GREEDY FOR LOVE - kygo ✓

tizenhárom;

nilla;

Útközben Kyrre és én egyetlen szót sem váltottunk egymással - mondjuk úgy elég nehéz lett volna, hogy fél órával az indulás után bealudtam, annyira álmos voltam.

Mikor megébredtem, még úton voltunk. Lassan emeltem meg a pilláimat - kinézve az ablakon láttam, hogy az üvegen apró vízcseppek gördültek le. Az égbolt egy részét sötét, szürkés felhők borították, míg a távolban már-már vakítóan világos volt.

Ilyenkor kell magam emlékeztetni arra, hogy a norvég és Los Angeles-i nyarak közti különbség nem éppen kicsi.

Ásítva egyenesedtem ki, és nyújtozkodni akartam, de sikeresen bevágtam a kezemet az autó tetejébe.

Hülye sportkocsik, miért ilyen alacsony a belső terük?

Kyrre úgy tűnt, nem éppen szándékozik velem foglalkozni; jégkék tekintete az utat figyelte, mindkét kezét a kormányon tartva.

- Hol vagyunk? Elhagytuk már Norvégiát? - törtem meg a csendet elsőként.

- Még nem. De körülbelül húsz perc, és Fredrikstathoz érünk. Van a határnál egy benzinkút, ott megállunk - magyarázta rám sem nézve.

- Aham -motyogtam, értelmezve a hallottakat.

A beszélgetésünk itt ki is halt, egyikünk sem próbálkozott tovább. Elővettem a telefonom, hogy megnézzem, mennyi az idő - közel hat órája vagyunk úton.

A hideg ablaknak döntöttem a fejem, és unalmamban az azon legördülő esőcseppeket figyeltem, vajon melyik ér le előbb az üveg aljára.

Alig gyerekes, mi?

Nem telt el öt perc sem szerintem, és hirtelen felindulásból a rádióhoz nyúltam, hogy bekapcsoljam.
Valami hapsi épp norvégul beszélt, tehát egy kukkot sem értettem, de a kocsiban levő feszült csend már-már kikészített.

- Érted egyáltalán, amit mond? - szólalt meg Kyrre.

Tényleg, őt még nem is hallottam norvégul beszélni. Vajon milyen lehet?

- Nem nagyon, de mindegy - feleltem megvonva a vállamat. A következő pillanatban a hangszórókból felcsendült a OneRepublic Apologize-ja, amit már az első akkordból felismertem.

Az egyik legnagyobb kedvencem; mint ahogy a banda is.

Kicsi korom óta imádom őket, és az első koncertem is egy OneRepublic fellépés volt, tizenöt évesen. Emlékszem, anyu félt elengedni, mivel az esemény nem is Los Angelesben volt, hanem Londonban, apunak pedig pont Anglia volt a következő úticélja az akkori üzleti útján, és ő vetette fel az ötletet, hogy elvisz engem.

A mai napig bennem van az érzés, mikor megláttam Ryant és a többieket a háttérben - soha nem fogom elfelejteni azt a napot.

- I'd take another chance, take a fall, take a shot for you.. - énekelte Ryan, ezen a soron pedig keserűen elmosolyodtam, ugyanis iszonyatosan illet ide.

Kyrre-re, és rám.

A fiú tényleg nem hazudott, ugyanis bő húsz percen belül leállította a kocsit egy benzinkútnál. Tisztán hallottam és éreztem, ahogy kiszálltam, a totálisan elgémberedett térdem nem éppen kellemesen roppan egyet, mire egy pillanatra összeszorítottam a szemem.

Összefontam magam körül a karjaimat, ugyanis nem éppen volt meleg - az, hogy egy szál pólóban meg szakadt farmerben voltam, csak nehezítette a helyzetet.

Francba már a hülye északi időjárással!

Tettem pár lépést a még szemerkélő esőben, majd olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam.