Akarom [Shinkami ff. - Befejezett✅]

~ 24.~

Decemberben járunk, ahol egyáltalán nem mondható az idő jónak.  Másfél hónapja nem találkoztam Hitoshival, hisz valahogy a suliban is mindig sikerült kerülnie. Próbálok róla megfeledkezni, de valahogy minden rá emlékeztet, itt persze nem a suli területére gondolok. Napokig, amíg nem találkoztam Seroval, mindig kimentem arra a helyre, ahol megkért, legyek a barátja. Minden egyes alkalommal el is sírtam magamat, hisz olyan volt az egész, mint egy álom és ő is benne lett volna. Valahogy nem tudok attól a ténytől elvonatkoztatni, hogy még mindig szeretem őt. Mihoko is párszor átszokott szaladni hozzánk, hogy anyával beszélgessenek és ha meg is lát, állandóan csak szomorúan visszamosolyog, hisz ő is tudja min megyek keresztül. Az eset utáni napon meglátogattam őket, és elmondtam nekik mindent, ami kettőnk közt volt a fiúval. Persze meglepődött, de elfogadta, mivel sejtette, hogy a fia biszexuális lehet, hisz lány barátai voltak és meg is nézte őket, de volt eset mikor ketten voltak és a fiúkat is megnézte szeme sarkából.

A suli napjaim az elején teljesen borzalmas teltek, hisz nem akart senki sem szóba állni velem. Sero is egy másik suliba járt, így még találkozni sem tudtunk. Nem beszéltem senkivel, és ők se velem. Valahogy nem voltam kíváncsi arra, hogy mit reagálnának rá, ha kiderülne mi is történt velem. Felőlem cikizhetek volna, vagy piszkáltak volna, de minden egyes gondolat, ami bennem ezzel kapcsolatban megfogalmazódott, valahogy inkább nem is próbáltam foglalkozni velük. És ez így ment decemberig. Nem akartam itt tanulni és nem is tetszett a környék. Mikor ezt anyának elmondtam erősen tiltakozott, hogy maradnom kell. Na már most, ebből a beszélgetésből olyan szintű veszekedés lett, hogy a mai napig nem is beszélünk egymással. Mindenkit sikerült magamtól eltaszítani, ahogy azt meg is mondtam.

Hantával is megbeszéltünk mindent, így hivatalosan is egy hónapja járunk. Sokat tett a kapcsolatunkért, hogy olyan legyen, mint most és ezért hálával tartozom neki. Segített  nagyjából a Hitoshis ügyet lezárni, minden nap kedveskedett nekem valamivel és az ilyen napokban éreztem. Tényleg fontos vagyok valakinek. És az emiatt kapott remények miatt sikerült újabb és újabb dalokat írnom, majd persze bátorságot véve, felrakni a Youtube-ra.  És akárhányszor felléptem, mindig nagy öröm volt, hogy sok embernek mennyire is tetszenek a dalaim. Valahogy éreztem, mintha velem lennének, és támogatnának lelkileg, hogy folytassam. Majd ezek a támogatások be is váltak, hisz az egyik nap megkeresett egy zenei producer, hogy csatlakoznék-e hozzá. Persze adott gondolkozási időt, és mivel még tanuló vagyok biztosított arról, hogy a tanulmányaimat is be tudom pótolni. Csak egy probléma volt. Ehhez vissza kellene utaznom Amerikába, hisz a székhelyük ott van. Anyával napokig beszéltünk erről a témáról, és megegyeztünk, hogy elenged, ha azért meg is látogatom.

Most pedig itt állok az egyik kisboltban a polc mellett, hogy a holnapi útra vigyek valami kaját. Hajnalban repülök vissza a kontinensre, és nem eléggé vagyok ideges, hogy újra ott kell majd éljek. Persze nem az apámhoz fogok költözni, hanem a menedzserem biztosított egy lakást, amiben kényelmesen megleszek. Sóhajtva dobom a kosárba a wasabi chipset, majd tovább sétálva betérek az italokhoz. Unottan dobok bele három dobozzal a kedvenc energiaitalomból, majd kiszúrva az utolsó colát nyúlok be érte, de valaki hamarabb kapta ki. Kicsit ingerülten nézek fel arra, aki el merte venni tőlem, de egyből el is tátom a számat, hisz az ,,exem" állt mellettem. Persze az ő arcán is látszódott a döbbenet, de gyorsan megköszörülve a torkát hagyott magamra. Na, azt biztos, hogy nem szaladsz el! A kelleténél kicsit erősebben csuktam be az ajtót, majd a kaszához sietve gyorsan sietve, majd elköszönve kirontottam az utcára. Persze nem is kellett sokat mennem, hisz az épület falának volt dőlve és... cigizett.

