Grace határozottan irányítás mániás, szereti, ha a dolgok úgy működnek, ahogy eltervezi. Minden a legnagyobb biztonsággal, a saját medrében, úgy ahogy ő megtervezte.
Reece vad, fékezhetetlen és imádja a spontaneitást. Szeret mindenbe belevágni, m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
nyolcadik rész Gracie szemszöge
— Minden oké? — kérdezte Reece, ahogy egy melegítő alsóban, és egy fehér pólóban ajtót nyitott nekem. Lélegzetelállítóan nézett ki, mármint hű, azt hittem a napközbeni Reecet nem lehet felülmúlni, de ez az álmos, ragyogó szemű fiú... Hát igen. Látszik nem sokat láttam esténként.
— Te komolyan aludtál? — kérdeztem hitetlenkedve. Reece Becker, aki hajnalig bulizik, cigarettát szív, és tömény szeszt vedel, most kócos hajjal, és bágyadt tekintettel pislogott rám, gyakorlatilag pizsamában.
— Aha — felelte röviden. — Anyáék évfordulós wellness hétvégét tartanak, Cori és Clayton egyetemen buliznak, nekem meg nem volt kedvem sehova sem menni ma este. Úgyhogy benyomtam egy filmet, és nyugodt szívvel elaludtam.
— Azta — öntöttem tömören egy szóba a gondolataimat. Reece mostanában szinte csak bulizott. — Azt hittem minden hétvégén eljársz valahová.
— Ja, igen — bólogatott, és mikor észrevette, hogy még mindig nem engedett be, félre állt az ajtóból, és betessékelt. — Hát holnap lehet benézek egy házi buliba. Amúgy mit keresel itt?
— Tessék? — kérdeztem meglepetten, mire ő azonnal mintha kicsit fel is ébredt volna hangom tónusától.
— Mármint nem úgy, csak nem éppen Chrisszel randizol? — tette fel a kérdést, és közben a konyhán keresztül az emelet felé sétált.
A Becker rezidencia hasonlóan nézett ki mint a miénk. Széles márvány konyha, fehér falak, kényelmes barnás színű bútorok, amire jól esik leheveredni egy nehéz meccs után.
— Most hozott ide — feleltem kurtán.
— Ó, értem — bár szerintem nem értette. Én sem értettem, hogy miért jöttem hozzá. Egyszerűen csak úgy éreztem, beszélnem kell valakivel erről a dologról. Mármint arról, hogy miért nincs forróság. Ő pedig a legjobb barátom. Egy helyben toporogtam. — Kérsz valamit? Tea, víz, kávé...
— Valami pia van? — kérdeztem, szavába vágva, mire ő meglepetten fordult hátra.
— Mi van? Szar volt a randi vagy mi? — a hangja aggodalmasabbá vált. — Oké, van bor a hűtőben, foglalj helyet a szobámban, lezuhanyozom, hogy felébredjek, és beszélünk. Vagy berúgunk.
— Vagy mindkettő — vontam meg a vállamat lazán, mire ő elvigyorodott. Mikor eltűnt a folyosón, azon gondolkoztam, vajon fogok-e valaha olyan fiút találni, akinek szebb lesz a mosolya számomra mint az övé. Valószínűleg nem. Ez olyasvalami, aminek a diadalát egy fiú sem veheti el Reecetől.
Kivettem a vörösbort a hűtőből, és az emelet felé trappoltam öblös lépteimmel. Reece szobája király volt. Mármint nem az az undorító kamasz fiú szoba, ahol sörös üvegek képei, meg piros bikinis lányos poszterek lógtak a falon, meg mindehol kiürült chipses zacskók és eldobált alsógatyák hevertek. Nem, Reece szobája majdnem hófehér volt, néhány bézs darabbal, mint például a bútorok, vagy a szőnyeg, meg a tükör kerete. A függöny vajszínben tetszelgett, kiválóan megszűrve a reggeli fényt. Erre még kiskoromból emlékeztem, mikor egyszer náluk éjszakáztam, mert mozi után rosszul lettem a romlott sajtos nachostól, és már nem tudtak időben hazajuttatni. Azóta nem aludtam Reeceknél. Bár a barátságunk úgy tűnt nem ismert határokat, azért mégiscsak voltak bizonyos vonalak, amiket nem léptünk át az évek során egymás érdekében. Ilyen volt például egy éjszaka a másik házában. Vagyis egy együtt alvás, vagy pizsamaparti, ki hogy hívja. Ez sosem történt meg.
