60

3K 170 13
                                    

h a t v a n a d i k f e j e z e t

Fontossági sorrend

- Mindenképp írok este, ha hazaértünk, oké? De közben is hívhatsz, Mads, bármikor, ha úgy érzed, beszélni szeretnél. Rendben? - néztem a legjobb barátnőmre egy szomorú, mégis biztatóbbnak ható mosollyal az arcomon.

- Rendben - felelte Mads, és majd' megszakadt a szívem, ahogy fáradt, kisírt szemeivel nézett rám. Szorosan magamhoz öleltem, és hallottam, ahogy párat szipog.

Szerintem mondanom sem kell, hogy a tegnapi nap után egyszerűen borzalmas éjszakám volt. Folyamatosan kattogtam, a rengeteg ártatlan áldozaton, a sebesülteken, és azon, mennyi idő után kapjuk vissza a régi Madisont, mert az tuti, hogy nem mostanában.

Akármennyire is maradni akartam, még akár egy hetet is, tudtam, hogy Madison ellenezte volna, mondván, miatta semmiképp ne szakadjak ki a normális hétköznapjaimból - muszáj volt belátnom magamnak, hogy ez tényleg így helyes. Főleg, hogy évek óta ismerem, és tudom, az ilyen helyzeteket tényleg szereti magában lerendezni, feldolgozni és elfogadni.

És valóban, az elmúlt hetekben csupán a kisebb részét intéztem az idei év első felében esedékes dolgaimnak - a nagyja még csak most következik, mint például hétfőn az egyik volt osztálytársam babaváró bulija.

- Nagyon szeretlek - suttogtam még Madisonnak, majd elhúzódtam tőle, és a tekintetemmel próbáltam azt sugallni, minden rendben lesz.

- Én is téged - válaszolta egy nagyon halvány mosollyal, aztán Justinhoz léptem, hogy tőle is elköszönjek, ugyanis ő itt marad Madisonéknál még a mai napon, de holnap reggel Los Angelesbe utazik, mivel pár rádiós műsorban fog szerepelni, meg azt mondta, 1-2 napot lehet beugrik a stúdióba is.

- Jaj, Rapunzel, ne nézz így rám! - kérte az énekes, miközben az egyik karomnál fogva húzott az ölelésébe. Nagyot sóhajtva hajtottam a fejem a melkasára, miközben karjaimat köré fontam. - A kiskutyaszemeid kinyírnak - tette hozzá halkabban, dünnyögve, én pedig nem bírtam ki, elmosolyodtam.

Magam sem tudom, miért, de Justintól ugyanolyan nehezen tudok elköszönni - akármilyen hosszabb különlétről legyen szó -, mint Madisontól, hiába csak szeptember óta ismerem. Ő még a legrosszabb, de tényleg, a legrosszabb helyzetekből is próbálja kihúzni az embert, ha csak egy kis időre is. Nem tudom, mivel és hogyan, de tegnap este hallottam, ahogy megnevettette Madset - annyira jól esett hallani.

Justin az elmúlt hét hónapban olyan lett számomra, mint egy rég elveszett báty, vagy nem tudom, de az biztos, hogy mára már elmondhatatlanul fontos szerepet tölt be az életemben.

Rydertől búcsúztam el utoljára, ahogy Kyrre is, aztán mondtam Tracie-nek, hogy indulhatunk, ugyanis ő fog minket kivinni a reptérre.

...

Hétig, a repülőnk felszállásáig még volt hátra néhány perc. Kyrre meg Brad, a pilótánk felpakolták a cuccainkat a magángépre, én pedig még maradtam beszélni Tracie-vel egy kicsit.

- Annyira félek, hogy hogyan fogja átélni ezt az egészet - sóhajtotta aggódva, egyértelműen Madisonra utalva.

- Ennél rosszabb nem lesz - kezdtem bele. - Mélyen lesz, de nem fogja elhagyni magát teljesen. Mads soha nem lenne képes erre, ezt mind tudjuk - erőltettem magamra egy halvány mosolyt, mire Tracie afféle "Oké, igazad van" arckifejezéssel válaszolt. - Én megígérem, mellette leszek én is, bármeddig tart ez az egész. És Tracie...itt van Justin is. Ő meg végképp nem fogja hagyni, hogy összezuhanjon.

BORN TO BE YOURS - kygo ✓Where stories live. Discover now