Az Akatsukis Démon Lánya [Befejezett]

40

-Olyan unalmas ez- ültem már több órája a székben. Elsőnek mindenki bemutatkozott, majd Rai egy hosszú beszédet tartott. Ezt követően pedig asztalokat kaptunk, ahol a nap hátralévő részében kell majd lennünk. Kimondottan unalmas nap és még Rai mindig beszél. Ülve el tudnék aludni. Viszont ezt nem igen tenném. Reggel óta olyan érzésem lenne, mintha valaki figyelne. Egyben ismerős és egyben ismeretlen a chakra tulajdonosa. Talán csak beképzeltem egyszer, de mintha láttam volna egy alakot a fák között. De mikor pislogtam már el is tűnt. Lehet befogom annak, hogy a tűző naptól, napszúrást kaptam
-Ennyi lenne- rázott vissza a világba Rai beszéde. A nap már lemenő félben volt, a kinti lámpák már fel voltak kapcsolva. Nahát, ennyire magamba voltam merülve? - kezdődhet a party- lépett le az emelvényről, miközben különféle ételek voltak kirakva az asztalra. Tényleg nem figyeltem a külvilágot
-Na ki fog nyerni?- nevetett Akane és anyával együtt, felpattant az asztaltól és az italok felé siettek, ahová a nagyiék is követték
-Csak úgy hagyod, hogy sokat igyanak?- néztem unottan apa felé, aki már a tarkóját vakarta
-Egy kis italt?- jött végszóra oda egy nő egy tálcával, amin rengeteg szaké volt
-Egy nem árt meg, hm- vett el egyet, amit megivott
-Hányszor fogod még ezt mondani?
-Szerintem anyátok többször, hm- mutatott anya és Akane felé, akik körül már ott voltak a férfiak- na azonnal oda megyek, hm- húzott le egy újabbat és elindult elrángatni onnan a férfiakat, amin Hikarival csak jókat nevettünk, ahogy kissé ittasan, rángatta őket. Anya és Akane pedig csak tovább ittak. A nagyiék Raival beszélgettek, így mi Hikarival, inkább az asztalnál maradtunk és figyeltük az embereket. Azt leszámítva, hogy régen milyen ellenségesek lehettek, tök jól kijönnek anyáékkal.
-Van itt valaki- szólalt meg Akuma, így egyből rákaptam a fejem
-Tehát nem kaptam napszúrást. Hogy-hogy nem anyának szólsz?
-Hülye vagy? Őt ilyen állapotban biztos nem hagyom harcolni
-Ooh, tehát vigyázol ránk. Milyen édes vagy
-Inkább menj keresd meg az ismerős idegent- kiáltott rám
-Hikari. Megyek sétálok egyet, hamarosan jövök- borzoltam össze a haját, mire csak bólintott, így elindultam a parkba. Tsk, szuper. A party miatt nem hoztam el a fegyvereimet. Akkor marad az ököl
-Szervusz drága- kapták el hirtelen a csuklóm, így reflexből megfordultam és lendítettem a másikat is, amit ugyan úgy megfogott
-Da-daichi
-Szervusz Kei. Csak jöttem beköszöni- hajolt közel, így előre hajoltam és erőből lefejeltem, aminek az lett a következménye, hogy elengedett. Homlokomat masszírozva, léptem egyre hátrébb tőle, hogy tisztes távolságra legyünk
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
-Én mindent tudok rólad- jött egyre közelebb, így hátráltam, míg nem megbotlottam az egyik kiálló kőben
-Ne gyere közelebb, vagy megbánod- rémlett fel bennem, mikor eltörte a karom, így egyből átjárt a gyűlölet. Felegyenesedve, álltam harci állást, és emelve a kezem, ütöttem bele a hasába. Tanulva az akkori hibámból, emeltem a lábam, hogy fejbe rúgjam, mikor elkapta a lábam
-Eresz el
-Ezer örömmel- dobott volna el, de időben megtámaszkodtam a tenyeremen és újból indultam volna megtámadni, ha nem fog le és lök a falnak. Mióta van mögöttem fal? Néztem oldalra, mikor rájöttem, hogy ő hozta létre, mikor el akart dobni. Kezeimet a fejem mellett, erősen oda támasztotta és közelebb hajolva, éreztem a meleg leheletét
-Szeretlek Kei
-Hagy békén- próbáltam kiszabadulni a szorítása alól, mikor egy hirtelen mozdulattal közelebb jött és majdnem az ajkaimra tapadt, mikor valaki ellökte tőlem és védelmezően elém állt. Katanáját előtte tartotta, miközben másik kezével hátra nyúlt és megfogta az én kezem
-Ne érj hozzá Keihez