Érzelmi kötelék ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

»8. rész«

Reggel, amint felébredtem az ágyamban feküdtem és néztem ki a fejemből. Kellett egy kis idő még, hogy felébredjek teljesen, ezért felkelés helyett tovább feküdtem az ágyban.

Egy hatalmasat ásítottam, majd hangokat hallottam a földszintről.

Hyunjin...

Eszembe jutott minden tegnapról. Kíváncsi voltam, hogy Hyunjin mára jobban van-e, így nem kellett kirángatnia senkinek az ágyból.

Amint felkeltem már mentem is az ajtó felé. Szemeimet dörzsölve haladtam, majd egy ismeretlen hang miatt megtorpantam a lépcső tetején.

-Hyunjin most mégis mihez fogsz kezdeni? – kérdezte valaki tőle.

Amilyen halkan csak tudtam úgy lépkedtem le a lépcsőn, majd megálltam a nappali bejáratánál. Lassan benéztem, aztán megláttam Hyunjint egy számomra idegen fiú mellett ülni.

-Nem tudom. Figyelj Seungmin... Megoldom. Ne aggódj értem. Így is már aggódik valaki, nem kell még valaki. – közölte Hyunjin.

Seungmin... Nem ő Hyunjin legjobb barátja?

-Azok aggódnak érted, akik szeretnek. Ez baj vagy mi? – kérdezte tőle Seungmin.

Ez nem teljesen igaz.
Aggódom érte, de nem szeretem.

-Szeretnek... Seungmin egyedül csak te szeretsz szerintem. És más nem is kell. Nem akarok kötődni már máshoz is. Kitudja mikor támad hátba megint valaki. – mondta Hyunjin kiakadva. – És ezért tenni fogok. Nem akarok mást magam mellett tudni.

Én... Én sose támadnálak hátba.
Ne legyél elzárkózva az emberek elől. Várjunk csak...
Nem akarsz kötődni máshoz?
Nem kell más?
Velem normális voltál...
Azt hittem, hogy később akár még barátok is lehetünk...

-Ezen majd később javítunk. Azt mondod egyedül csak én szeretlek? Hm, lehet. De... Én jobban, mint gondolnád. – mondta Seungmin, majd felhúztam a szemöldököm.

-Ezt hogy érted? – kérdezte halkan Hyunjin.

-Van ez a srác akinél itt vagy. Jobb így. Tudod miért? Így legalább többször láthatlak.

-A neve Jeongin. És igen, ennek én is örülök. De...

-Még mindig nem érted? Akkor közlöm szárazon. Szeretlek.

Seungmin egy pillanat alatt zárta be a közte és Hyunjin közti távolságot, ami engem sokkolva ért.

Seungmin megcsókolta Hyunjint...

Hittem abban, hogy Hyunjin ellenezni fogja ezt az egészet, de nem így lett.

Az emlékek hirtelen törtek rám.
Mikor Hyunjint bevezettem a házba.
Mikor megfogta a derekam.
Mikor... Levitt a lépcsőn...

-Seungmin... Te mégis... – zökkentem vissza Hyunjin szavaira, majd észrevettem, hogy engem figyel. – Jeongin...

-Elkéstem igaz? – kérdezte Seungmin halkan. – Őt választottad...

-Mi? – kérdeztem egyszerre Hyunjinnal.

Biztos, hogy nem...

Megrémített ez az egész. Most, hogy megtudtam, hogy Hyunjin a saját neméhez vonzódik... Minden zavaros lett.

-Jeongin. – kelt fel Hyunjin a kanapéról, majd megindult felém.

-H-hagyj békén. – mondtam, majd sietősen mentem vissza a szobámba.

Amint beértem a szobába, magamra zártam az ajtót, majd háttal neki döltem. Kezeimbe temettem az arcomat és tanácstalanul álltam egyhelyben.

Nem zavart az, amit megtudtam róla.
Egyáltalán nem érdekelt.
Csupán egy dolog érdekelt.

Mi van, ha... én is a fiúkhoz vonzódom?

Sosem voltam még szerelmes.
Sosem tetszett még senki.
És nem is foglalkoztam én ezzel.

A szüleim sokszor mondták, hogy majd találok egy kedves és szép lányt, kivel boldog leszek. Ezért is fogtam fel úgy, hogy ez is lesz. Sosem gondoltam bele, hogy mi van, ha nem.

Persze tudtam jól, hogy attól még, hogy Hyunjin meleg, nem kell nekem is annak lennem. Viszont teljesen elbizonytalanodtam.

Felix már szóba hozta ezt a témát, de nem igazán hallgattam meg sose. Túlságosan is biztos voltam abban, hogy a lányokat szeretem.

Eszembe jutott, hogy tegnap még aranyosnak is gondoltam Hyunjint, majd az ajtónak dőlve csúsztam le végig a földig, aztán felhúztam lábaimat és átöleltem őket.

-Jeongin. – kopogott be Hyunjin az ajtómon.

-Hagyj. – mondtam szenvedő hanggal.

Egy csepp utálatot sem éreztem a fiú iránt, mégis félni kezdtem tőle.

Mi van, ha magától a változástól félek?
Nem akarom, hogy megváltoztasson.

De az is lehet, hogy én változtatom magam a mostani felfogásommal.

Mégis... Ki vagyok én?