Hádész Lánya - SHADOWS

I'm sorry

Életem legrosszabb napja! Másoknak erről a mondatról az jutna eszébe, hogy egy 1-es matekdoga, vagy egy háziállat elvesztése. Aha. De nem nekem. Tudod milyen érzés az ha... Jó kicsit előre szaladtam. Kezdem az elején. Azaz délután ötkor. 

Péntek. A nyári szünet előtti utolsó nap. Az elején azt gondoltam a világ legjobb hete áll előttem. Ugyanis Anyának valamilyen úton-módon sikerült szobát szereznie egy Manhattani hotelben. Egy egész hét Karl bűze és Eugene nyafogása nélkül! Ez maga lett volna a paradicsom hacsak nem sül el minden balul. Miközben a szekrényemből pakoltam ki a dolgaimat, mikor egy ismerős arc szökkent mellém. Lee. Te jó ég. Hatalmas vigyorral a képén integetett mint valami debil. 

- Szia! Thália, ugye? - Oké kislány. Nagy sóhaj. Nem cseszhetsz el még valamit ma!

- Igen. - Válaszoltam fel se nézve a szekrényből. Lee figyelmen kívül hagyta, hogy éppen a pokol legmélyére száműzném, csak folytatta a dumálást.

- Te hova mész nyaralni? Képzeld! Én egész nyáron Manhattanba leszek! - Felvontam a szemöldököm. 

- Én is. - Feleltem, mire Lee szeme megcsillant. Jaj.

- Találkozhatnánk! - Mondta ki az átkozott szót. Ennek hallatán a kelleténél kicsit erősebben csaptam be a szekrény ajtót. Lee összerezzent, én meg idegesen kipréseltem magamból a szavakat.

- Nem. Nem. NEM! Nem fogok olyan idiótákkal találkozni mint te, sőt én SENKIVEL nem fogok találkozni! Nem tudnál békén hagyni egy kicsit? A világ kettőt fordul körülöttem erre te itt jössz ezzel az irtó gáz dumáddal! Találkozzunk? Nem képzeld el NEM! - Lee lefagyva nézett rám. Mint aki szellemet látott. Ami azt illeti mindenki. Lee halálra vált arccal motyogott valamit.

- Te... te... mennem kell! - Azzal elrobogott a kijárat felé. Körbenéztem az engem bámuló embereken.

- Mi van? Mit bámultok?? - Néhányan félve hátráltak vagy elfordították a fejüket. Túl feszült voltam ahhoz, hogy ne keltsek feltűnést. Még az amúgy passzív portás is engem bámult. 
 Anya már kint várt rám. Hatalmas mosollyal az arcán integetett. Átfutottam az úttesten és megöleltem. 

- Szia Anya! Indulunk? - Anya gyengéden mosolyogva bólintott. Beszálltunk a kocsiba és megkezdődhetett a vakáció. Az út szótlanul telt. Villámgyorsan alatt megérkeztünk Manhattanba. Anya leparkolt a hotel előtt. Kiszedtem a bőröndöket a csomagtérből és Anya felé fordultam. Ragyogó mosollyal de a szomorúságtól csillogó szemmel nézett rám. Már meg akartam kérdezni, hogy mi a baj de beinvitált a hotelbe. 

- Gyere csillagom! Lepakolunk és megnézünk egy két filmet! Meg beszélgessünk pár dologról, oké? - Furcsán néztem rá, mire csak elfordította a fejét. Besétáltunk a hotelbe és Anya kikérte a szoba kulcsokat.

- Aliz Bishop? - Nézett fel a mogorva portás nő. Hosszú megnyúlt arca volt, a szeme véreres. Elegáns öltözékéhez egy idétlen zöld kalap társult. Anya bólintott.

- Igen. A 19-es szobát foglaltam le. - A nő felém bökött. Furcsa érzésem támadt. 

- Na és ő? - Anya habozott. 

- A lányom. Thália Bishop. - A nyanya bólogatott. Hátrafordult, és leemelte a kulcsokat. hanyagul Anya felé dobta, aki viszont villám reflexekkel elkapta. Megköszönte és mentünk a lépcső felé. A takarítók ugyan olyan aszott banyák voltak mint a portás. És mindegyik megbámult. De nem csak rám lestek és mentek tovább, hanem rendesen utánam is fordultak! Hú. Ijesztő. Felcuccoltunk a szobába. Nem csalódtam. Tágas volt és gyönyörű. A falak fehérek voltak, fekete mintákkal. A plafonon egy festmény tündökölt. Több alak is szerepelt rajta de nem tudtam, hogy kik. Anya észrevette, hogy mit nézek mire elmosolyodott.