Lehettem volna a mindened. A társad, a szerelmed, a társszerelmed, a hátországod, az érzelmi stabilitásod, a mindennapi szexed, az ágyad, az asztalod, a választásod, a férfias döntésed. Lehettem volna én a hosszú hajszálak a mosdóban, a rózsaszín fo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azt hiszem tévedtem, mikor azt mondtam, hogy a hotel hatalmas. Ez még a hatalmasnál is hatalmasabb. Az előcsarnok elképesztően gyönyörű és tágas. A hosszú folyosót és az ideiglenes szobámat is ezekkel a szavakkal kell ellátnom, mert mással egyszerűen nem tudom.
A szobám egy hatalmas nappalival, konyhával és fürdőszobával rendelkezik. Igazából ezt lehetne nevezni egy háznak is, hiszen minden olyan helyiség megtalálható benne, mint egy normális házban. Az egész lakosztályban a fehér, a barna, a sárga és a zöld szín dominál, ezzel is emlékeztetve arra, hogy ez egy Hawaii-i hotel.
A ruháim nagyrészét kipakoltam a bőröndből és a szekrénybe bepakoltam őket, a fürdőszobában pedig elhelyeztem a szükséges női dolgaimat, gondolok itt a neszesszeremre és a kevéske sminkeimre.
A nagy ágyra pattantam, majd kíváncsian a falon lógó órára pillantottam. A vacsora este hét órakor fog elkezdődni, most van fél kettő, tehát időm, mint a tenger. Egy ötlettől vezérelve felálltam az ágyról - ami természetesen egy hatalmas szédüléssel járt -, majd a szekrényhez lépve kezdtem el keresni egy fürdőruhát a sok közül. Végül egy fehér akadt a kezeim közé és kb. fél percig gondolkodtam, hogy ez legyen-e vagy inkább a rózsaszín. Kicsit hezitálva, de végül eldöntöttem, hogy a kezemben lévő darabot fogom felvenni.
Miután felvettem a fürdőruhát, a szőke hajamat egy egyszerű kontyba fogtam, magamra vettem a szellős kisruhámat, majd a telefonomat és a kártyát a kezeim közé kapva dugtam be a lábfejeimet a papucsba, majd mentem ki a lakosztályból. Leellenőríztem az ajtót, hogy rendesen be van e zárva, majd megfordulva indultam el a folyosón a liftig.
Egy röpke pillanat volt az egész. A néhai szerencsétlenségemnek köszönhetően szembe mentem vele. Próbáltam úgy tenni, mintha nem venném észre vagy netalán nem ismerném fel, így úgy gondoltam, hogy nyugodtan elmehetek mellette. Azonban ez nem így történt. Rám emelte sötét barna íriszeit, amit mintha lassított mozgásban tett volna meg, ezzel megbabonázva engem. Körbenézett, majd hozzám kezdett közeledni.
A kellemes illata automatikusan az orromba szökött, próbáltam nem felsóhajtani vagy elsírni magam. A szívem dübörögni kezdett, majd' feltépve a mellkasomat és őszintén azon sem csodálkoztam volna, ha ezt meghallja.
Hiszen nagyon is jól ismert. Ismerte minden rezdülésemet és érzésemet.
- De jó újra látni, Charlotte! - villantotta meg a piszkosul helyes mosolyát, a nevemet pedig még mindig tökéletesen ejtette ki, ami még jobban arra késztetett, hogy elsírjam magam.
- Téged is, David - erőltettem magamra egy mosolyt, több kevesebb sikerrel és a hangom is megrekedt, amint kimondtam a nevét.
- Igazán jól nézel ki - dícsért meg, majd végig nézett rajtam, mondata hallatán pedig elpirultam. Azonban tisztában voltam azzal, hogy nem hihetem el minden szavát. Mostmár nem.
- Az egyedül töltött idő sok hatással volt rám - vetettem oda, hiszen ami a szívemen, az a számon, legyen bármilyen szituáció. Utáltam ezt a személyiségemet, nagyon is. Néha igazán jól jött életem során, hiszen ezzel rengeteg fontos döntést sikerült meghoznom. Bár nem csodálkozom, hiszen apukám spanyol származású és a spanyol rokonaim hatalmas szájjal rendelkeznek.
David a mondatom hallatán kissé meglepődött arcot vágott, ám próbálta ezt úgy lereagálni, mintha nem hatotta volna meg.
