pakoltam ruhákat meg egyéb fontosabb dolgokat, beleléptem a szekrény előtt pihenő fekete bakancsomba, és elhagytam a helyiséget.

Justin bevárt engem, hogy bezárja a házat ,ugyanis én hagytam el utolsóként a konkrét palotának nevezhető épületet.

Alex, Drew és Julia egy sötétszürke Range Rover csomagtartójába pakolták a cuccaikat, Justin és Sandro pedig az estély napján látott fehér Porsche-ba. Tanácstalanul álltam egy helyben, azon gondolkozva, mégis hova a francba menjek - nem tartott sokáig, ugyanis..

- Rendben, kösz - lettem figyelmes a mély, rekedtes hangra, ami a garázs felől jött, mire odakaptam a fejem. Kyrre a zsebébe csúsztatva a telefonját csukta be maga után az ajtót, majd a többiek is észrevették, hogy itt van, és hirtelen ők is elhallgattak.

- Szóval akkor - köhintett felénk fordulva. - Maximum négy helyen álljatok meg pihenni, nem több, mint húsz percre. A két benzinkúton lebeszéltem a tulajjal, hogy a kamerákat kapcsolják ki technikai hibákra hivatkozva, tehát nem fenyeget az a veszély, hogy esetleg központilag látnak minket a felvételeken - magyarázta. - Viszont fegyver mindenkinél legyen, biztos, ami biztos - tette hozzá. -Nagyon nem szeretném, hogy ez a próbálkozás is úgy végződne, mint az előző - halkult el a végére Kyrre. Justinnak az arckifejezése hirtelen komorra váltott, nekem pedig leesett, hogy ismét egy olyan dologról van szó, amiről amúgy rohadtul nem tudok. - Értve vagyok? - kérdezte.

- Nyugi, Főnök - szólalt meg Sandro. - Több, mint egy hónapja, hogy tervezzük ezt az egészet, sikerülni fog. - A borostás srác ezzel a mondatával azonban nekem azt is eszembe juttatta, hogy bizony már több, mint egy hónapja vagyok velük.

Őszintén, eddig minden este eszembe jut, vajon keresnek-e, hiányzom-e a barátnőimnek. Anyu hogy viseli ezt az egészet? De ami tényleg minden áldott nap felmerül bennem..

Van fogalma apunak arról, hogy kinek van köze az elrablásomhoz?

Eszembe jut, hogy Kyrre alkut kötött velem; ha sikerül visszaszerezni a vagyonát, hazamehetek.

Viszont azok után, amik kiderültek apáról, fogalmam sincs, hogy képes lennék-e ugyanúgy tekinteni rá, mint azelőtt.

Fogalmam sincs, hogy egyáltalán hívhatom-e még az otthonomnak Los Angelest.

Valljuk be: semmi sem lenne ugyanaz.

- Nilla - eszméltem fel a nevemre. Kyrre szólt, mire felé kaptam a fejem, és az enyhe ijedtségtől vadul dobogó szívvel figyeltem őt. - Te velem jössz - mondta egyszerűen, nekem meg asszem nyolcszorosára kerekedtek a szemeim, hiába voltam fáradt.

- Mi a szar? Biztos, hogy nem - röhögtem el magam hitetlenül. Félszemmel láttam, hogy a többiek jobbnak találták, ha beülnek az autójukba.

A norvég továbbra is nyugodtan, mégis határozottan és tekintélyt parancsolóan nézett a szemembe üres, jég kék íriszeivel.

- Nem vagyok hajlandó ilyenkor erről vitát nyitni. Szállj be a kocsiba, és indulunk - biccentett a feljárón álló fekete Audi felé.

- Az egy szerencséd az, hogy most nekem sincs hozzá sok kedvem - közöltem összehúzott szemekkel, de csak hogy egy kicsit felcsesszem az idegeit így a korai órákban - fő a kedvesség, hehe -, hozzá lépve egy egyszerűen a kezébe nyomta a világosszürke táskámat, majd felszegett állal sétáltam el mellette a fekete sportkocsihoz, hogy beüljek.

Kyrre pillanatokon belül mellettem termett. Bevallom, tényleg dühös voltam rá. A hideg ablaküvegnek döntöttem a fejem, egy pillanatra lehunyva a szemeim, ajkaimat pedig egy halk sóhaj hagyta el.

Hallottam, hogy felbőg a motor, aztán kintről tompán a többi kocsi is megismételte ezt a folyamatot. Mi tolattunk le elsőként a feljáróról, majd Kyrre a jobb és bal oldalon is dombokkal, hegyekkel határolt országútra vezette a kocsit.

Elkezdődött.