- Gondoltam beszélni akarsz velem, ha már úgy kirontottál. - fújta ki a füstöt és el kellett ismernem, hogy még így is elképesztően szexin néz ki. Unott kifejezése mit sem változott, és nem is tudtam volna elképzelni máshogy.

- Mégis mióta cigizel? - dőltem én is a falnak, majd a saját dobozomból kivéve egy szálat gyújtottam rá.

- Passz. Szerintem azóta, mikor a kórházban beszélgettünk. - szívott egy mélyet bele, miközben szeme sarkából nézet végig. Sóhajtva távozott belőlem a káros füst, majd a telefonomat elővéve néztem meg az időt. Lassan mennem kell, hisz három óra múlva indul a gépem.

- Lassan mennem kell. A gépem nem sokára indul. - tapostam az elszívott cigire, majd a szatyrot a kezembe szorítva néztem rá.

- Mégis hova mész? - hangjában némi aggodalom is hallható volt, ahogy szemeimbe nézve fordult meg.

- Vissza Amerikába. - rántottam vállat, majd egy lépést hátrálva akartam megindulni, hogy végleg itt hagyjam, de a karom után kapva visszarántott. Értetlenül néztem rá, de csak a fejét rázva engedett el.

- Legyen jó utad. Most nekem is mennem kell. - halványan elmosolyodott és nekem ennyi kellett, hogy a bennem lévő sebek egyik percről a másikra felszakadjanak, majd könnyezve a karjaiba ugrottam.

- Hogy lehetsz ilyen kegyetlen velem? Mégis, hogy tudsz a történtek után mosolyogni?! - sírva bújtam a nyakához, mire magához szorítva ölelt .

- Sajnálom, de így a legjobb. - engedett el lassan, majd a kezemet fogva simított végig a bőrfelületen. Könnyeim egyre jobban kezdtek potyogni, de örülök, hogy ezen a napon is sikerült vele legalább egyszer és utoljára találkoznom. Szemeimet az ő íriszeibe vezettem, és ebben a percben nem érdekelt, hogy van fiúm. Egyből az ajkaira kaptam, amit szinte tépve viszonzott. Sóhajtva hagytam, hogy a nyelve befurakodjon a számba, így teljesen átadva magam úsztam az árral. Teljes testével a falnak nyomott, mire enyhe nyögés szaladt ki a számból. Vágytam rá, hogy hozzám érjen. Vágytam, hogy legalább még egy napot vele töltsek. Kezeimmel a tarkóján lévő tincseket kezdtem el tépni, mire morogva az oldalamba mart.

- Hitoshi... - suttogtam a fülébe, mire megremegve nézet le rám, majd teljes nagy önuralommal elhátrált. Lihegve figyeltem, ahogy teljes kétségbeesve néz rám, majd a fejét megrázva motyogva elköszön és ott hagy az utcában. Visszadőlve a falnak vettem tudomásul, hogy mekkora egy hülye vagyok. Barátom van, akit ebben a pillanatban szó szerint megcsaltam. De akkor mégis miért nem érzek bűntudatot? Miért nem érzek fájdalmat a tettem után?

Halkan felvettem a közben leesett szatyrot, majd lassú léptekkel indultam meg haza és próbáltam feldolgozni az előbb történteket. De nem volt rá magyarázat, hisz a válasz már bennem volt. Halálosan szerelmes vagyok Shinsou Hitoshiba...

Sajnos nem voltam képes kibírni, hogy ne rakjam ki a folytit XD Remélem tetszett nektek :) Puszancs nektek babók <3