A narancssárga ingjéhez nyúlt, majd megigazította annak gallérját. Az első két gomb nem volt begombolva - ki hitte volna -, ami még dögösebbé tette az ígyis dögös kinézetét.
- Ami azt illeti, nekem most mennem kell - szólaltam meg a pár másodperces csend után, majd kikerülve indultam el a folyosó végéig. - Még találkozunk! - intettem, majd hátat fordítva neki kezdtem el lépkedni a folyosón a személy felvonóhoz.
Nem akartam hátra nézni és újból a csokoládé barna szemeibe nézni, amik pár másodperc erejéig megbabonáztak. Nem akartam újból a közelében lenni és érezni mámorító illatát, ami orrlyukaimba szökött. Nem akartam újból sírni miatta, bármennyire is könyörgött a lelkem, hogy menjek vissza hozzá, mert szükségem van rá.
Igen, talán mégis szükségem van valakire, hiszen átlagosan minden nő mellé kell egy férfi, aki teljes szívéből szereti és megbecsüli. De nekem nem Davidre van szükségem, ezt nagyon is jól tudom, azonban a lelkemből még mindig nála van egy darab, ami ott dobog a markai között.
Enyhén megráztam a fejemet, hogy elhesegessem e fajta gondolatokat, majd a jobb kézfejemmel megtöröltem könnyes szemeimet. A lift ajtaja ebben a minutumban nyílt ki, én pedig majd' beesve léptem be. Megfordultam, majd eszeveszetten nyomni kezdtem a gombot. Miután bezárult és elindult a személy felvonó egy megkönnyebbült és rekedt sóhaj szaladt ki ajkaim közül.
Pár másodperc után az aulában is voltam, amit sietve próbáltam átszelni. Ami sikerült is, hiszen hamar a hotel végébe értem.
A medence hatalmas és természetesen gyönyörű volt, ahogyan a napozóágyak és a napernyők is. Néhányan a vízben lubickoltak - leginkább gyerekek -, néhány pedig napoztak vagy elfoglalták magukat valami kis aprósággal.
Egy tetszőleges napozóágyat választottam ki, majd telepedtem le rá. A papucsomat lehámoztam magamról, a hátamat a támlának döntöttem és minden percet próbáltam kiélvezni a ragyogó napsütésből, hiszen nagyon jól esett érezni a combomon lévő sugarakat, amiket a Nap adott ki magából.
Szemeimet lehunytam, majd élesen beszívtam a levegőt, melyet aztán mosolyogva engedtem ki. Felemelkedő érzés volt egy picit hátrahagyni a rengeteg munkát magam mögött - mégha azt ülő pozícióban is végeztem titkárnőként - és pihenni. A főnököm már korábban is szabadságra szeretett volna küldeni, de többször is visszautasítottam, hiszen egyedül laktam a nagyvárosi panelben és semmit sem tudtam volna otthon csinálni. Szívesen segítettem neki bármikor, volt mikor az ünnepeket is bevállaltam, csupán jószándékból és unatkozásból. Persze ezeket plusz órának írta be a főnököm, ennek következtében több dollár landolt a markomban.
Hiába megvolt mindenem, házam, pénzem, jó állásom, mégis rengeteg dolog hiányzott az életemből. A jövőm fele megvolt, vagyis inkább csak a negyede, hiszen a gyermekkori naplóm szerint még rengeteg de rengeteg minden hiányzik az életemből, amit egyedül nem tudnék teljesíteni.
- Hé, izé...nem akarok goromba lenni, de elfoglaltad a helyemet - rázott ki a gondolataimból egy kellemes, mély férfi hang.
Azonnal kipattantak szemeim, ám az erős sugaraknak köszönhetően nem tudtam kivenni az arcot, emiatt a tenyeremet a szemeimhez kellett emelnem. Másodpercek töredéke után tisztult a látásom és egy erős állkapcsu, fehér férfi termet a szemeim előtt. Feje tetején barna haj díszelget, amibe néha-néha belekapott a szellő, a tökéletes szemöldökei és pillái keretezték sötét, igázó szemeit. Nem volt csúnya, sőt. Igazán jól nézett ki.
Le kellett állítanom magamat, ha nem szerettem volna beégni előtte, bár már tök mindegy, hiszen rendesen megnéztem őt.
És ekkor még nem is sejtettem, hogy talán ő lesz az, aki megment engem ebből a rettenetes helyzetből.
